2019. szeptember 15. vasárnap

szept. 15
0:36
Megállt az algák szaporodása a Balatonban (ProfitLine)
A szeptember eleji lehűlés megállította az algák szaporodását a Balatonban, a legutóbbi, nyíltvízi mérések eredménye szerint drasztikusan csökkent az algatömeg a Keszthelyi-öbölben is, ahol korábban a legmagasabb értéket mérték - közölte Vörös Lajos, a Balatoni Limnológiai Intézet (BLI) kutatója az MTI-vel pénteken.
szept. 15
1:36
Csökkentek a nagykereskedelmi árak Németországban (ProfitLine)
Augusztusban csökkentek a nagykereskedelmi árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése alapján.
szept. 15
2:36
Tornacsarnokot adtak át Miskolcon (ProfitLine)
Oktatási, kulturális és szabadidős komplex fejlesztés valósult meg Miskolcon a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban: az avasi lakótelepen élőknek is nyitott, közösségi, kulturális feladatokat is ellátó, 1,45 milliárd forintból létrejött Közös-Tér Központot pénteken adták át.
szept. 15
3:06
Így hat a nagyvárosi élet az agyára (NRGreport)
A városi légszennyezés egyre több komoly egészségügyi problémával függ össze - már tudjuk, hogy régen nem csak a tüdőnkért kell aggódnunk, ha ilyen környezetben élünk. A légszennyezettség sok más betegséggel is összefügg, ezért tényleg sürget az idő, hogy kipucoljuk a nagyvárosaink levegőjét.
szept. 15
4:42
Sokoldalúan hasznosítható zöldségkülönlegesség a csicsóka (Agrofórum)
Az elmúlt évtizedben a sokoldalú hasznosítás lehetősége miatt került a csicsóka az érdeklődés homlokterébe. A klasszikus humán étkezési hasznosítás és a fruktózgyártásra történő felhasználás mellett a leveles szár egy tenyészidőszakon belül többször is visszavágva igen értékes levélfehérje-koncentrátum alapanyag. Emellett közvetlen takarmányozásra
szept. 15
4:46
Sajtos-paradicsomos napsugár (Agrofórum)
Ez egy igazi vendégváró vagy éppen vendégmarasztaló fűszeres finomság, amit a napraforgómezők ihlettek.
szept. 15
5:54
Sosem látott fotókon Ázsia szuperlaborja (Portfolio)
Beltéri salátatermesztés, robot-távgyógyászat, kontroller nélküli virtuális valóság, egy gép, amitől kávét kapsz, ha újrahasznosítasz – ilyen és hasonló érdekességeket fejlesztenek most Hongkong legnagyobb innovációs központja, a Cyberport szárnyai alá tartozó startupok, ahova alkalmunk nyílt ellátogatni.
szept. 15
6:36
Mi az antibiotikum-rezisztencia? Miért veszélyes? (ProfitLine)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elindította ismeretterjesztő és szemléletformáló programját az antibiotikum-rezisztencia veszélyeiről és az ehhez kapcsolódó tematikus honlapot - tájékoztatta a hivatal pénteken az MTI-t.
szept. 15
6:54
Elenyésző bevétel lesz a beváltásból (AQUA)
Az éves szabadságukat, külföldi útjukat őszre halasztó magyar turisták számára manapság nem éppen kedvezőek a valutaváltási árfolyamok.
szept. 15
7:06
Most már Magyarországon is lehet pár órára irodát bérelni (Infostart)
A kisebb cégek és egyéni vállalkozók már nagyon könnyen találhatnak megfelelő mini irodát, köszönhetően a közösségi irodatereknek.
szept. 15
7:30
Száraz levegő érkezik a Kárpát-medence fölé vasárnap, csapadék nélkül (Biztosító Magazin)
Vasárnap hajnalban a továbbra is felhősebb nyugati megyéket leszámítva csökken a felhőzet. Vasárnap nagyrészt derült időre számíthatunk, inkább csak kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen, vasárnap délelőttől már nyugaton is napos időre lehet számítani. Csapadék nem lesz.
