2019. augusztus 30. péntek

aug. 30
13:06
Terméskiesést okoz a hőség az olasz almatermelésben (Agrofórum)
A Coldiretti olasz termelői szervezet szerint Olaszországban kezdődik az almabetakarítás, és az országban megfigyelt rendkívül magas hőmérséklet miatt várhatóan 3%-os csökkenéssel számolhatnak a végleges termésmennyiségből.
aug. 30
13:06
5 érdekesség a Balatonról, amiről eddig nem hallottál (Spabook)
Bemutatunk most néhány érdekességet és mondát a legnagyobb tavunkról, a Balatonról!
aug. 30
13:06
Jól fizet a Fradinak az Európa-liga csoportköre (Promotions)
Bődületes pénztől esett volna el a klub, ha nem jutnak be.
aug. 30
13:08
Nem végeztek az iskolák felújításával, csúszik a tanévkezdés (Alternatív Energia)
Pécsen a gyerekeknek várhatóan be kell hozniuk a lemaradást, Szirmabesenyőn pedig különféle programokon vesznek majd részt az iskolások.
aug. 30
13:12
Szijjártó: a jelenlegi Európai Bizottság vakvágányra vitte az EU bővítésének ügyét (ATV)
A jelenlegi Európai Bizottság vakvágányra vitte az Európai Unió bővítésének ügyét. Ezzel nagyon sokat ártott Európának, Európa biztonságának és jövőjének - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken telefonon az MTI-nek Helsinkiből, ahol részt vett az Európai Unió tagállamainak külügyminiszteri ülésén.
aug. 30
13:12
A német-magyar kétoldalú kereskedelmi forgalom minden évben rekordot dönt (AQUA)
A hatezer Magyarországon működő német vállalat 300 ezer magyar dolgozónak ad munkát, és már idén is számos nagy német beruházásról született döntés – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.
aug. 30
13:12
Irina Shayk divatba hozta: Újra menő a 60-as évek kedvenc öve (Femcafe)
Nem kellett rá sokáig várni.
aug. 30
13:18
Megadóztatná a fapados jegyet vásárlókat a bajor CSU (Menedzsment Fórum)
„Árverseny helyett klímavédelmet” jelszóval különadóval sújtaná az olcsó, fapados repülőjegyeket a bajor CSU.
aug. 30
13:18
Kína a külföldi cégekre is bevezeti a dermesztő társadalmi pontrendszert (Privátbankár)
Várhatóan a jövő évtől az állampolgárok mellett a náluk működő multik teljesítményét is osztályozni fogja Kína az alapján, hogy azok mennyiben tesznek eleget a helyi szabályozásoknak. Egyes esetekben a nyugati cégek jól is kijöhetnek a kreditezésből, de készülőben van egy céges fekete lista is, komoly büntetési lehetőségekkel, melyet a szakértők sz
aug. 30
13:18
Öreg, túlterhelt: egyre inkább ilyen egy tanár a Pedagógusok Szakszervezete szerint (Infostart)
Az elmúlt tanévben a szervezet fél éven át könyörgött béremelésért, óraszám- és munkateher-csökkentésért.
aug. 30
13:18
Hailey Bieber Diana hercegné ikonikus sportos szettjeit kreálta újra a Vogue Paris számára (Glamour)
Sikerült neki?
aug. 30
13:21
Szijjártó Péter: A jelenlegi Európai Bizottság vakvágányra vitte az Eu bővítésének ügyét (HírTV)
Az Európai Unió csak akkor tud erős lenni, ha tagországainak száma nő, és ha integrálni tudja a határterületeit.
aug. 30
13:24
Történelmi tetteket vár Zelenszkij a radától (USAracing)
A képviselők eskütételével csütörtökön megkezdte munkáját az új összetételű ukrán parlament, a Legfelsőbb Tanács (Verhovna Rada).
aug. 30
13:30
A Trump-adminisztráció most már az űrben is parancsolgathat (Infostart)
"Elismerjük a világűr elsődleges fontosságát az amerikai nemzetbiztonságban és nemzetvédelemben" - így az elnök az Egyesült Államok űrparancsnoksága létrehozatalakor. Ufókat nem fognak kutatni.
aug. 30
13:30
Fémlemez csapódott egy apukára Disneylandben, szörnyethalt (ATV)
Az amerikai Disneylandben meghalt egy 38 éves építőmunkás, akire munka közben csapódott rá egy fémlemez.
aug. 30
13:30
Az 50 eurónál olcsóbb repülőjegyeket adóztatná a CSU (444.hu)
A bajor konzervatívok szerint a dömpingárak helyét át kell vennie a klímavédelemnek.
