Technológiai malőrök, kiberbűnözés, természeti katasztrófák - a cégvezetők többsége úgy gondolja, hogy a jövőben szembe kell néznie válsághelyzettel és majdnem 70 százalékuk már meg is tapasztalt ilyen esetet. Erre vonatkozó tervvel azonban 29 százalékuk egyáltalán nem rendelkezik – derül ki a PwC kutatásából.
Valamikor a hetvenes évek eleje – egy piros fényreklám hirdeti: a Nautilus együttes játszik. A zenekar nyomja az aktuális slágereket, a billentyűk fölött egy vörös, göndör hajú srác hajladozik.
A francia nők kedvenc viselete a barett továbbra is az őszi-téli szezon egyik legmenőbb kiegészítője lesz. Lássuk, hogyan lehetsz benne igazán elegáns.
Mintegy 120 százalékkal emelkedett a fiókon kívüli, az OTP Bank Mobilbankár szolgáltatásának segítségével igényelt hitelfolyósítások összege 2019 első félévében.
Rengeteg bevándorláspárti balliberális politikus áll rajthoz az október 13-i önkormányzati választáson. Botka László, Nemény András és Jeszenszki András korábban egyértelműen a kvótarendszer mellett köteleződtek el, és egyáltalán nem tartották nagy problémának a 2015-ös migránsáradatot – írja az Origo.hu.
Az irányadó európai részvényindexek felemásan teljesítenek a keddi kereskedés második felében, a hétvégi, szaúdi olajlétesítményeket ért támadás után a geopolitikai feszültség vetett árnyékot a részvénypiacokra. A magyar tőzsde is lejjebb került ma.
A Publicus Intézet kedden közölte az új közvélemény-kutatását a főpolgármester-jelöltek támogatottságáról, amiben csupán 3 százalékpont különbség van a jelenlegi főpolgármester Tarlós István és az ellenzéki kihívó Karácsony Gergely között. A felmérése eredménye hasonló, mint a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása, ami szintén kis különbséggel Tar
Rögtön egy szuperrangadóval, két, a végső győzelemre is esélyes csapat, a Paris Saint-Germain és a Real Madrid összecsapásával indul a labdarúgó Bajnokok Ligája A csoportja.
Szokatlan ajánlatok kezdtek el az elmúlt hetekben terjedni Vancouver ingatlanpiacán. Az egykor száguldó ingatlanpiacon elkezdtek halmozódni az eladatlan lakások, amiket most ingyen Teslákkal, avokádós pirítósokkal és borral igyekeznek vonzóvá tenni a fejlesztők a vásárlók szemében.
A szaúdi olajipari létesítményeket ért támadás ellenére a PKN Orlen lengyel olajtársaság nem tervez benzinár-emelést, mivel olajfinomítóiba nem csak Szaúd-Arábiából érkezik a kőolaj.
Rontotta az idei gazdasági előrejelzését a svájci kormány kedden arra hivatkozva, hogy egyebek között a Brexit és a világgazdasági növekedés lassulása kedvezőtlenül hat Svájc külkereskedelmére és befektetési tevékenységére.
Kedden sem megy a forintnak, délelőttre 333 fölé gyengült az euróval szemben, majd nemsokára új történelmi csúcsot döntött az árfolyam. Kora délután elérte a 334-es szintet is az euró/forint kurzus. A hazai deviza a régióval együtt esik, azonban Matolcsy György MNB-elnök kedden megjelent cikke sem segítette a forintot.
Balázs Attila a vasárnap megnyert első játszma után tizenhét percet töltött a pályán Ilija Marcsenko ellen, ezalatt nyert két játékot, és lezárta a találkozót.
Meghaladta a 1,5 millió darabot az elmúlt két hétben kézbesített rezsiutalványok száma, ami azt jelenti, hogy az utalványok több mint 60 százalékát már megkapták a nyugdíjasok - közölte a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-vel.
Technológiai malőrök, kiberbűnözés, természeti katasztrófák - a cégvezetők többsége úgy gondolja, hogy a jövőben szembe kell néznie válsághelyzettel és majdnem 70 százalékuk már meg is tapasztalt ilyen esetet. Erre vonatkozó tervvel azonban 29 százalékuk egyáltalán nem rendelkezik – derül ki a PwC kutatásából.
A Leaf az elektromos autózás egyik mérföldkövének számít, de ez ideáig nem kapott igazi társat a Nissan portfóliójában. Most minden jel arra mutat, hogy ez megváltozik, az aktuális trendeket követve ugyanis a modell SUV testvér kap.
Nem tülekednek a biztonságosabb, szerződésmódosítással elérhető fix kamatozású jelzáloghitelekért, amelyeket a jegybank és a bankok közös programban kínálnak a legkockázatosabb, változó kamatozású hitelt fizető ügyfeleknek. Nagyon kevesen tartanak attól, hogy újra nekilódulhat a törlesztőrészlet - írja a Bank360.
A Pénzcentrum iparági értesülései szerint már most heteket kell várni arra, hogy egy egyszerű beüzemelésre időpontot kapjunk a fűtésszerelőtől. Az igazán fájdalmas procedúra viszont csak akkor veszi kezdetét, ha a szakember szerint...
Se szeri, se száma a különleges Fiat 500-asoknak, de a ritkább Abarth változatokból is akad választék, most pedig a két éve megjelent 595 Pistán dolgoztak a gyáriak.
Az indítványt arra hivatkozva terjesztette be ellenzéki képviselők egy csoportja, hogy Pellegrini nem menesztette az igazságügyi tárca államtitkárát, aki azóta önként lemondott.
Az ország sokkal fontosabb szerepet játszik Európában, mint ami például a méretéből, lakosságszámából vagy gazdasági erejéből adódna – hangoztatta az államtitkár.
A politikus nem bocsátkozott részletekbe, a Reuters hírügynökség szerint ugyanis azzal érvelt, hogy a terveiről először egy jövő hónapban esedékes gyűlésen fog beszélni.
Budapest környékén számos olyan település várja a fővároshoz kötődőket, akik valamilyen oknál fogva a város határán kívül jobban megtalálnák otthonukat.
Az új vállalkozást azonban nem új tevékenységre alapították, minden jel szerint az ingatlapiacon tervez tovább bővülni a miniszterelnök veje az üzletfelével.