A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős hetedikként ért célba a jordániai világkupafutamon, ám végül egy kizárás miatt a hatodik helyen végzett, és nyolc pontot szerzett.
Orbán Viktor miniszterelnök a jobboldali Olasz Testvérek párttalálkozóján, szombaton Rómában mondott beszédet. Itt beszélt arról, hogy Magyarországon milyen állam épül, és felajánlotta segítségét Olaszországnak is.
Több mint kilenc hónap után nyert ismét hazai pályán a Sepsi OSK a román élvonalban, László Csaba csapata az FC Hermannstadt hálójába vágott hármat szombat délután.
Dübörög a kampány Budapesten, Karácsony Gergely a Momentum antikorrupciós csomagját, valamint Kálmán Olga egészségügyi vállalásait is átvette saját programjába, amelynek holnap lesz a bemutatója. Puzsér Róberték hajnalban a belvárosban akcióztak, Tarlós István városvezetési képességeinek híre pedig még az amerikai filmsztárokhoz is eljutott. Nagyjá
Az egészségügyért felelős államtitkár szerint az Eurotransplanthoz való 2013-as csatlakozás sokban segítette, hogy itthon több szervátültetésre legyen lehetőség.
Azt régóta tudjuk, hogy Tom Brady jól csinál valamit. A hatszoros NFL-győztes amerikaifutball-játékos sikerének egyik titka az egészséges életmód és az étrend. Nézzük, mit eszik a sztár egy meccsnapon.
A hazai közutakon 2019 II. negyedévében 4366 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, ami 3,9%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. Kimenetelüket nézve a változás még kedvezőbb, mivel az összes baleset alakulásához képest nagyobb mértékben csökkent mind a halálos (25%-kal), mind a súlyos balesetek (4,5%-kal) száma - írja a héten kia
A mai napig újságírók, rendőrök és kriminológusok tucatjai találgatják, vajon ki gyilkolta meg Elizabeth Shortot, a Fekete Dáliát. Bár a 24 éves pincérlány sötét történetét nem egy könyv, film és sorozat feldolgozta, és egy tucat embert meggyanúsítottak, a valódi gyilkos kilétére sosem derült fény.
Charles Leclerc zsinórban a harmadik pole pozícióját szerezte meg, így vasárnap ő várhatja az élről a Szingapúri Nagydíj versenyének startját, méghozzá nem kis meglepetésre. Ugyanis a Mercedest és a Red Bullt is meglepte a maranellóiak tempója, a helyszínre az egyik favoritként érkező Max Verstappen nem is értette, miért voltak ennyire lassúak, de
Felújították, úgy nagyjából másfél éve emléktáblát is kapott, most pedig irodaház-cégközpontként árulják az ingatlan.com-on a műemléki védettséget élvező újpesti indóházat, a lóvasút, majd a villamos egykori végállomását. Az ára potom 275 millió forint.
Hihetetlenül szikrázó, jó értelembe véve feszült találkozón a Siófok KC és az FTC-Rail Cargo Hungária 31–31-es döntetlent játszott egymással a női kézilabda NB I negyedik fordulójában.
Hétfőn indult az Európai Mobilitási Hét, amihez a MÁV idén is csatlakozott. Ennek keretében egész héten díjmentesen szállítható a kerékpár a vasúton. Az egy hetes programot szeptember 21-22-én már hagyományosan az Autómentes Hétvége zárja. Az Andrássy úti standján színes programokkal várja a látogatókat a MÁV, a forgalmi engedéllyel rendelkezők ped
Háromezer UFO-hívő vett részt a nevadai 51-es körzet tervezett lerohanásán, de az végül inkább fesztivál hangulatú lett. Az eseményt viccből szervezte meg egy amerikai fiatal a közösségi médián, azt viszont végül több, mint 2 millióan igazolták vissza. További részletek a videóban.
Kihúzták az Ötöslottó 2019/38. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat így a 39. hét várható főnyereménye 1480 millió forint. Az Ötöslottó...
Gyönyörű időjárás, vásári hangulat és hazai vereség: három győzelem után megszakadt a DAC jó sorozata a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Fortuna Liga) – a dunaszerdahelyiek hazai pályán meglepetésre 1–0-ra kikaptak a bajnokságban július dereka óta nyeretlen rózsahegyi csapattól.
Egy amerikai programozó, Kelsey Bressler, társszerzőként írt egy programot, ami elmondása szerint kiszűri a péniszekről küldött képeket és kipixelezi azokat.
A párton belüli, mindenekelőtt a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) ügyében zajló csatározások közepette kezdődik a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt éves kongresszusa. A dél-angliai Brightonban hivatalosan vasárnap kezdődő kongresszus előestéjén a párton belüli, Momentum nevű – jórészt a párttagság alkotta és a Labour vezetője, Jeremy
Egy 13 méter mély, mesterséges szakadékból kellett kiemelniük egy idős férfit a tűzoltóknak péntek délután, Salgótarján egyik garázssora mellett. Úgy tudjuk a szerencsétlenül járt ember telefonálni sem tudott, csak segítségért kiabálni - amit a közelben tartózkodók hallottak meg. A garázstulajdonosok szerint a terület az őszi esők után életveszélye
Az egykor Buzánszky Jenő által alapított Ovi-Sport Alapítvány tájékoztatása szerint újabb magyar gyártmányú pályát adtak át Albániában, a korábbi albán válogatott Lorik Cana alapítványával együttműködve.
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjában a 2018-as győztes Montpellier idegenben 27–25-re legyőzte a Meskov Bresztet. A házigazda többször is vezetett már három góllal is, még a 44. percben is 19–16-ot mutatott az eredményjelző, de a végjátékban a franciák akarata érvényesült.
Az 5 találatos szelvény várható főnyereménye a 38. játékhéten ugyanis 1 milliárd 358 millió forint volt, jöjjenek a nyertes számok!
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szombaton benyújtotta az államfőjelölti iratait a bukaresti Központi Választási Irodához.