Az európai bankkártya elfogadó helyek számát szeretné növelni az elkövetkezendő öt évben a Mastercard. A bankkártya elfogadásra specializálódott SumUp fintech céggel együttműködve elsősorban a kis- és mikrovállalkozások körében növelné a készpénzmentes fizetés arányát.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen ígéretéhez híven szerdán nyilvánosságra hozta, hogy a tegnap megnevezett uniós biztosok közül kinek milyen feladatkört szán. A bővítés- és szomszédságpolitikáért felelős biztos Trócsányi László lesz!
Azt hinné az ember, hogy a rengeteg horrorkaravános fotó után már nem lehet újat mutatni, de úgy látszik mégis. Egy utánfutót vontató busszal vontattak egy trélert vontató kisbuszt az M3-as sztrádán.
A magyar kormány új korszakot vár az unió bevándorláspolitikájában - gy reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ Ursula Von der Leyen bejelentésére a biztosokkal kapcsolatosan.
A cikk átfogó képet nyújt az Amerikában őshonos Xylella fastidiosa baktériumról, eddigi európai térhódításáról, a főbb fertőzési esetekről. Bemutatja az okozott tüneteket a főbb gazdanövényeinken: szőlőn és csonthéjas gyümölcsűeken, valamint egyes fás szárú dísznövényeken. Felhívja a figyelmet a Xylella fastidiosa behurcolásának és terjedésének meg
A cég oldalán az olvasható, hogy nőttek a költségek, ezért racionalizálni kell a rendszert. Mintegy nyolcszáz embert bocsátanak el Jászberényben, az érintettekkel kedden közölték a hírt.
A labda az Egyesült Királyság térfelén pattog a szigetország európai uniós kiválásának folyamatát illetően - emelte ki az Európai Bizottság megválasztott elnöke kedden Brüsszelben.
Szlovákiában kevesebb pénz van a fociban, kevesebb akadémiájuk van és stadionjuk sincs annyi. Vannak viszont jó játékosaik. Ez elég is ahhoz, hogy oda-vissza verjék a magyar csapatot.
Szeptember 11-től ismét profi edzők segítségével lehet sportolni több fővárosi szabadtéri fitneszparkban. A Budapest 2019 Európa Sportfővárosa évad részeként megvalósuló, ingyenes programsorozatban, a Testnevelési Egyetem szakértői, dietetikus tanácsadó közreműködésével bárki elkezdheti a sportolást biztonságos, ellenőrzött körülmények mellett.
Azok az alternatív sportok, amik a hétköznapokban hidak alá, és eldugott parkokba vannak száműzve, most hétvégén végre megkapják a nekik járó figyelmet - írják a szervezők.
A főpolgármesteri székért harcba szálló izomceleb tegnap jelentette be, hogy közel 10 000 ajánlást sikerült összegyűjtenie. Ma friss hírekkel jelentkezett.
Azok az alternatív sportok, amik a hétköznapokban hidak alá, és eldugott parkokba vannak száműzve, most hétvégén végre megkapják a nekik járó figyelmet - írják a szervezők.
Kezdődhet a nagy nemzeti sport, a számolgatás, miután a magyar válogatott vereséget szenvedett a szlovákoktól a Groupama Arénában. Egri Viktor és Hegy Iván is lesgyanúsnak ítélte meg a szlovákok első gólját, ugyanakkor úgy vélik, a meccs nem azon az ítéleten úszott el.
Az Alteo a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 55. §-a, és a 24/2008. (VIII. 15.) PM rendelet 4. mellékletének 1.18. pontja – a kibocsátó által elnyert nagy megrendelésre kötött szerződés érvényes létrejötte – szerinti rendkívüli tájékoztatási kötelezettségének az alábbiakban tesz eleget:
A csecsemők egészséges fejlődése érdekében az anyatejes táplálás fontossága vitathatatlan. Az Egészségügyi Világszervezet véleménye szerint a bébiételek fogyasztása nem is ajánlható a kicsik 6 hónapos koráig - majd csak ezután iktathatóak be az étrendbe a csecsemő elválasztása idején, a kisgyermek étrendjének kiegészítéseként, vagy az általánosan f
Az első félévi makrogazdasági folyamatok értékelése alapján a Költségvetési Tanács úgy ítéli meg, hogy a gazdasági növekedés az egész évben nagyobb lehet a tervezett 4,1 százaléknál.
A Defender név csak az 1980-as években érkezett, ám a Rover első terepjárója, a Willys Jeep leszármazottjaként már 1948 óta az igazi terepjáróra vágyók egyik kedvence. Mostantól pedig a legmodernebb technikával hódít.