Jelentős mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn, miközben a kőolaj világpiaci ára meredeken, több mint 13 százalékkal emelkedett a szaúd-arábiai olajlétesítmények ellen hétvégén elkövetett dróntámadások következtében.
Iráni eredetűek voltak azok a fegyverek, amelyeket a szaúdi olajlétesítmények ellen a hétvégén végrehajtott támadások során használtak - állította a húszi síita lázadók ellen Jemenben harcoló szaúdi vezetésű koalíció a vizsgálat előzetes eredményeire hivatkozva.
Feljelentést tett egy magánszemély Szekszárd ellenzéki polgármesterjelöltjét mert a választók megtévesztésére alkalmas módon használja saját nevét. Bomba Gábor neve ugyanis kísértetiesen hasonlít a Bomba! energiaital elnevezésére – véli a beadvány, amelyről a Helyi Választási Bizottságban (HVB) hétfőn kell döntenie.
Magyarország megvétózná az Európai Unió következő költségvetését, ha azt a jelenlegi formájában fogadják el - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn a Reuters hírügynökségnek.
Elutasítottuk a kettős mércét, és újra felhívtam a figyelmet arra, hogy olyan határozatról beszélünk, ami maga is sérti a jogállamiságot – mondta Varga Judit.
A Frontex jelentése szerint az illegális határátlépést legtöbben a Földközi-tenger keleti medencéjében, a Törökországból Görögországba tartó útvonalon kísérelték meg.
Magyarország megvétózná az Európai Unió következő költségvetését, ha azt a jelenlegi formájában fogadják el - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Reuters hírügynökségnek.
Visszatérne az Egyesült Államokba, ha az ellene indítandó per „igazságos” lenne – jelentette ki a hétfőn a CBS televízióban sugárzott interjújában az Oroszországban élő Edward Snowden, a CIA volt alkalmazottja, aki 2013-ban titkos dokumentumokat hozott nyilvánosságra.
A Magyar Sí Szövetség a Kispuskás Biatlon Országos Bajnokság alkalmával szeretettel vár minden a biatlon megismerésére vágyó gyereket és felnőttet Galyatetőre.
A kedden-szerdán érkező hideg léghullámok hatására a hét második felében megérkezhetnek az első őszi talajmenti fagyok – írta hétfői agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Hozzátették: nagyobb csapadék nem várható, mely a betakarításra, a talajmunkákra, az érésre kedvező, és a repce számára is még elegendő nedvesség áll
Azért jöttünk, hogy megvédjük Magyarországot - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben az uniós miniszterek tanácskozására érkezve, amelyen a szakminiszterek a Magyarországgal szemben indított 7. cikk szerinti eljárásról folytatnak meghallgatást hétfőn.
Levélben gratulált Norbert Hofernek az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökévé történt nagyarányú megválasztásához Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke hétfőn.
A Barcelona magára talált, Lionel Messi nélkül is 5-2-re legyőzte a Valenciát. Antoine Griezmann mellett a máris csodagyereknek kikiáltott Ansu Fati kezdett csatárként – s további rajongókat szerzett magának.
Megszünteti a műanyag, PET-palackos vizek, illetve italok beszerzését a Pécsi Tudományegyetem (PTE) - közölte az intézmény hétfőn. Azt írták, a PTE vezetése - a magyarországi felsőoktatási intézmények között elsőként...
A hétvégén kézilabda meccsen járt Szilágyi Liliána. Az Európa-bajnoki ezüstérmes úszónő nem véletlenül volt ott az ELMŰ-csarnokában, hiszen új szerelme lépett pályára.
Hiába számít a legnézettebb műsornak A mi kis falunk, a csatorna hamarosan félbeszakítja a mostani szériát. Igaz helyette olyan produkció kerül vissza a képernyőre, amely tavaly nagyon bejött a nézőknek.