A Great Wall Motor azt fontolgatja, hogy az Európai Unióban nyit üzemet, ehhez azonban először évi legalább 50 ezerre kell növelnie európai autóeladását.
Szeptember második hetében egy országon átvonuló hidegfront véget vetett a nyárnak. Csapadék áztatta az alaposan kiszáradt talajt, így a repcével elvetett vagy vetésre váró területek kellő mennyiségű nedvességet kaptak a gyors és egyöntetű keléshez. Másutt a talaj átnedvesedése kedvezett a jobb minőségű talajmunkák készítésének.
A jegybank arra számít, hogy a következő hónapokban tovább mérséklődik, akár 3 százalék alá is csökkenhet az éves infláció - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője szerdán az M1 aktuális csatornán.
Folyamatosan csúszik le a színészszakma Kálloy Molnár Péter szerint, aki színésztörvénnyel és a minimum gázsi bevezetésével védené meg a szakmát attól, hogy 80 évesen is a betevő falatért kelljen dolgozni – mondta el a Kálloy Molnár Péter a Dialóg című adásban a Spirit FM rádión. Az egyik legnehezebb helyzetben a szinkron van, amelynek gázsija nagy
A munkaadók és a foglalkoztatási szolgálatok szorosabb együttműködésére épülő kezdeményezéssel 33 ezer álláskereső jutott munkához és mintegy 90 százalékuk ma is dolgozik.
Megerősítik a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. tevékenységét további 1300 hektár tógazdasággal, ennek köszönhetően a társaság halgazdálkodási feladatait magasabb szinten, hatékonyabban tudja ellátni - jelentette be az agrárminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A klímaváltozás betette a lábát a nyaralók piacára azzal, hogy az éven belül sokkal hosszabb ideig tart a nyári időjárás - derül ki egy friss elemzéséből, amely az eladó nyaralók iránti keresletet és az idei árak alakulását vizsgálta....
Az Azt hiszem című előadás az ember magányosságával, a bűnnel, Isten és ember kapcsolatával foglalkozik, mindezekre a súlyos kérdésekre Pilinszky János versei, levelei és esszéi nyomán keresi a válaszokat.
Nem írná le a bővítésért felelős terület jelentőségét Mesterházy Attila, Trócsányi László jelölését azonban így is „inzultusnak” tartja. A szocialista politikus azt is hozzátette az ATV Start című műsorban, hogy a portfólió – ha Trócsányi átmegy a rostán – akár szövetségépítésre is alkalmas lehet az Orbán-kormánynak.
Arról, hogy milyen jól teljesít a magyar gazdaság, és hogy jön a 9 ezer forintos rezsiutalvány. Valamiért nem várták meg az év végét, még az önkormányzati választások előtt kiküldték.
Plusz nem érne véget a mai formájában az emberi civilizáció. A megoldás drága, de megvan a recept - viszont minderre egy friss felmérés szerint elképesztően felkészületlenek vagyunk, főleg a politikai vezetők miatt.
A válogatást szeptember 15-ig Budapesten is bemutatja az aukciósház, Londonban pedig szeptember 24. és október 2. között nézhetik meg a közép-kelet európai művészetre kíváncsiak.
Jó hírnek nevezte Ana Brnabic szerb miniszterelnök, hogy Trócsányi Lászlót szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős uniós biztosnak jelölte kedden az Európai Bizottság megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen, mert - Brnabic szerint - olyan biztos kerül erre a posztra, aki elkötelezett bővítéspárti országból származik.
A Red Bull bejelentette, hogy szeptember 9-én elindult a jelentkezés a Red Bull Basement University programjára. A kezdeményezés keretein belül a világ minden pontjáról várják az egyetemisták ötleteit arra, hogy hogyan lehetne a technológiai innováción keresztül fejleszteni a diákéletet a campusokon innen és túl. Magyarországon október 28-ig lehet
Tehetséges orvos, író, képzőművész, zeneszerző, kritikus és publicista. És szétbomló elméjű, szexfüggő morfinista. Száz éve vetett véget saját és felesége életének Csáth Géza, a huszadik század eleji magyar irodalom egyik különc zsenije.
Idén júliustól tovább csökkent a munkáltatók által fizetett szociális hozzájárulási adó: 19,5 helyett már csak 17,5%-ot kell fizetni a havi munkabérek után. A Budapest Airport az így keletkező, éves szinten mintegy egyhavi megtakarítást teljes egészében a dolgozóknak fizeti ki, mégpedig a munkába járási támogatás formájában.
A jövő évi minimálbérnek a tavaly nyáron javasoltnál is magasabb emelését és a a 13. havi nyugdíj megduplázását kezdeményezte keddi ülésén a lengyel kormány.
Jó kiindulópont, hogy Magyarország a vezetékes hálózatot és a 4G-s mobilhálózatot nézve is a 11. legjobb a világon – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára.
Újabb videó látott napvilágot, amelyen száguldás közben alszik a vezető. A Tesla szerint ez nem lehetséges, de úgy tűnik megbízhatóan működik az automata pilóta.
Marton Béla, Balatonfűzfő függetlenként megválasztott polgármestere 1990 óta volt az MSZP tagja, de idén nyáron otthagyta a szocialistákat – tudta meg a 24.hu. Az irányváltás azonban ennél is jelentősebb, a 24.hu több forrásból származó információi szerint ugyanis a politikus belépett KDNP-be.
Egy olyan társadalomban élünk, ahol mindenből többet veszünk, mint amennyire szükségünk van, és előbb cseréljük le a használati tárgyainkat, mint ahogyan azt kellene. Mindehhez az ipar és a kereskedelem is hozzáidomul, ami komoly károkat okoz a bolygónak. Kutatók kiszámolták, pontosan mennyire káros is a túlfogyasztásunk és az ezzel keletkező élelm
Az oroszországi választások eredménye nyugtalaníthatja az orosz állam vezetését – mondta az InfoRádióban Sz. Bíró Zoltán, aki úgy véli, a hatalom jelentősen beavatkozott a kampányba és a választások menetébe. Az Oroszország-szakértő arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok és Oroszország viszonyára Donald Trump kiszámíthatatlansága mellett Kína i
2019 első félévében az forint árfolyamától függetlenül nagyon pörgött a bevásárlóturizmus, többet utaztunk és többet költöttünk, mint korábban. A szomszédos országok közül Ausztria a legnépszerűbb, ennek az is lehet az oka...