aug. 30
13:30
Húzd ki őket, ha nem használod: Öt dolog, amitől több lesz a villanyszámlád (Femcafe)
Legyél figyelmesebb, és rengeteget spórolhatsz.
aug. 30
13:30
Bencsik András: Kampányolunk, kampányolunk (Tiszta Jövő)
Alig kezdődött el az önkormányzati választások kampánya, de máris tudható, mi történne, ha egyes ellenzéki politikusok győznének.
aug. 30
13:36
Drámai csatát vívott Babos Tímea az amerikai csodatini ellen (Sport365)
Tombolt a közönség a kiélezett meccs láttán.
aug. 30
13:36
Szijjártó Péter: A jelenlegi Európai Bizottság vakvágányra vitte az Európai Unió bővítésének ügyét (USAracing)
Az Európai Unió csak akkor tud erős lenni, ha tagországainak száma nő, és ha integrálni tudja a határterületeit – szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter.
aug. 30
13:36
A nagymama-kardigán lesz az ősz legnagyobb trendje: Bella Hadid, Kendall Jenner is ezt viseli (Glamour)
Mutatjuk, hogyan viseld
aug. 30
13:36
5+1 szuperétel, ami minden nőnek kötelező kéne legyen (Spabook)
Most nem a menstruáció előtti nyűgös hangulatot mérsékelő csokira gondolunk, hanem azokra az élelmiszerekre, melyek hosszú távú, rendszeres...
aug. 30
13:38
Válaszolt a "szerencsétlen ámokfutáshoz" nem asszisztáló rajongóinak a Dvtk (Sport365)
Továbbra is borzasztó a hangulat a csapat körül.
aug. 30
13:40
Mamutmezőnnyel, meggyengült USA-val rajtol a vb (Sport365)
Óriási csata várható a címért, rengetegen oda érhetnek a hőn áhított célhoz.
aug. 30
13:42
Intések sora sújtotta Oláht és Cirjenicset (Sport365)
Mindketten búcsúztak a vb-től.
aug. 30
13:42
Brexit: nagyon durván beszólt az ír külügyminiszter Boris Johnsonnak (Portfolio)
Boris Johnson brit miniszterelnök Brexittel kapcsolatos álláspontja teljesen észszerűtlen, és London semmilyen érdemi alternatívát nem terjesztett elő az ír-szigeti határ átjárhatóságát szavatolni hivatott, úgynevezett tartalékmegoldásra...
aug. 30
13:44
Az USA-ban akadt kihívója Lionel Messinek (Sport365)
Az argentin klasszis rekordjára hajt a gólgyáros.
aug. 30
13:46
Kiss Norbert kipihenten kezdi a kamion Európa-bajnokságot (Sport365)
Ami a csehországi Mostban folytatódik. Kiss összetettben a negyedik, csak kilenc pontra a második helyen álló Albecetetől.
aug. 30
13:48
Az államé lett a rezsicég (Infostart)
Az MVM Zrt. lett az NKM Nemzeti Közművek Zrt. egyedüli részvényese - közölték az érintettek.
aug. 30
13:48
Monfilsnek egy kis bohóckodás is belefért Copil ellen a US Openen (Sport365)
Nadal játék nélkül a harmadik fordulóban.
aug. 30
13:48
Eddig 36 ezren igényelték a családvédelmi akcióterv valamelyik támogatását (ATV)
Alig két hónap alatt már több mint 36 ezren igényelték valamelyik támogatást a családvédelmi akcióterv keretében - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-t.
aug. 30
13:48
14 kilótól szabadult meg pár hónap alatt a nő, pedig csak ezt csinálta (Femcafe)
Ezt a módszert tényleg érdemes elsajátítani.
aug. 30
13:48
Liv Tyler máris az egyik legpompásabban öltözött sztárja a velencei filmfesztiválnak (Glamour)
Még csak alig kezdődött el, de Liv Tyler már megnyerte a filmfesztivál vörös szőnyegét
aug. 30
13:48
Novák: Töretlenül népszerű a családvédelmi akcióterv (Igényesférfi.hu)
A kormány minden élethelyzetben igyekszik segítséget nyújtani azoknak, akik felelős módon szeretnének gyermeket vállalni és nevelni – mondta az államtitkár.
aug. 30
13:50
Az FTC-nek jól fizet az Európa-liga (Sport365)
A Ferencváros eddig több mint egymilliárd forintot keresett azzal, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójából indulva bejutott az Európa-liga csoportkörébe.