szept. 15
7:36
Rendkívüli ülést tart Országgyűlés (ProfitLine)
Jövő szerdán tartja az Országgyűlés ellenzéki kezdeményezésre összehívott rendkívüli ülését, amelyen határozatképesség esetén egy klímaügyi határozati javaslatot vitatnának meg.
szept. 15
7:42
Hazánk már nem meghosszabbított műhelye Németországnak (Piac és Profit)
Egyre több a jelzés, hogy nem volt véletlen elszólás, amikor Angela Merkel kancellár a minap Sopronban arról beszélt Orbán Viktornak, milyen jól használják fel a magyarok az EU-s forrásokat. A német gazdasági szakember ugyancsak pozitívan látja hazánk uniós tagságát.
szept. 15
7:42
Ezt a földet választottam I. rész (Agrofórum)
Milyen a jó minőségű virágföld? Miért szükséges ültetés után már pár héttel gondoskodni a növény tápanyag-utánpótlásáról? Milyen tulajdonságot takar a virágföldek ’A’, ’B’ és ’C’ jelölése?
szept. 15
8:00
A devizahitelek gerjeszthették a nagy magyar kivándorlási hullámot (G7)
A szegényebb háztartások részesülnek nagyobb részben a külföldön dolgozó magyarok hazautalásaiból. Fontos motiváció volt a külföldön munkát keresőknek, hogy a család fizetni tudja a törlesztőt.
szept. 15
8:24
Mikor fordít hátat Magyarország a műanyagnak? Nagy a titkolózás (Menedzsment Fórum)
Míg Szlovákiában nemrég konkrét lépéseket tettek az egyszer használatos műanyagok betiltására, addig Magyarországon egyelőre semmilyen döntés nincs a szigorításra. Ami biztos, az uniós irányelv értelmében 2021-től tilos több műanyag termék forgalmazása az Európai Unióban. Hogy ezt itthon miként fogják megvalósítani, nem világos. Most csak azt mondj
szept. 15
8:30
Jó üzlet lehet a húsgalambtartás (AQUA)
Mintegy 24 millió forintból vásárolt négyezer szárnyas segítségével alakítják ki azt a bázist, amelynek köszönhetően egy év alatt mintegy 28 ezer galamb kerülhet a gazdálkodókhoz.
szept. 15
8:45
YouTube és haknik (vg.hu)
Hogy készül a sláger, és kiből lesz ma sztár Magyarországon? Pörgős élet a zenei menedzsereké, akik arról is beszéltek a Manager Magazinnak, hogy a CD-t már felváltotta ugyan a YouTube és társaik, de a haknik maradtak.
szept. 15
9:00
Ma kezdődik a panelekben a hagyományos szétizzadós évszak (Menedzsment Fórum)
Elindult a fűtési szezon Budapesten, 2020. május 15-éig tart.
szept. 15
9:06
Digitalizálódik a KKV-szektor számlázása (KKV Magazin)
Hol tart ma a hazai számlázási piac digitalizációja? - ezt vizsgálta az eNET és a Számlázz.hu közös kutatása.
szept. 15
9:18
Bomba miatt ürítik ki a Móricz Zsigmond tér környékét (vg.hu)
Egy világháborús bombát hatástalanítanak a honvédség tűzszerészei vasárnap.
szept. 15
9:36
Így teljesített a héten a hazai részvénypiac (ProfitLine)
Növekvő forgalomban mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 285,21 ponton zárt pénteken, 27,25 ponttal, 0,07 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
szept. 15
10:06
Nesze neked esélyegyenlőség: ezzel a trükkel könnyebben meglehet álmaid melója (Pénzcentrum)
A vonzó kinézet segít megszerezni a vágyott állást; ha attraktívnak érezzük magunkat, nagyobb hatással vagyunk a munkatársainkra és eredményesebben alakítjuk kapcsolatainkat. Egy friss felméréséből az is kiderült, hogy az emberek 65...
