Vida Mónika Ruth-tal vasárnap este Zenei időutazás címmel a Pesti Vigadóban találkozhat a közönség a „Sem emlék, sem varázslat”-koncertsorozat nyitó hangversenyén.
Az állami vállalatok közül a MÁV és a Volán társaságoknál működő szakszervezetek a bértárgyalások megindítását kezdeményezik a kormánnyal és a munkáltatókkal, hogy kiszámítható, középtávú, az egyes vállalatok problémáira fókuszáló bérmegállapodást tudjanak kialakítani.
Patthelyzet alakult ki Nyíregyházán. Míg a Fidesz plakátjai gond nélkül kint lehetnek a villanyoszlopokon, addig az ellenzék még csak pontos információt sem kapott sajátjainak elhelyezéséről. Kifogást nyújtottak be a helyi választási bizottsághoz.
London kivételével emelkedéssel zártak a vezető európai tőzsdék pénteken, miután a nagy jegybankok gazdaságélénkítő intézkedései enyhítették a világgazdaság növekedésének lassulását övező félelmeket.
A hétvégén egy-egy forgalmi sáv részleges lezárása mellett mossák a budapesti Margit hidat és Petőfi hidat - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. A közlemény szerint szombaton fél 7-től 15.30-ig a Margit hidat, vasárnap...
A nap tőzsdei sztorija itthon az Elmű és az Émász részvényeire készülő felvásárlási ajánlat volt, amelynek árfolyama azonban kérdéses. A törvényi előírások szerinti ár meglehetősen alacsony, de lehetnek olyan verziók, amikor annál jóval többet ígér a vevő. A mai árfolyamból ítélve a befektetők egy része is hasonlóképpen gondolja.
Autómentes nap az Andrássy úton, Csillagok háborúja-kiállítás a Bálnában, Halász Judit-koncert a Marczibányi téren és Színházak Éjszakája az egész városban. Hétvégi családi programok az InfoRádió összeállításában.
Gyerekeknek készült, de a szülőkre is gondoltak a Bugattinál, amikor elkészítették legújabb elektromos modelljüket, közel városi tempóra is képes az apró sportkocsi.
Egy 11 éves gyerek sebesített meg egy bicskával súlyosan egy nőt csütörtökön reggel Jászapátiban, miután összevitatkoztak az utcán. A fiú az ATV Híradónak azt mondta: nagyon megbánta, hogy combon szúrta az asszonyt, de a nő szerinte olyanokat mondott neki, amitől elsötétült előtte a világ. A gyerek a kora miatt nem büntethető, ám a családjából kiem
Szóbuborékokba foglalt használati utasítások, definíciók, szakkifejezések alapfokú magyarázata révén igyekeznek közelebb vinni a kortárs művészetet a fiatalokhoz.
Pozitív tartományban mozogtak a főbb amerikai indexek ma, de a hírre, miszerint az USA-ban lévő kínai delegáció mégsem látogatja meg a tervezett monatani farmokat, mínuszba fordultak a tőzsdék, és ott is ragadtak.
Példaképnek nevezte a visegrádi országokat, kiemelten Magyarországot Giorgia Meloni a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke a párt pénteken kezdődött rendezvényén Rómában, amelyen szombaton Orbán Viktor magyar miniszterelnök is felszólal.
A műsorvezető azóta is őrzi ezeket a számára kedves ruhadarabokat, ahogy például az első kismama fürdőruháját és azt a minit, amit férje imádott rajta kapcsolatuk kezdetén.
A férfiaknak igenis jót tesznek az eltelt évek. Amíg sok esetben a saját stílus megtalálására is hosszú éveket kell várniuk, úgy az érettség, a sárm is bizonyos kor felett érkezik meg igazán a férfiak életébe. Az InStyle cikke.
Hét éve nyílt a Spíler a Gozsdu udvarban. Az egész bulinegyedben változást hozott az étteremnyitás - mondta az InfoRádiónak Zsidai Zoltán Roy tulajdonos.
Válsághelyzet alakult ki az Európai Unióban a papírhulladék újrahasznosítási szektorban, a feldolgozó kapacitások pedig képtelenek lépést tartani a hulladéktermeléssel. Kína hulladékimport-stopját követően az iparágban tevékenykedő európai vállalatok életképességét szabályozói és gazdasági jellegű akadályok is fenyegetik, miután az elmúlt két évben
Ma már nem elég, ha egy toborzási szakértő tisztában van a kereslet-kínálat aktualitásaival: egyszerre kell pszichológusnak, nyomozónak, pedagógusnak, értékesítőnek és IT szakembernek lennie. A betöltetlen pozíciókról meg kell tanulni...
A francia hatóságok bejelentése szerint jelentős rendőri készültség várható szombaton Párizsban a kormányellenes sárgamellényes tüntetők újabb megmozdulásán, amely egybeesik a kulturális örökség napjával és egy éghajlatvédelmi rendezvénnyel.
A Mitsubishi tájékoztatása szerint a szingapúri egységükben dolgozó egyik olajtréderük 320 millió dollárnyi veszteséget csinált engedély nélküli tranzakciókkal, amelyeket valós ügyfélfedezetek álruhájába bújtatott – számol be a hírről a Bloomberg,
Újabb szankciókat jelentett be az amerikai elnök Irán ellen pénteken. Donald Trump most a perzsa állam központi bankját és szuverén alapját büntette meg.
Ellenzéki frakcióképviselők, függetlenek és parlamenten kívüliek (Momentum) együtt vonultak pénteken a Sándor-palotához, határozati javaslatot vittek magukkal a klímavédelem tárgyában.
A hét egyik legizgalmasabb gazdasági eseménye az olajárfolyam elképesztő ugrálása volt, amelyhez hasonlóra évtizedek óta nem volt példa. Mi történt az olajjal, milyen következményei lehetnek a hét elején bekövetkezett eseményeknek? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ videós elemzésünkben.
Zuglói parkoló automatának öltözött aktivisták várták Karácsony Gergelyt egy XIV. kerületi rendezvény előtt. Az ellenzék főpolgármester-jelöltje azonban nem találkozott velük. A kapun túl azt a helyszínt mutatta be, ahol energiatakarékos bérlakások épülnek. Közben Óbuda fideszes polgármestere Bús Balázs, Karácsony Gergely és ellenzéki politikustárs