Az Európai Központi Bank mindent megtesz azért, hogy életet leheljen az euróövezeti gazdaságba, és ne kerüljenek olyan helyzetbe, mint Japán. A rossz hír az, hogy az EKB legutóbbi monetáris élénkítő lépései szükségesek, de nem elégségesek a tartósan lassú növekedés és a túlságosan alacsony infláció elkerüléséhez, a jó hír viszont az, hogy az euróöv
Szaúdi és amerikai szakértők szerint "nagyon nagy valószínűséggel" Iránból indult a hétvégi légi támadás Szaúd-Arábia olajipara ellen és nem Jemenből, mint ahogy azt korábban valószínűsítették.
Lőrincz Tamás hétfőn üzbég, ukrán, litván, végül kazah rivális legyőzésével jutott döntőbe, melyben a svéd Alex Bjurberg Kessidisszel csapott össze és technikai tussal győzött.
A kormány ideológiájának nem Jézus Krisztushoz van köze, hanem Vlagyimir Putyinhoz, Erdoganhoz, Donald Trumphoz és Bolsonarohoz – jelentette ki Szél Bernadett.
Beemelték a Tisza-híd egyik utolsó elemét a Poroszló és Tiszafüred között épülő kerékpárúton – tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium Aktív Magyarországért felelős kormánybiztosa, Révész Máriusz az InfoRádiót.
Lőrincz Tamás hétfőn üzbég, ukrán, litván, végül kazah rivális legyőzésével jutott döntőbe, melyben a svéd Alex Bjurberg Kessidisszel csapott össze és technikai tussal győzött.
A Duocor Ipari Bt. gyártócsarnokának átadóünnepségén Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy az EU-ban a leggyorsabban a magyar gazdaság nő, a munkanélküliség pedig 3,3 százalékra csökkent.
Nyolc mérkőzéssel megkezdődik ma a labdarúgó Bajnokok Ligája őszi csoportszakasza, akad közöttük három, némi jóindulattal négy olyan mérkőzés is, amelynek párosítása akár a negyeddöntőben sem jelentene szenzációt. (Egy körrel előrébb viszont kizárt, hiszen az azonos csoportbeliek a nyolcaddöntőben nem találkozhatnak.)
Christine Lagarde megszerezte az Európai Parlament plenáris ülésének támogatását ahhoz, hogy betölthesse az Európai Központi Bank (EKB) elnöki tisztségét.
Klímaügyi kérdésekről konzultáltak ellenzéki pártok civil szervezetekkel kedden Budapesten. A találkozón - amely egy rendszeres tanácskozás első lépése lehet - egy zárónyilatkozatot is elfogadtak a résztvevők a legfontosabb klímavédelmi teendőkről.
Nem volt átlátható és elszámoltatható a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (Meszk) és a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara gazdálkodása és közpénzfelhasználása a 2015. és 2017. közötti időszakban - közölte az ellenőrzést végző Állami Számvevővész (ÁSZ) alelnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Mintegy 633 millió forintos uniós támogatásból álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válását segítik a nyugat-dunántúli régióban, és a program kapcsán az a cél, hogy a vállalkozás indítását tervező, alkalmas szemlélettel rendelkező álláskeresőket és fiatalokat felkészítsék saját vállalkozásuk indítására - tájékoztatta a Kisalföldi Vállalkozásfejles
Az Unióban a leggyorsabban a magyar gazdaság nő, a munkanélküliség pedig 3,3 százalékra csökkent a korábbi 12,5 százalékról – tette hozzá a külügyminiszter.
A hazai tudósítások mellett a külföldi lapok is a brüsszeli ügyek kezelésében a magyar félre általánosan jellemző kétarcúságot emelik ki Varga Judit igazságügyi miniszter hétfői, EU-s meghallgatása kapcsán. Miszerint: zárt ajtók mögött együttműködünk, a sajtó előtt viszont már vagdalkozunk.
