A múlt héten járta be a világsajtót, hogy a hétszeres Forma-1-es világbajnokot, Michael Schumachert egy párizsi klinikára szállították, hogy őssejtkezelést végezzenek el rajta.
Egyre több gólya marad itthon télen, többek között azért, mert a költöző madarakra is komoly hatással van a klímaváltozás – ezt Végvári Zsolt, az MTA Ökológiai Kutatóközpont, a Duna-kutató Intézet igazgatója jelentette ki.
Kiengedték a börtönből Alekszandr Kokorint (jobbra) és Pavel Mamajevet, az orosz labdarúgó-válogatott tagjait. A játékosokat még májusban huliganizmus vádjával ítélték börtönbüntetésre.
Bizonyos feltételekkel jóváhagyta az Európai Bizottság kedden, hogy a német E.ON felvásárolja a szintén német Innogy elosztási és fogyasztói megoldásokat kínáló üzletágát, valamint egyes villamosenergia-termelési eszközeit.
2030-ig megszűnik az energetikai célú szénégetés Magyarországon. Ennek feltétele, hogy megépüljön Paks 2, valamint sikerüljön 2030-ig 7000 megawattra növelni az ország naperőmű-kapacitását - jelentette ki a köztársasági elnök kedden Gyulán, a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Kara diákjainak tartott előadásán.
A román fogyasztóvédelmi hatóság a nyugat-európai és romániai élelmiszerek 23 százalékánál talált eltérést a termékek összetételét illetően - jelentette ki kedden Paul Anghel, a hatóság vezérigazgatója.
Minden nő életében van olyan szakasz, mikor nehezebben éli meg a menstruációval járó tüneteket. Vannak, akiknél ez enyhébb lefolyású, míg mások ezeket a tüneteket nagyon hevesen élik meg, főként érzelmileg, és ez gyakran gátolhatja is őket a mindennapi tevékenységeikben.
Növelni kell az informatikai képzéseken diplomát szerző fiatalok számát - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Versenyt fut az idővel Tóth Krisztina (36) és gyermeke, a másfél éves Zente, aki egy súlyos genetikai rendellenességgel, úgynevezett SMA-val, azaz gerincvelői izomsorvadással született.
Stratégiai megállapodást kötött a Mercarius Flottakezelő Kft. és az NKM Nemzeti Közművek Zrt. elektromobilitással foglalkozó leányvállalata, az NKM Mobilitás Kft. A partnerség célja, hogy a legnagyobb magyar tulajdonú gépjármű-flottakezelő vállalat 2020-tól a kezelésében lévő és ügyfeleknek átadott elektromos autók töltését is biztosítani tudja. Az
Kiemelten fontos a betegbiztonság növelése, és ez az állami szervek, a szakemberek és a betegek együttműködésével teremthető meg - hangsúlyozta több előadó egy keddi konferencián Budapesten.
A cikk rövid áttekintést kíván nyújtani arról, hogy milyen termesztőközegek - azon belül is földtípusok - állnak ma már rendelkezésünkre, melyiket válasszuk a növény tulajdonságai (pl.: örökzöld növényföld), termesztési helye (szobanövény-föld, balkonnövény-föld), illetve termesztési céljaink (pl.: palántaföld) tekintetében.
Már lehet jelentkezni az Agrovirtus egyetemistáknak szóló digitális agrártechnológia versenyre, mely idén egy kétnapos agrár-vezetőképző akadémiával kiegészülve segíti a hallgatók készségfejlesztését. A tavaly nagy sikert...
Technológiai malőrök, kiberbűnözés, természeti katasztrófák - a cégvezetők többsége úgy gondolja, hogy a jövőben szembe kell néznie válsághelyzettel és majdnem 70%-uk már meg is tapasztalt ilyen esetet. Erre vonatkozó tervvel azonban 29%-uk egyáltalán nem rendelkezik – derül ki a PwC kutatásából. Milyen jellegűek ezek a krízishelyzetek, hogyan kész
Szerdán már több napsütésre és száraz időre számíthatunk. A hőmérséklet a hajnali 9 és 14 fok közötti értékekről kora délutánra kicsivel 20 fok fölé is emelkedhet.
