A 47 éves Katja Albrecht pár évvel ezelőtt még boldog házasságban élt az Aldi-Nord 69 éves tulajdonosával, akinek a számláján a becslések szerint ötezer milliárd forintos összeg lapul. Az elképesztő luxusban élő nő mégis valami izgalomra vágyott, így végül egy afgán bevándorlóval kötötte össze az életét.
A Világgazdaság értesülése szerint jövőre elkészülhet a 3-as metró első klimatizált szerelvénye. A Metróért Egyesület elnöke az InfoRádiónak elmondta: műszaki és anyagi szempontból is az alvázra szerelt légkondicionáló berendezés lenne optimális. Ráadásul ezzel nem buknánk el a járművek garanciáját – tette hozzá Bíró Endre
Hiába indult jól a mai kereskedés Amerikában annak köszönhetően, hogy úgy tűnt, Kína és az Egyesült Államok is békülékenyebb hangnemet ütne meg egymással szemben a kereskedelmi háborúban. Pénteken ugyanis kiderült, jelentősen romlott...
Szeptembertől testkamerákat szerel a jegyvizsgálókra a MÁV Start. A vállalat csaknem 50 millió forintért építette ki a rendszert,melyre szerintük leginkább az ellenőrök és az utasok biztonsága miatt van szükség. A fizikai atrocitások ugyanis egyre gyakoribbak: tavaly több mint 120 esetet regisztráltak a MÁV járatain. További részletek a videóban.
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. az első fél évben 1,11 milliárd forint adózott eredményt ért el, 26 százalékkal többet mint egy éve - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Irán növeli dúsított uránkészletét és nagyobb tisztaságúra dúsítja, mint amilyet a nukleáris programjáról szóló 2015-ös nemzetközi megállapodás lehetővé tenne - áll a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) új jelentésében....
A pedagógusok túlterheltségére és a pálya elöregedésére figyelmeztetett Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a tömörülés pénteki budapesti tanévnyitó sajtótájékoztatóján. Az érdekvédelmi tömörülés...
Kelemen Hunor szövetségi elnököt indítja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a novemberi romániai államfőválasztáson: erről a szövetség belső "parlamentje", a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) döntött.
Oroszország készen áll arra, hogy szeptember első felében háromoldalú tárgyalásokat folytasson a gázszállításról az Európai Unióval és Ukrajnával - jelentette ki Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter.
Szeptembertől hetente két alkalommal ülnek majd össze a brit és az uniós delegációk, hogy megegyezzenek a brexit feltételeiről. Közben Johnsonnak azt a döntését, hogy október közepéig felfüggeszti a parlament munkáját, megtámadták a bíróságon.
Születésünk pillanatában szinte mindannyian teljesen egyedi térképet kapunk az asztrológiában: számos bolygó hat ránk ebben a különleges időpontban....
A heves bírálatok hatására módosította a lakbérek befagyasztásáról szóló tervét Berlin városfejlesztésért felelős vezetője. A tartományi rangú német főváros kormánya (szenátus) még nyár elején határozta el, hogy a bérlakásban...
Karácsony Gergely is összegyűjtötte a főpolgármester-jelöltséghez szükséges aláírások többszörösét, és Tarlós István után másodikként adta le az ajánlásokat. A Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása szerint Tarlós Istvánnak 8 százalékos előnye van Karácsony Gergellyel szemben. Az MSZP szerint viszont ez pont fordítva igaz.
Újabb testkamerákat ad a kalauzoknak a MÁV: a társaság a bántalmazásos esetek további csökkenését várja. A legtöbb eszközt a ceglédi, a váci és az esztergomi vonalon használják majd. Szeptembertől 103 új testkamerát kapnak...
Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei aggodalmuknak adtak hangot pénteken Helsinkiben tartott találkozójukon a legutóbbi hongkongi fejlemények miatt.