2019. szeptember 11. szerda

szept. 11
0:36
Nőtt a bécsi repülőtér forgalma (ProfitLine)
Több mint 13 százalékkal nőtt a Bécs-Schwechat nemzetközi repülőtér forgalma az idén augusztusban a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte kedden a reptér üzemeltetője, az osztrák Flughafen Wien AG.
szept. 11
2:06
Idén 30 ezer tanuló dolgozott a nyári diákmunka programban (ProfitLine)
Az állam diákmunka programjában 30 500 diák munkavállaló dolgozott a nyáron - mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
szept. 11
3:06
Debrecenben épít csomagoló és logisztikai üzemet épít a német Deufol (ProfitLine)
Megkezdi debreceni csomagoló és logisztikai üzemének építését a német Deufol cég, az előrehaladott előkészítő munka után októberben helyezik el az alapkövét a déli ipari övezetben felépülő gyárnak - jelentette be a cég ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón a helyi Kölcsey központban.
szept. 11
3:36
A 4iG bekerült az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetségébe (ProfitLine)
Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (Efisz) tagjai közé választotta a 4iG Nyrt.-t szeptembertől - közölte az egyesület kedden az MTI-vel.
szept. 11
4:36
Október végén kerülhet a kormány elé Magyarország 5G stratégiája (ProfitLine)
Október végén kerülhet a kormány elé Magyarország 5G stratégiája - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) ITU Telecom World 2019 konferencián kedden Budapesten.
szept. 11
4:42
A Bécsi zöldöv, az egyik legelső zöldöv kezdeményezés (Agrofórum)
Bécs városa élhetőségéről, magas színvonalú zöldfelületeiről folyamatosan a hírekben van. Az osztrák főváros része a Centrope régiónak, a gyorsan fejlődő, határokon átnyúló integrációs övezetnek, amely Bécs, Pozsony és Győr agglomerációs övezeteit foglalja magában. Bécs dinamikusan fejlődő város, emiatt rendkívül nagy figyelmet szentelnek a beépíte
szept. 11
5:24
Fontos forintbankjegyeket vonnak ki a forgalomból (Infostart)
A 2014 előtt kibocsátott 500 forintossal 2019. október 31-ig fizethetünk, míg a 10 000 forintossal 2019. december 31-ig.
szept. 11
5:42
Mi szőhette össze az almafa termését és leveleit? (Agrofórum)
L. Ilona kérdése: Almafáim termésének felületét valami megrágta, és összeszőtte a levelekkel. Mi tehette ezt?
szept. 11
5:54
Ingyenes elitgimnázium képzi a jövő mérnökeit Pesten: 8-szoros a túljelentkezés (Pénzcentrum)
"A digitális transzformáció fejben dől el. Van, akiknek egyszerűen túl kell lépniük azon, hogy ahogy 40 éve tanítottak az ma is jó lesz" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Lázár Tibor, a budapesti Szent István Gimnázium...
szept. 11
5:54
Tesco-búcsú a lengyelektől? (AQUA)
Veszteségei miatt a boltbezárások után megválhat teljes lengyelországi üzletágától a Tesco áruházlánc, hamarosan sor kerülhet az ügylet véglegesítésére — értesültünk londoni forrásból.
szept. 11
6:06
Folytatódik a beszállító fejlesztési program (ProfitLine)
A magyar gazdaság további erősítése érdekében idén is folytatódik a beszállító fejlesztési program, amelyben 2019-ben is 3 milliárd forint értékű költségvetési forrás áll rendelkezésre a vállalkozások számára, amelyek szeptember 10. és október 10. között nyújthatják be pályázataikat - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaság
szept. 11
6:09
Bankok a babaváró hitelekről: ne szólj szám, nem fáj fejem! (Menedzsment Fórum)
Hiába mutatott rá a Magyar Nemzeti Bank (MNB) immár nyíltan a babaváró hitel fő turpisságára, miszerint a 10 millió forintos ingyenpénzt egy „azonosítható réteg” befekteti, az Mfor és a Privátbankár által megkérdezett 9 hazai nagybank szemérmesen hallgat arról, mekkora lehet ez a kör és az így tőkeként hasznosított hitel.