Szaúdi és amerikai szakértők szerint "nagyon nagy valószínűséggel" Iránból indult a hétvégi légi támadás Szaúd-Arábia olajipara ellen és nem Jemenből, mint ahogy azt korábban valószínűsítették.
Manfred Weber arról beszélt ma, hogy a Néppártnak “különleges a kapcsolata” a Fidesszel, a párt még mindig felfüggesztett tagsággal működik, de Trócsányi László biztos-jelölt “igazságos elbánásban” kell, hogy részesüljön - számol be a Magyar Nemzet. Az atv.hu szombaton írta meg: a néppártiak a szociáldemokratákkal “deal”-re készülnek, és ennek Tróc
Vasárnap délután 2 órakor helyezik végső nyugalomra Konrád György Kossuth- és Herder-díjas írót, esszéistát, szociológust a Farkasréti zsidó temetőben - közölte a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.
Egyből rangadókkal rajtol a labdarúgó Bajnokok Ligája 2019-20-as csoportköre. A futballidényt bombaformában kezdő Liverpool Nápolyba, a Messit továbbra is nélkülöző Barcelona pedig Dortmundba látogat.
Az elmúlt napok során nagyot esett a kőolaj ára, miután a világgazdaság lassulásával kapcsolatos aggodalmak és a recessziós félelmek háttérbe szoríthatták az olajkitermelő országoknak a kitermelés csökkentésével kapcsolatos döntését. A WTI és a Brent árfolyama is nagyot esett tegnap.
Mintegy 633 millió forintos uniós támogatásból álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válását segítik a nyugat-dunántúli régióban, és a program kapcsán az a cél, hogy a vállalkozás indítását tervező, alkalmas szemlélettel rendelkező álláskeresőket és fiatalokat felkészítsék saját vállalkozásuk indítására - tájékoztatta a Kisalföldi Vállalkozásfejles
Szeptember elején az albérletek többsége már gazdára talált, ugyanakkor nem kell pánikba esnie azoknak az egyetemistáknak, akik lecsúsztak a jó ajánlatokról.
Ennek feltétele, hogy megépüljön Paks 2, valamint sikerüljön 2030-ig 7000 megawattra növelni az ország naperőmű-kapacitását – jelentette ki az államfő.
Európai Bizottság bizonyos feltételekkel jóváhagyta, hogy a német E.ON felvásárolja a szintén német Innogy elosztási és fogyasztói megoldásokat kínáló üzletágát, valamint egyes villamosenergia-termelési eszközeit. Az ügylet érinti Magyarországot is.
A szeptember 26-án, csütörtök délután 5 órára meghirdetett esemény valójában 6 órakor kezdődik, a'késés' ideje alatt lesz a gyülekező a Keleti pályaudvar előtti téren.
Először augusztus elején lehetett tapasztalni az orrfacsaró szagot. A "légköri jelenség" miatt számos vizsgálat indult, a Pest Megyei Kormányhivatal egy vezető munkatársát pedig leváltották.
Elsüllyedt egy illegális bevándorlókat szállító csónak kedden Tunézia partjai közelében, legalább ketten meghaltak és tizennégyen eltűntek - közölte a tunéziai parti őrség szóvivője.
A jövő évben is folytatni tervezik a hajléktalanok társadalmi integrációját segítő közfoglalkoztatási programot, amelyben az elmúlt években mintegy négyezren vettek részt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kedden budapesti sajtótájékoztatón.
A hétvégi dróntámadások miatt hétfőn évtizedek óta nem látott mértékben emelkedett a kőolaj ára, ami nyilván hatással lesz a hazai üzemanyagárak alakulására is. Szakértők szerint akár 15-20 forinttal is emelkedhet a benzin és a gázolaj ára, azonban valószínű, hogy nem egyszerre, hanem fokozatosan épülhet be az árakba az olajárak emelkedése, ráadásu
Az emberi testet mozgásra tervezték, éppen ezért az egész életen át tartó egészség egyik alapfeltétele a fizikai aktivitás. Ugyanakkor a sportokhoz kapcsolódó sérülések az idő műlásával egyre komolyabban károsíthatják a testünket:...