szept. 15
10:06
Ömlenek ránk az új hotelek, mégsem örülhet mindenki (Portfolio)
Az üzemi eredmény növekedésére, ugyanakkor a megtérülési mutatók enyhe romlására lehet számítani a magyar szállodapiacon a következő években. Bár jelentős kapacitásbővülés zajlik, a fejlesztői piacon már egyértelműek a lassulás jelei – ecsetelte az ágazat helyzetét a Portfolionak Németh Richárd, a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan Szolgáltató Kft.
szept. 15
10:18
Egymilló forintos nyomravezetői díj a Hableány utolsó eltűntjének ügyében (Biztosító Magazin)
Egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a család a május végi dunai hajóbaleset utolsó eltűntjének ügyében - közölte a Koreai Köztársaság Nagykövetsége az MTI-vel.
szept. 15
10:24
Gázolás miatt késnek a vonatok egy fontos szakaszon (vg.hu)
A Zágráb felé tartó Gradec IC Dinnyés és Székesfehérvár között elütött egy embert.
szept. 15
10:36
Ma kezdődik a fűtési időszak Budapesten (ProfitLine)
Ma kezdődik a fűtési időszak a fővárosban.
szept. 15
10:51
Belerondít az ingatlanpiacba a klímaváltozás - aki időben észbe kap, jól járhat (Privátbankár)
A klímaváltozásra, azaz a melegebb időjárásra reagált az ingatlanpiac: lényegében már májustól szeptemberig nyári idő a jellemző, így a nyaralók is felértékelődnek. A megugró kereslet az árakon is látszik, május és augusztus vége között 5 százalékkal emelkedett országos szinten a nyaralók négyzetméterára.
szept. 15
10:57
Ma indul a fűtési időszak Budapesten (vg.hu)
A szolgáltatói berendezéseket fűtésre alkalmas állapotba helyezik a mintegy 240 ezer fővárosi lakossági és a csaknem 7 ezer üzleti fogyasztó számára.
szept. 15
10:59
Dróntámadás érte a világ legnagyobb olajfinomítóját (vg.hu)
Több mint a felére csökkent a szaúdi napi olajkitermelés azután, hogy a jemeni húszi lázadók dróntámadásokat intéztek két szaúdi olajterminál ellen.
szept. 15
11:06
Ömlik a pénz a GE-hez az üzletágeladásokból (Portfolio)
A General Electric (GE) amerikai óriáscég értékesíti az alaptevékenységéhez közvetlenül nem tartozó üzletágakat, hogy a bevételből csökkentse adósságát.
szept. 15
11:08
Hatalmasra nőtt az amerikai költségvetési hiány (Portfolio)
Az amerikai költségvetés augusztusi hiánya 200 milliárd dollár volt, ezzel a folyó költségvetési év 11 havi deficitje átlépte az ezermilliárd dollárt.
szept. 15
11:10
Egyre többen veszik igénybe az első házasok kedvezményét (Portfolio)
Tavaly mintegy négyszer annyi első házas vette igénybe a havi ötezer forintos adókedvezményt, mint 2015-ben. Az szja-bevallások adatai alapján 2018-ban a 85 ezer első házas összességében 3,3 milliárd forintot spórolt, 2,8 milliárddal többet, mint 2015-ben - tájékoztatta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-t.
szept. 15
11:36
Nagy eladásokba kezd a GE, 38 milliárd dolláros bevételt várnak tőle (Menedzsment Fórum)
Megválnak azoktól az üzletágaktól, melyek nem kapcsolódnak szorosan az alaptevékenységükhöz, hogy csökkentsék óriásira hízott adósságukat.
szept. 15
11:36
Egyre többen veszik igénybe az első házasoknak járó adókedvezményt (ProfitLine)
Tavaly mintegy négyszer annyi első házas vette igénybe a havi ötezer forintos adókedvezményt, mint 2015-ben. Az szja-bevallások adatai alapján 2018-ban a 85 ezer első házas összességében 3,3 milliárd forintot spórolt, 2,8 milliárddal többet, mint 2015-ben - tájékoztatta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-t.
szept. 15
11:54
Átlépte az ezermilliárd dolláros határt az amerikai költségvetés 11 havi hiánya (Menedzsment Fórum)
2012 óta nem volt ilyen.
