Donald Trump amerikai elnök a Twitteren dicsérte volt munkatársát, Corey Lewandowskit, aki szerinte „remekül beszélt” a képviselőház igazságügyi bizottsága előtti meghallgatáson.
Ez több mint 14-szerese (!!!) annak, amiben az átlagos összegű nyugellátásban részesülő személy reménykedhet. Persze, a sor másik végén több tízezren vannak olyanok is, akiknek még 5000 forint, vagyis havi 500 forint sem jár.
Újabb 5 évvel meghosszabbítja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) a Siemens Zrt.-vel kötött stratégiai együttműködést - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
Az ellenzék szerdán rendkívüli klímaügyi parlamenti ülés tartana, amit a kormánypártok kampányfogásként értékelnek és várhatóan távolmaradásukkal akadályozzák azt meg.
Digitálisan jegyzetelhető, interaktív előadások, otthon is visszanézhető és értékelhető tananyag, interaktív táblák – többek között ezt tartalmazza az a felsőoktatási kutatás-fejlesztési projekt, amely a tervek szerint 2020 október végéig valósul meg.
Az ellenzék ma tesz kísérletet egy rendkívüli klímaügyi parlamenti ülés megtartására, amit a kormánypártok kampányfogásként értékelnek és várhatóan távolmaradásukkal akadályozzák azt meg.
Megtagadta Spanyolország a venezuelai hírszerzés egykori vezetőjének kiadatását az Egyesült Államok számára, az USA a férfit kokaincsempészettel vádolja.
Az éjszaka tovább csökken a felhőzet, de délen még reggelig sok lesz a felhő. Eleinte főként délen és nyugaton, majd reggel már csak a déli határvidéken alakulhat ki eső, zápor, zivatar.
A horoszkóp természetesen azt is befolyásolja, hogy ki hogyan, kivel és milyen gyakran szeret szórakozni. Szóval mondd a csillagjegyed és megmondjuk,...
Több mint tízezren jelezték eddig, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán a lakóhelyüktől távol, bejelentett tartózkodási helyükön kívánnak szavazni. Az átjelentkezési kérelmeket még három hétig lehet benyújtani.
Tíznapos fesztivállal ünnepli fennállásának 70. évfordulóját a Budapest Bábszínház október 8. és 17. között. A fesztiválra a bábművészet kiemelkedő magyarországi és külföldi alkotóit is meghívták.
Spanyolország a választások "megismétlésére van ítélve" november 10-én - jelentette be Pedro Sánchez szocialista ügyvezető kormányfő kedd este rendkívüli sajtótájékoztatón Madridban.
2018-ban a webbányászati alkalmazások – amelyek a felhasználó böngészőjében futva kriptodevizákat bányásznak profitért – akár 18,8 gigawatt elektromos áramot is fogyaszthattak, derül ki a Kaspersky a webbányászat gazdasági és környezeti hatását vizsgáló kutatásából.
Stratégiai megállapodást kötött a Mercarius Flottakezelő Kft. és az NKM Nemzeti Közművek Zrt. elektromobilitással foglalkozó leányvállalata, az NKM Mobilitás Kft.
Szeretnéd valami igazán kellemes fogással indítani a napot? Jól teszed, hiszen a reggelinek fontos szerepe van az anyagcsere-folyamatok elindításában!...
Évek óta Győrben edz, életvitelszerűen ott is él a zentai születésű Szabó Szebasztián. A nyáron rekordgyorsasággal honosított vajdasági úszót feldobta a nyári vb-szereplés.
Négyezer ember került a nagy hőség miatt kórházba egy hét alatt Japánban - közölte szerdán a katasztrófavédelem és a mentők feladatait is ellátó tűzoltóság.
Több mint ötven nemzetközi és magyar hátterű, hazai székhellyel rendelkező vállalat felsővezetője vett részt a növekedési kötvényprogramot (nkp) bemutató szemináriumon, melyet második alkalommal rendezett meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
Újratárgyalná a tavaly megkötött kétéves bérmegállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), Kordás László elnök ezért kezdeményezte a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) összehívását - tudta meg a Népszava.
Megszaporodtak a román felségjelzésű teherautók és személykocsik a magyar autópályákon. A jelenség hátterében a Nyugat-Európa és Törökország közötti áruforgalom növekedése húzódik meg.
Elindult a fűtési szezon Budapesten, a távhőszolgáltatás szeptember 15-től kérhető az érintett társasházakban. A lakosok mindennapos kiadásai közül az élelmiszerek jelentik a legnagyobb tételt, utána jönnek a lakásfenntartási költségek, amelynek legnagyobb részét - közel kétharmadát - a háztartási energiára, köztük a fűtésre - költött összegek adjá