szept. 11
6:15
„Trócsányi mindenképpen kutyaszorítóba kerül” – interjú a magyar biztosjelölt esélyeiről (Privátbankár)
Trócsányi Lászlónak nem lesz könnyű dolga, mivel az EU bővítési és szomszédságpolitikája sok ponton ütközik a magyar kormány külpolitikájával, mondta el a Privátbankár.hu-nak adott interjúban Balázs Péter volt uniós biztos, a Bajnai-kormány külügyminisztere. A közgazdász-diplomata beszélt arról is, hogy Orbán Viktor és Ursula von der Leyen politika
szept. 11
6:30
Félmilliárdot érő bejelentés Siófokon (Infostart)
Siófok félmilliárdos kormányzati támogatást kap, eddig elhanyagolt területek újulhatnak meg, és folytatják a szabadstrandok felújítását is.
szept. 11
6:36
1800 milliárd dollár kellene a klímaváltozás megoldásához (ProfitLine)
A következő tíz évben 1800 milliárd dollárt (541 ezer milliárd forintot) kellene ráfordítani világszerte azokra a stratégiákra, amelyek lehetővé tennék, hogy a bolygó alkalmazkodjon a klímaváltozáshoz - mutatott rá jelentésében egy globális bizottság.
szept. 11
7:06
Szerda este szünetelnek a Magyar Közút online szolgáltatásai (ProfitLine)
Szerdán 17 órától várhatóan 21 óráig informatikai rendszerfrissítés miatt szünetelnek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. online szolgáltatásai.
szept. 11
7:36
Drasztikust döntést hozhat veszteségei miatt a Tesco (Infostart)
A boltbezárások után teljes lengyelországi üzletágától megválhat a Tesco áruházlánc, hamarosan sor kerülhet az ügylet véglegesítésére - írja londoni forrásokra hivatkozva a Magyar Nemzet.
szept. 11
7:36
Eddig 5 százalékkal nőtt a turisták száma Horvátországban (ProfitLine)
Az első nyolc hónapban 5 százalékkal nőtt a turisták és 2 százalékkal a vendégéjszakák száma Horvátországban a tavalyi év ugyanezen időszakához képest - írta a Poslovni Dnevnik című gazdasági napilap kedden a turisztikai minisztérium adataira hivatkozva.
szept. 11
7:42
Megint új módszert talált ki a NAV az ellenőrzésre (Piac és Profit)
Az utóbbi években átalakult az adóhatóság ellenőrzési gyakorlata. Több kisebb vizsgálattal, a rendelkezésére álló adatok (online pénztárgép, EKÁER) felhasználásával "szondázza", vajon az adózók betartják-e a jogszabályokat.
szept. 11
7:42
Ausztria karnyújtásnyira van (AQUA)
Rendkívüli eredmény — röviden így értékelte az Állami Számvevőszék elnöke, hogy a legfrissebb kimutatás szerint tíz százalék alá csökkent Magyarországon az áfarés.
szept. 11
7:54
Fél év alatt százötvenen tiltatták ki magukat a játéktermekből (Menedzsment Fórum)
Egyre több magyar zsugás ismeri fel a függőségét, és tesz egy, három, esetleg öt évre szóló önkorlátozó nyilatkozatot.
szept. 11
7:54
A családok dinamikáját is kutatják az ELTE-n (AQUA)
A gazdasági teljesítmény növeléséhez ugyanis elengedhetetlen a technológiai fejlődés, ahhoz pedig az új anyagok előállítása, ismerete – erről Per­czel András egyetemi tanár beszélt.
szept. 11
7:57
Fél év alatt százötvenen tiltatták ki magukat a játéktermekből (Privátbankár)
Egyre több magyar zsugás ismeri fel a függőségét, és tesz egy, három, esetleg öt évre szóló önkorlátozó nyilatkozatot.
szept. 11
8:06
Októberben folytatódik a Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó ügy a Szegedi Törvényszéken (ProfitLine)
Megváltozott összetételű tanáccsal október második felében folytatódik a Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó ügy a Szegedi Törvényszéken - tájékoztatta a bíróság kedden az MTI-t.