szept. 15
12:03
Növekvő forgalomban mérséklődött a BUX a héten (vg.hu)
A BUX 40 285,21 ponton zárt pénteken, 27,25 ponttal, 0,07 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
szept. 15
12:06
Ijesztő méreteket öltött a kisvállalkozókat ért támadás: valamit tenni kell ellene (Pénzcentrum)
A kisvállalkozások mintegy 36 százaléka esett adatsérülés áldozatául 2019-ben egy friss felmérése szerint. Míg az adatsérülések fájdalmas következményekkel járnak a kisvállalkozások számára, a felmérésből az derül ki, hogy sokszor...
szept. 15
12:12
Heti tőzsdei összefoglaló – Növekvő forgalomban mérséklődött a BUX a héten (GazdaságPortál)
Növekvő forgalomban mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 285,21 ponton zárt pénteken, 27,25 ponttal, 0,07 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél. A részvénypiac heti forgalma 39,82 milliárd forint volt az előző heti 35,68 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. Az Equil
szept. 15
12:30
Kevesebbet használjuk, mégis egyre több embernek van vezetékes telefonja (G7)
Az elmúlt években erősen ösztönözték a szolgáltatók, hogy vonalas telefonra is előfizessenek a háztartások, meg is lett az eredménye.
szept. 15
12:36
A rendszerváltásról szól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem őszi szabadegyeteme (ProfitLine)
A rendszerváltásról szól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Szabadegyetemének őszi szemesztere.
szept. 15
12:36
Tovább cincálja az időjárás a Bahamákat (vg.hu)
Heves esőzésekkel és erős széllökésekkel kísért, Humberto névre keresztelt trópusi vihar csapott le helyi idő szerint szombaton a Dorian hurrikán által két hete letarolt a Bahamákra.
szept. 15
12:36
Szilvás-fahéjas pite manduladarabokkal (Agrofórum)
Pite minden mennyiségben! - szoktam mondani, hiszen teljesen odavagyok értük. Legyen sós vagy édes, zöldséges vagy lekváros, kerek vagy szögletes.
szept. 15
13:06
Dízel, de mégsem: teszteltük a Mazda nagy dobását (Pénzcentrum)
Komoly alternatívát fejlesztett ki a Mazda a dízelmotorokra, és az új 3-as modell is nagy ráncfelvarráson esett át. A Pénzcentrum egy hétig nyüstölte a japán gyártó "benzines dízelét", és elég mély benyomásokat tett ránk a verda...
szept. 15
13:09
A házasok 80 százaléka él az adókedvezménnyel (vg.hu)
Négy év alatt megnégyszereződött az első házasoknak járó adókedvezményt kihasználók tábora.
szept. 15
13:36
Merész lépést tett ez a neobank (FinTechRadar)
Megszabadulnak a milleniumi generáció állítólagos kedvenc funkciójától.
szept. 15
13:42
Az USA költségvetésének 11 havi hiánya ezermilliárd dollár fölött van (vg.hu)
Az amerikai költségvetés augusztusi hiánya 200 milliárd dollár volt, ezzel a folyó költségvetési év 11 havi deficitje átlépte az ezermilliárd dollárt.
szept. 15
14:12
Veszélyes ma befektetni – Óvva int az európai felügyelet (Portfolio)
Szinte csak kockázatokat látni a közeljövőben a befektetési piacon, az európai értékpapír-piaci hatóság friss jelentése szerint az irreálisan magas árazás, a gyenge gazdasági kilátások és geopolitikai feszültségek mellett ott van még a Brexit is, ami rányomja bélyegét a befektetői hangulatra. Hiába tértek magukhoz tavaly év végéhez képest a piacok,
szept. 15
14:15
Így igényelhetünk ingyen hitelt házfelújításra (vg.hu)
Most még megpályázható az a kamatmentes uniós hitel, amivel felújíthatjuk a házunk energetikai rendszerét.
szept. 15
14:21
Fogynak az olajkutak? Megfordult több hónapnyi tendencia (Privátbankár)
A világszerte működő olaj- és gázfúró kutak száma először csökkent négy hónapon belül augusztusban.

Keresés