Keményen nekiment egy fideszes színekben a testületbe jutott képviselő az ugyancsak fideszes polgármesternek Berettyóújfaluban, miután nem először érte „mocskolódás” a közösségi oldalakon. Mint ahogyan szerinte mást sem, ha „egy döntés szembemegy a másik irány elképzeléseivel”. Hagymási Gyula szerint a polgármester tehetne ez ellen, utóbbi szerint
Soha nem látott mozgásokat hozott az olaj piacán a hétvégi dróntámadás,és nem csak az olaj árfolyamában. Íme néhány érdekes adat, ami jól mutatja, hogy mekkora hatása van az eseményeknek az olajpiacra.
2019. szeptember 20-án 18 órától a tokaji Paulay Ede Színházban egy lebilincselően izgalmas este kezdődik Vujity Tvrtko-val a Föld körül. Jegyek a Tokaj Kincsei egyesület weboldalán érhetőek...
Nem ért véget az adategyeztetési para a bankokban, a június 26-i határidőt ugyanis csak kitolták, október 31-re. Ezt azt jelenti, hogy aki eddig nem végzi el az adategyeztetést, annak zárolni fogják a bankszámláját. A Pénzcentrum korábban...
Nem rohannak tömegével nyelvvizsgázni a diákok- tudta meg a magyar nemzet, noha a jövő tavasszal végző középiskolások közül már senki sem juthat be a felsőoktatásba középfokú nyelvvizsga nélkül. A szakember szerint viszont attól, hogy valamit előírnak, a tudás nem jön vele automatikusan.
Az amerikai-iráni feszültségek éleződésével ismét nőtt annak esélye, hogy akár fegyveres konfliktussá fajul a helyzet a két ország között. Egyelőre nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv, ha viszont megvalósul, akkor akár 150 dolláros olajár és globális recesszió is jöhet – vélik a Danske Bank szakemberei.
A három kibocsátó banknál Szép-kártyával rendelkező munkavállalók számára több tízmilliárd forintnyi feltöltés érkezett eddig, jelentősen meghaladva az előző évek forgalmát.
Elromlott jegyautomaták, majdnem összeütköző vonatok, késések, járatkimaradások, leszakadó felsővezeték és távozó felső vezető - sokasodnak a problémák a MÁV háza táján. Ugyanakkor tervek is vannak új emeletes vonatokról, felújított állomásokról és rövidülő menetidőkről. Az InfoRádió csütörtökön az Aréna stúdiójába várja a cég vezetőjét.
Átadták az Amazone új debreceni telephelyét kedden a helyi Határ úti ipari parkban, a beruházás 400 millió forintba került - mondta az átadáson Kovács Tamás, a cégcsoport magyarországi vállalatának ügyvezetője.
A politikusok mellett a közvélemény-kutatók is gőzerővel készülnek az önkormányzati választásra. A Nézőpont szerint Tarlós István előnye jelentős, a Publicus szerint ugyanakkor Karácsony Gergely szinte már utol is érte a jelenlegi főpolgármestert. Az ATV is készül az újabb hosszú választási éjszakára.
Lassan a szövetségi kiadások fele szociális célokra megy, és annak is a zöme a nyugdíjkassza kipótolására. Ennek ellenére kutatók úgy vélik, hogy az időskori szegénység a következő húsz évben csak nőttön nőni fog Németországban. Itthon sem feltétlenül megnyugtató a helyzet.
Visszautasította a magyar kormány fenntartásait Róma migrációs döntéseivel kapcsolatban a baloldali fordulatot vett olasz kormány frissen kinevezett külügyminisztere, Luigi Di Maio.
2019 a Masterplast történetének legjobb éve lesz, ezzel szintet lép a vállalat, ahonnan még nagyobb léptékben tud fejlődni, pénzügyileg és szakmailag is megérett arra, hogy újabb nagyobb dobásokban gondolkozzunk, mondta el a Portfolio-nak Tibor Dávid, a Masterplast elnöke, akivel többek között az építőipari konjunktúráról, a klímaváltozás építőipar
Két településen egyetlen polgármesterjelöltet sem jelentettek be a szeptember 9-ei határidőig, így ott elmaradhat a polgármester-választás - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu adataiból.