aug. 30
13:52
Kahn váltja Rummeniggét a Bayernnél (Sport365)
Január elsejétől igazgatótanácsi tag Oliver Kahn a Bayernnél, majd 2022-től Karl-Heinz Rummenigge, a jelenlegi vezérigazgató utódja lesz.
aug. 30
13:54
Itt a lista, melyik ágazat mennyit adott hozzá a GDP-hez (Infostart)
4,9 százalékkal nőtt a második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévinél 1,1 százalékkal volt nagyobb a gazdaság teljesítménye - erősítette meg második becslése alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
aug. 30
13:54
Szárnyalnak a magyar biztosítók, az életbiztosítások kevésbé (Portfolio)
275 milliárd forintos díjbevételt ért el a második negyedévben a magyar biztosítási szektor, ami 9,6%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A nem-élet üzletág 17,5%-os növekedést produkált (részben a baleseti...
aug. 30
13:54
Észak- londoni derby a Premier League-ben (Sport365)
A BL döntős az Emirates-be látogat.
aug. 30
13:54
A Cszka Moszkva, a Ludogorec és az Espanyol lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-ligában (444.hu)
Sorsoltak az EL-ben, a legnagyobb sztárcsapatok elkerülik Budapestet, de így is kemény meccsek várnak a magyar csapatra.
aug. 30
13:54
Jön az Espanyol és a CSZKA – Megvannak a Fradi ellenfelei az EL csoportkörében (Azenpenzem)
Monacóban elkészítették az Európa Liga csoportkörének sorsolását, amelyen a Ferencváros a spanyol Espanyolt, az orosz CSZKA Moszkvát és a bolgár Ludogorecet kapta.
aug. 30
13:54
Újabb iskola követi a zseniális módszert: a lépcsőre írnak évszámokat, szorzótáblát (SzMo)
A szolnoki Kodályban kedves, pozitív üzeneteket is felragasztottak a szülők és a tanárok az évkezdés előtt.
aug. 30
14:00
Már több mint 23 ezer pár igényelte a babváró hitelt (Portfolio)
Alig két hónap alatt már több mint 36 ezren igényelték valamelyik támogatást a családvédelmi akcióterv keretében - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-t. ...
aug. 30
14:00
Mélyponton a forint: „az MNB ezt nem teheti meg” (ATV)
Nem csak a lakosság, a vállalkozások szempontjából is aggasztó, hogy csütörtökön történelmi mélypontot ért el a forint – világított rá a közgazdász. Dávid Ferenc szerint el kell gondolkozni azon, hogy Magyarország csatlakozzon az euróhoz.
aug. 30
14:00
A bűnöző nemzetiségét is megjelöli a rendőrség (USAracing)
A németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartomány belügyminisztere elejét akarja venni a „politikai parasztvakításnak”, s meg akarja reformálni a rendőrség közkapcsolati munkáját.
aug. 30
14:00
Európa-liga: Orosz, bolgár és spanyol ellenfelet kapott a Ferencváros (HírTV)
Újra összecsap a Ludogoreccel a Ferencváros.
aug. 30
14:06
Lengyelországba küldik a németek szemetét (Privátbankár)
Egy lerakóhelyen keletkezett óriási tűz után a lengyel ügyészség 36 német céget gyanúsít illegális hulladékexporttal.
aug. 30
14:06
Csaló levelekre figyelmeztet az MNB (ProfitLine)
Csalók az Ensz nevében küldenek értesítést magánszemélyeknek állítólagos nagy összegű pénzküldeményekről, a bűnözők a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) fizetendő adminisztrációs díjakra hivatkozva próbálnak pénzt kicsalni az érintettektől, de a jegybank valójában nem működik közre ebben a tevékenységben - hívta fel a figyelmet a jegybank pénteken.
aug. 30
14:06
Életveszély a magyar utakon: tömegével mászkálnak ilyen autókkal (Pénzcentrum)
A legnagyobb számban használt Opel Astrák már bőven nyugdíjasok, átlagos koruk 15,9 év, a sorban ezüstérmes Suzuki Swifteké 17,4 év, míg a harmadik Volkswagen Golfoké 17,1 év. Ezzel mindhárom típus idősebb a 3,64 milliós hazai járműpark...
aug. 30
14:06
Ez a holland házikó bizonyítja, milyen gyönyörű is az egyszerű (Player)
Egy nyolcvan négyzetméteres faház a természet ölén. Semmi különös és épp ez a tiszta szerénység a csodálatos benne.

Keresés