szept. 11
8:06
Már elrajtolt az idei Agrovirtus (Agrofórum)
Már lehet jelentkezni az Agrovirtus egyetemistáknak szóló digitális agrártechnológia versenyre, mely idén egy kétnapos agrár-vezetőképző akadémiával kiegészülve segíti a hallgatók készségfejlesztését.
szept. 11
8:12
Kivonulhat a Tesco Lengyelországból (Menedzsment Fórum)
A háttérben az áll, hogy a városszéli hipermarketek helyett a lengyelek már sokkal inkább a könnyebben megközelíthető, kisebb diszkontokban vásárolnak. A lengyelországi fejlemények ugyanakkor nem érintik a magyar Tesco-kat.
szept. 11
8:12
Marketingkarikaturisták – nem is olyan görbe szakmai tükör (Márkamonitor)
A marketingszakma hálás téma, így nem meglepő, hogy a karikaturistákat is megihleti. Sőt vannak, akiknek egyenesen az a profiljuk, hogy a marketing-, reklám- és médiaipart figurázzák ki. Jelen cikk három ilyen „marketingkarikaturista”, Scott Adams, Tom Fishbourne és Hugh MacLeod munkásságán keresztül mutatja be a marketingesek imázsát. Persze legyü
szept. 11
8:24
Kivonulhat a Tesco Lengyelországból (Piac és Profit)
A háttérben az áll, hogy a városszéli hipermarketek helyett a lengyelek már sokkal inkább a könnyebben megközelíthető, kisebb diszkontokban vásárolnak. A lengyelországi fejlemények ugyanakkor nem érintik a magyar Tesco-kat.
szept. 11
8:24
Több mint egymilliárd forintos szerződést kötött az Alteo (NRGreport)
Az Alteo több mint egymilliárd forint értékű vállalkozói szerződést kötött a Mol Petrolkémia Zrt. tulajdonában álló TVK-Erőmű Kft-vel.
szept. 11
8:39
Citigroup: aranyrekord közelít (Privátbankár)
A cég elemzői szerint két éven belül rekordszintre emelkedhet a nemesfém ára.
szept. 11
8:48
Citigroup: aranyrekord közelít (Menedzsment Fórum)
A cég elemzői szerint két éven belül rekordszintre emelkedhet a nemesfém ára.
szept. 11
8:48
Citigroup: aranyrekord közelít (Piac és Profit)
A cég elemzői szerint két éven belül rekordszintre emelkedhet a nemesfém ára.
szept. 11
8:48
Korai volt az izgalom, csak jövőre jön az erős ügyfélhitelesítés (FinTechRadar)
A Magyar Nemzeti Bank újabb területen adott plusz időt a hazai pénzforgalmi szolgáltatóknak a felkészülésre. Idén a magyar bankok még minden határidőt lekéstek.
szept. 11
9:18
Hatalmasat szakít a Starbucks az ajándékkártyáival (444.hu)
Monetáris csoda, amit a feltölthető ajándékkártyákkal összehoztak.
szept. 11
9:24
Kevesebb turistát érdekelt Magyarország (Menedzsment Fórum)
A külföldi turisták száma esett vissza jobban - hiába a kevesebb vendégéjszaka, a szálláshelyek bevétele azért emelkedett.
szept. 11
9:24
Nem ez lesz a turizmus legjobb éve Magyarországon (Piac és Profit)
A külföldi turisták száma esett vissza jobban - hiába a kevesebb vendégéjszaka, a szálláshelyek bevétele azért emelkedett.
szept. 11
9:24
Több mint egymilliárd forintos szerződést kötött az Alteo (NRGreport)
Az Alteo több mint egymilliárd forint értékű vállalkozói szerződést kötött a Mol Petrolkémia Zrt. tulajdonában álló TVK-Erőmű Kft-vel.
szept. 11
9:26
Nullára csökkenhet az amerikai alapkamat, ha tovább durvul a kereskedelmi háború (Menedzsment Fórum)
Legalábbis erre számítanak a Deutsche Bank elemzői. És 100 bázispontú kamatcsökkentést várnak a Fedtől.
