A szívizomgyulladás (myocarditis) bármely életkorban előfordulhat, de alapvetően ritka betegség: körülbelül 1-10 főt érinthet évente 100 000 ember közül.
Donald Trump amerikai elnök jóváhagyta, hogy az Egyesült Államok katonákat küldjön Szaúd-Arábiába a légvédelem erősítése végett - jelentette be az amerikai védelmi minisztérium.
Kellemes kiránduló időre számíthatunk szombaton a Balatonnál: kevés szelet, jórészt derült eget és közel 20 fokos hőmérsékletet ígér a met.hu. Szombaton a gyenge vagy mérsékelt (5-20 km/h), kora délelőtt még változó, majd később délies irányú szél késő délelőttől időnként megélénkülhet (20-30 km/h). Késő délután megszűnnek az élénk lökések. A legal
Térey János nem sokkal a halála előtt fejezte be Szodomában kövérebb a fű című drámáját, melyet az Örkény Színház felkérésére írt. A belőle készült darabot december 20-án mutatják be Kovalik Balázs rendezésében. Az itt olvasható részlet exkluzív közlés: a magyar dráma napja alkalmából kifejezetten a Nyitott mondat számára bocsátotta rendelkezésre T
Szombaton mindenhol a napsütésé lesz a főszerep, csapadék nem várható. Az Alpokalján megélénkülhet a délies szél. Napközben gyorsan melegszik a levegő, a csúcshőmérséklet 17 és 22 fok között alakul. Frontmentes hétvége. Jövő héten azonban rá sem ismerünk az időre.
A Saudi Aramco állami olajvállalat a múlt szombati támadást követően erősebb, mint valaha - hangoztatta szombaton a cég dolgozóinak írt üzenetében a szaúdi vállalat elnök-vezérigazgatója.
Gombamód szaporodnak a könnyű hibridnek titulált modellek, melyekben 48 voltos rendszer szolgál a hagyományos 12 voltos mellett, de nem csak a környezetvédelem okán terjed az új megoldás.
Fontos, hogy minél több fiatal válasszon informatikai végzettséget nyújtó egyetemi, főiskolai szakot, ennek ösztönzését szolgálja a Programozd a jövőd! projekt - mondta az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének...
A Saudi Aramco állami olajvállalat a múlt szombati támadást követően erősebb, mint valaha - hangoztatta szombaton a cég dolgozóinak írt üzenetében a szaúdi vállalat elnök-vezérigazgatója.
Egy eredeti funkcióját közel tíz éve elveszítő ifjúsági ház modernizálásával többszintes irodaépületet alakít ki és rendezi annak környezetét 1,2 milliárd forintból Pécs belvárosában a baranyai megyeszékhely önkormányzata - jelentette be Pécs alpolgármestere a munkaterületek minapi átadásakor.
Ismét hatalmas sikernek örvendhet Magyarország. Idén először készítette el a Flight Network utazásszervező oldal a világ legjobb városainak listáját, melyen Budapest a 16. lett.
Újabb szintet lépett az ellenzéki cirkusz! A főpolgármesteri székért harcoló izomceleb drogtesztre hívja Puzsér Róbertet, amiért a harsány megmondóember azzal vádolta meg őt, hogy kokainozik - írja a Ripost.
Szinte csordultig teltek a magyarországi gáztárolók: a legfrissebben regisztrált készletszint 6,139 milliárd köbméter, amely közel 97 százalékos töltöttséget jelent a 6,33 milliárd köbméteres kapacitást tekintve - írta a Magyar Nemzet.
A kötelező elosztási kvóta azt az üzenetet küldi az Európa felé tartó több millió menekültnek, hogy szabadon lehet a kontinens országaiba jönni, ez a terv pedig 2015 óta létezik - jelentette ki a Fidesz európai parlamenti képviselője.
Újabb amerikai légi csapás végzett az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet több harcosával Líbiában - adta hírül az Egyesült Államok hadseregének afrikai parancsnoksága.
A Budapesten forgató világsztárt, Scarlett Johanssont fogadta hivatalában Tarlós István főpolgármester és helyettese, Szalay-Bobrovniczky Alexandra. A színésznő elmondta: húsz éve járt Budapesten, és örömmel látta, mennyit változott azóta a város.
Miközben idehaza egyre több szó esik az úgynevezett atipikus foglalkoztatási formák elterjedésének fontosságáról, Európa számos államában inkább szabadulnának a dolgozók a részmunkaidőtől.
„Kalifornia soha nem fog engedélyt kérni Washingtontól azért, hogy megvédhesse családjai és gyermekei egészségét és biztonságát” – közölte a kormányzó.
Nők százai csaptak össze rendőrökkel Ecuador fővárosában, mert a kongresszus elutasította azt a rendeletet, amely nemi erőszak esetén korlátozás nélkül engedélyezné a művi terhesség-megszakítást.
Szombat este háromnegyed kilenckor az európai labdarúgás egyik legismertebb, legnagyobb hagyományú városi rangadóját rendezik Milánóban: a Derby della Madonninára idén is elképesztő az érdeklődés.