A polgármester szabálytalanságot, az ellenzék bűncselekményt emleget a támfal leomlása után, de még akár folytatódhat is az építkezés a Logodi utcában.
Több mint ötven nemzetközi és magyar hátterű, hazai székhellyel rendelkező vállalat felsővezetője vett részt a növekedési kötvényprogramot (NKP) bemutató szemináriumon, melyet második alkalommal rendezett meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB), közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
Tarlós István Karácsony Gergelyt, a Fővárosi Közbeszerzési Bizottság pedig Tarlós Istvánt hallgatná meg, miután a bíróság szerint szabálytalan volt a fővárosi patkányirtásra kiírt közbeszerzés. Karácsony Gergely szerint hazudtak a képviselőknek, hiszen a nyertes cégnek nem voltak meg az előírt referenciái. A Fidesz és a főpolgármester-helyettes is
Szaúd-arábiai és amerikai szakértők szerint "nagyon nagy valószínűséggel" Iránból indult a hétvégi légi támadás Szaúd-Arábia olajipara ellen - adta hírül kedden a CNN amerikai hírtelevízió a vizsgálatot ismerő forrásra hivatkozva.
Nem járt sikerrel a szlovákiai ellenzéknek a kormány megbuktatására irányuló kísérlete, miután a parlamentben a képviselők többsége elutasította a Pellegrini miniszterelnök ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt.
Két évvel ezelőtt, 2017. augusztus végén került sor a délkelet-ázsiai térség egyik legsúlyosabb humanitárius katasztrófájára, a rohingják elleni népirtásra.
Békülne Oroszországgal Volodimir Zelenszkij – legalábbis egyes kommentátorok így értékelik azokat az apró gesztusokat, amelyeket elődje nem tett volna meg az agresszorként jellemzett Moszkva felé.
A Generali immár egymást követő második évben maradt tagja a Dow Jones Fenntarthatósági Világ Indexének (Djsi), illetve első alkalommal bekerült a Dow Jones Fenntarthatósági Európa Indexébe is (Djsi Europe).
A Magyarországon található mintegy 4,4 millió lakóingatlan kétharmada energetikai szempontból elavult, az utólagos szigetelés iránt egyre nagyobb a kereslet, de a megrendeléseket visszaveti a munkaerőhiány - közölték az építőipari szereplők. A...
Az emberi test csodálatos találmány, ezt biztosan sokszor hallotta mindenki, viszont van egy sereg olyan tény, melyet csak ritkán mondanak el nekünk...
Több mint ötven nemzetközi és magyar hátterű, hazai székhellyel rendelkező vállalat felsővezetője vett részt a növekedési kötvényprogramot (nkp) bemutató szemináriumon, melyet második alkalommal rendezett meg a Magyar Nemzeti Bank.
Az orosz határőrök elfogtak két észak-koreai hajót, miután az egyik tüzet nyitott járőröző naszádjukra és megsebesített három határőrt - adták hírül kedden a RIA és az Interfax orosz hírügynökségek.
A megmozdulás célja volt, hogy felhívják a figyelmet a környezetvédelem fontosságára és a műanyagmentességre, valamint hogy megtisztítsák az Erzsébet teret és környékét az otthagyott szeméttől.
Az első két emeletes motorvonatát már külföldre küldte tesztekre a MÁV-Start, most pedig a harmadik is elkészült, amit viszont Magyarországon lehet majd sűrűn látni.
2021-ben ismét Budapest rendezheti a World Urban Games utcai sportok világjátékát - mondta Fürjes Balázs Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár és a kiemelt budapesti nemzetközi sportesemények kormánybiztosa, az esemény szervezőbizottságának elnöke az InfoRádiónak.
Vegyesen, mérsékelt elmozdulással zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden, miközben a kőolaj világpiaci ára lefelé korrigált a szaúd-arábiai olajlétesítmények ellen hétvégén elkövetett dróntámadások által okozott hétfői meredek emelkedés után.
Pigniczki Fanni a 23. helyen áll egyéni összetettben a bakui ritmikus gimnasztika világbajnokságon. Amennyiben a buzogány és a szalag versenyszám után is a 24 legjobb versenyző közt szerepel, bejut a döntőbe.
Teniszpálya falakkal, vagy squash napfényben – ezek a leírások jól mutatják, miként ötvözték a két népszerű ütősportot, hogy megszülessen egy harmadik, a padel. Szórakoztató, látványos, és az alapokat elég gyorsan el lehet sajátítani. Kipróbáltuk!
A legtöbb migránst Horvátországba toloncolták vissza a szlovén rendőrök: tavaly augusztus végéig 2030-at, idén ez a szám közel a háromszorosára, 6477 főre nőtt.
Az, amit Gyurcsány Ferenc Facebook-posztjában leírt, a fentiek tükrében nem csak egy jó szándékú ferdítés a halottak iránti tiszteletből, de egyenesen hazugság az akkoriban betöltött politikai szerepéről.