szept. 11
9:27
Nullára csökkenhet az amerikai alapkamat, ha tovább durvul a kereskedelmi háború (Privátbankár)
Legalábbis erre számítanak a Deutsche Bank elemzői. És 100 bázispontú kamatcsökkentést várnak a Fedtől.
szept. 11
9:36
Életbevágó döntés az Angliában tanuló magyarokról: ez lesz velük a brexit után (Pénzcentrum)
Enyhítenek a britek azon a szabályozáson, hogy meddig maradhatnak az országban a külföldi fiatalok a diplomájuk megszerzése után. Eddig a kinti egyetem elvégzése után négy hónapig maradhattak még az országban, ezt tolják ki majd két...
szept. 11
9:42
Erősödéssel nyitottak a tőzsdék (ProfitLine)
A keddi záróértékükhöz képest erősödéssel nyitottak a vezető európai értéktőzsdék szerdán.
szept. 11
9:42
Érték és Minőség díjat kapott a Gallicoop (Agrofórum)
Érték és Minőség Nagydíjat kapott a Parlamentben a Gallicoop Klasszik pulykamell terméke. Az ünnepségen a kiváló magyar termékeket és szolgáltatásokat díjazták.
szept. 11
9:48
Megugró állami előtörlesztés (AQUA)
Több mint háromezer család igényelte fennálló jelzáloghitel-tartozásának csökkentését a családvédelmi akcióterv keretében az első két hónapban.
szept. 11
9:54
Siker volt a Spar környezetbarát zöldségszatyra, minden áruházban bevezetik (NRGreport)
Teljes hálózatában elérhetővé teszi a többször használatos zöldség-gyümölcs tároló tasakokat a Spar Magyarország – közölte a cég az MTI-vel kedden.
szept. 11
10:06
Az egész unió irigykedhet a magyar fogyasztókra (Infostart)
Az Európai Unióban Magyarországon a legolcsóbb a lakossági földgáz ára – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal augusztusi ár összehasonlító vizsgálatából.
szept. 11
10:06
Utolsó lehetőség! Így igényelhetünk ingyen hitelt házfelújításra (ProfitLine)
Most még megpályázható az a kamatmentes uniós hitel, amivel felújíthatjuk a házunk energetikai rendszerét. Aki már régóta gondolkodik a fűtés vagy épp a nyílászárók korszerűsítésén, annak itt a legjobb alkalom, hogy belevágjon! Az érdeklődésnek hála a lakossági pályázat keretei vészesen fogyatkoznak, de most még meg lehet csípni a lehetőséget – hív
szept. 11
10:15
Mi lesz veletek, abszolút hozamú alapok? (Privátbankár)
Az utóbbi években felelősödtek az ármozgások a tőzsdéken, más tőkepiacokon, miközben egyes tőzsdék pár év alatt sehová sem jutottak. Ezt az abszolút hozamú alapok azonban elvileg jól ki tudják használni. A gyakorlatban a teljesítményük nagyon vegyes, szép emelkedéseket és eséseket egyaránt látunk.
szept. 11
10:18
Sok a beteg, károsított diófa – napégés, almamoly és nyugati dióburoklégy okozzák a legtöbb problémát (Agrofórum)
Szeptember első dekádjában az országon átvonuló hidegfront nemcsak a nyár végét hozta el, hanem bőséges csapadékkal áztatta a kiszáradt talajt. A lehullott eső kedvező hatással van az őszi érésű növények fejlődésére és minőségének alakulására. Növényvédelmi szempontból a nedvesség és a tartós harmatképződés elősegíti a kórokozók egy részének fejlőd
szept. 11
10:24
A repce vetésének kedvezett a csapadékos idő (Agrofórum)
Segíti az őszi káposztarepce vetését az elmúlt napok csapadékos időjárása, azonban a napraforgó betakarítását valamelyest nehezítette - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) országos osztályelnöke az Mti érdeklődésére.
szept. 11
10:27
Szíriával erősítené diplomáciai kapcsolatait Magyarország (Privátbankár)
Hónapok óta dolgoznak a nagykövetség újbóli kinyitásán.

Keresés