Pedig lazacot, csigát és sajtot ebédel együtt Boris Johnson, Jean-Claude Juncker, Michel Barnier, a kilépési tárgyalások EU-főfelelőse és Steven Barclay, brit Brexit-ügyi miniszter.
A kevés gomolyfelhő mellett észak felől megnövekszik, majd meg is vastagszik a magasszintű felhőzet, reggelre már többnyire erősen felhős lesz az ég. A többé-kevésbé szakadozott felhőzetben kedden délutántól várható határozott csökkenés, de a déli megyékben estig sok lesz a felhő.
Budapesten, az Astoriától nem messze egy olyan csoport életébe nyerhet az ember betekintést, ahol úgy érzi, mintha nem is a Belváros kellős közepén lenne, hanem valahol a világtól elzártan, békében, csendben, nyugalomban. Mindenki kedves, közvetlen, történeteket mesélnek. A Magyarországi Taoista Tai Chi Társaság budapesti klubjában jártunk, ahol az
Londoni iparági elemzők szerint a szaúd-arábiai olajipari létesítmények elleni támadás után sem alakult ki olyan ellátási sokk a világpiacon, mint az 1973-as olajválság idején, de ha a helyzet katonai konfliktussá fajul, az már komoly sokkhelyzet kialakulásának kockázatával járna.
Összesen 45 őszi búzafajtát teszteltek az ország tíz különböző pontján a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács posztregisztrációs kísérletében. Az eredményekről egy összefoglaló kiadvány készült a gazdálkodók számára.
Levélben gratulált Norbert Hofernek az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökévé történt nagyarányú megválasztásához Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke hétfőn.
Az Európai Bizottság megválasztott elnöke üdvözölte az európai életmód védelméért felelős bizottsági tárcáról szóló vitát, kiemelve, hogy az alkalmat ad a fogalom pontos meghatározására.
A szaúdi hatóságok nem kérik fel a többi olajexportáló országot arra, hogy növeljék a termelésüket, és így helyettesítsék a piacról kieső kőolaj mennyiséget.
Levélben gratulált Norbert Hofernek az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökévé történt nagyarányú megválasztásához Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Puskás után ismét egy hungarikum, a tokaji aszú áll Almási Tamás filmjének középpontjában, bár ez a jelző el sem hangzik a másfél óra alatt. Nincs is rá szükség.
A General Motors (GM) amerikai üzemeiben mintegy 46 ezer dolgozó szüntette be hétfőn a munkát, miután a bértárgyalások megfeneklése miatt a szakszervezet általános sztrájkot hirdetett. A sztrájkot az autóipari munkások szakszervezete hirdette meg.
A szaúdi hatóságok nem kérik fel a többi olajexportáló országot arra, hogy növeljék a termelésüket, és így helyettesítsék a piacról kieső kőolajmennyiséget. A sivatagi királyság attól tart, hogy hosszú távon ezzel a lépéssel zsugorodna olajpiaci részesedésük.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 534,35 pontos, 1,33 százalékos emelkedéssel, 40 819,A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 534,35 pontos, 1,33 százalékos emelkedéssel, 40 819,56 ponton zárt hétfőn.56 ponton zárt hétfőn.
Az építőipar termelése 30 százalékot megközelítő ütemben növekedhet az idei év végéig - mondta Koji László, az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió...
Városaik fejlődését szolgáló szövetség létrehozásáról döntött hét település ellenzéki polgármesterjelöltje Baján - jelentette be Nyirati Klára, a Sikeres Bajáért Egyesület polgármesterjelöltje hétfőn.
Lassan eléri életciklusa felét a kompakt SUV, ám a Volkswagen nem hagyja unalomba süllyedni a típust, frissítés és izmos változat is szerepel a tervek között.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2019. április 17. napján megtartott közgyűlésén döntött a társaság alaptőkéjének leszállításáról, amelynek eredményeképpen az alaptőke 3.777.130.400 forintról 3.116.132.580 forintra csökkent.
Magyarország fontos szerepet vállal a nukleáris biztonság erősítésében - hangsúlyozta Szijjártó Peter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Becsben, a Nemzetkori Atomenergia Ügynökség (NAÜ) közgyűlésén.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter részt vett a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) 63. közgyűlésén Bécsben 2019. szeptember 16-án, ahol fel is szólalt.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter részt vett a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) 63. közgyűlésén Bécsben 2019. szeptember 16-án, ahol fel is szólalt.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, valamint Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója munkaebéden egyeztetett Boris Johnson brit kormányfővel hétfőn Luxembourgban.
Visszatérne az Egyesült Államokba, ha az ellene indítandó per "igazságos" lenne - jelentette ki a hétfőn a CBS televízióban sugárzott interjújában az Oroszországban élő Edward Snowden, a CIA volt alkalmazottja, aki 2013-ban titkos dokumentumokat hozott nyilvánosságra.
A General Motors (GM) amerikai üzemeiben mintegy 46 ezer dolgozó szüntette be hétfőn a munkát, miután a bértárgyalások megfeneklése miatt a szakszervezet általános sztrájkot hirdetett.
A hétvégén dróntámadások érték a szaúd-arábiai állami olajcég két olajterminálját, amelyet követően a kőolaj árfolyama évtizedek óta nem látott mértékben emelkedett. Mindez kockázatkerüléshez vezetett nemcsak Európában, hanem Amerikában is.