Hihetetlen milyen érzés nélküli, sablonokból álló, szokvány dicshimnuszt darál rezzenéstelen arccal, Goneril és Regan, amikor rögtön a Lear király elején, a debreceni Csokonai Színház előadásában az ország elosztására kerül a sor - a Vidéki Színházak Fesztiválján, a Tháliában.
Szinte csak kockázatokat látni a közeljövőben a befektetési piacon, az európai értékpapír-piaci hatóság friss jelentése szerint az irreálisan magas árazás, a gyenge gazdasági kilátások és geopolitikai feszültségek mellett ott van még a Brexit is, ami rányomja bélyegét a befektetői hangulatra. Hiába tértek magukhoz tavaly év végéhez képest a piacok,
A nagy szárazság és az erős szél miatt újabb erdőtüzek keletkeztek Görögországban, a legjelentősebb Athéntól 60 kilométerrel nyugatra pusztít, több mint 160 tűzoltó próbálja megfékezni - közölték a hatóságok.
Magyarország 2010 óta elvégzett munkájával visszaszerezte jövőjét, és ennek nyilvánvaló jele, hogy "mi magyarok nem bezárjuk a templomokat és az iskolákat", hanem újakat építünk - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap Budapesten, a Fasori Református Egyházközség hálaadó napján.
A volt tory miniszterelnök memoárkötetében súlyos vádakkal illeti a jelenlegi brit kormányfőt, és egy interjúban elmondja a véleményét a jelenlegi helyzetről is.
Szűkös a bolt, ránehezedik az emberre, különösen télen. Így, éppen csak áthajolva az őszbe, legalább nem kabát- és csizmagőzölgésében kell szoronkodni, miközben a nénik komótosan eszmét cserélnek az eladóval. Amikor a sor vége szolid torokköszörüléssel, toporgással, óranézéssel, horribile dictu az eladónő megszólításával próbálja jelezni, hogy vásá
A klímaváltozás egyik leglátványosabb, egyben legijesztőbb jele az Északi-sarki jég olvadása. Egy indonéz tervező csapat meghökkentő megoldással állt elő.
Fáradtságot, levertséget, fej- és nyakfájást, zsibbadást, fülzúgást is okozhat az éjszakai fogcsikorgatás, sőt, akár migrénes rohamot is. Dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Fogászat fogszakorvosa szerint a kezelést nem érdemes halogatni, hiszen a következmények súlyosak lehetnek.
Először fedeztek fel vízgőzt egy olyan távoli bolygó légkörében, amely csillaga körül az úgynevezett lakható zónában kering. A Nature Astronomy című szaklapban nyilvánosságra hozott felfedezésről és a K2-18b elnevezésű bolygóról Kereszturi Ákos csillagászt, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatársát k
Az asztaliteniszezők második számú klubsorozatának pécsi selejtezőjében a hazaiak mindhárom párharcukat megnyerték, és csak egyszer vesztettek játszmát.
Elképesztően sokat kereshetnek a magyar énekesek és médiaszemélyiségek: egy vidéki fellépésért Majka például 2-300 ezer forint is elkérhet, nem beszélve egy fesztiválfellépésről vagy egy budapesti koncetről. A reggeli és délutáni...
Sorozatgyártásig jutott a Byton startup vállalat. A kínai cég egy villanyautót álmodott, az M-Byte pedig elkészült, minden idők legnagyobb autóba épített kijelzőjével.
A Bajnokok Ligájából és az Eurokupából is csak jó hírek érkeztek az OSC-ről, az Egerről és a Miskolcról. Úgyhogy társulhat hozzájuk majd a Fradi és a Szolnok.
Az LMP ismételten azt kérdezi a kormánytól, hogy tervezi-e meghosszabbítania a mátrai szénerőmű üzemidejének meghosszabbítását, valamint a hozzá kapcsolódó lignitbánya kibővítését - mondta Ungár Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.