2019. szeptember 21. szombat

szept. 21
12:23
Tarlós István: Budapest Európa egyik legbiztonságosabb fővárosa (Ripost)
A polgárőrök munkája miatt 10 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma is.
szept. 21
12:23
Katalin hercegné álomszép fülbevalóját fillérekért megszerezheted: olcsó kiegészítőt választott (Glamour)
Szinte hihetetlen, de igaz
szept. 21
12:24
Így kell szavazni az önkormányzati választáson (Menedzsment Fórum)
A település lakosságszámától és rangjától függ, mennyi szavazólapot kap a választó.
szept. 21
12:27
Harmati Dóra: A nő tíz fontos tulajdonsága a Példabeszédek szerint (Tiszta Jövő)
„Egész életén át javát munkálja urának, nem kárát.”
szept. 21
12:27
Eső és hideg váltja fel a napsütést – közeleg az őszi napéjegyenlőség (SzMo)
Keddre megérkezik a hidegfront, és változékony, esős időre számíthatunk.
szept. 21
12:30
Kelemen Hunor elektromos rollerrel érkezett, úgy adta le az államfőjelölti iratait (ATV)
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szombaton benyújtotta az államfőjelölti iratait a bukaresti Központi Választási Irodához.
szept. 21
12:33
Gulyás: az ellenzék elutasít mindennemű együttműködést (Infostart)
A polgári-nemzeti-konzervatív szavazók mozgósítását említette a három hét múlva esedékes önkormányzati választások előtti legfőbb feladatnak a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely.
szept. 21
12:33
Meghan Markle lélegzetelállító ruhában barátnője esküvőjén (Glamour)
Harryvel Rómába utaztak a divattervező Misha Nonoo esküvőjére
szept. 21
12:33
Bohár Dániel: Beteg a világ (Tiszta Jövő)
Igen, a normális ember életcélja a gyermekvállalás. Természetesen fontos a karrier, a munka, a pihenés, a szórakozás stb. Egy gyermek rengeteg lemondással jár, attól tartok ez az, ami igazán zavarja az egocentrikus haladókat. Az ultraliberálisok valószínűleg még nem készek arra, hogy a saját életükben saját magukat a második helyre tegyék. Pedig me
szept. 21
12:33
Pintér Adrienn, Ada fehérneműben kortyolja a reggeli kávéját (Life)
Fotó.
szept. 21
12:36
Erős évre számít a Kia (ProfitLine)
Az összpiacinál jóval dinamikusabban, 22 százalékkal bővültek a dél-koreai Kia márka eladásai Magyarországon már az idén az első nyolc hónapban, a Kia Motors Hungary ügyvezető igazgatója szerint az év végéig a növekedés akár 30 százalékos is lehet.
szept. 21
12:36
Elbukhat az új diszkontlánc, amely az Aldit és a Lidlt támadta volna (Portfolio)
Egyelőre úgy tűnik, kudarccal végződik a Tesco próbálkozása: hiába indított új diszkontláncot, nem sikerül megfékeznie a két nagy német rivális, az Aldi és a Lidl előretörését az Egyesült Királyságban.
szept. 21
12:38
Felfoghatatlan kárt okoztak a kriptovilágban idén a hackerek (Portfolio)
Csak idén eddig 4,26 milliárd dollárt (kb. 1285 milliárd forintot) loptak el különféle kriptodeviza tőzsdékről és tárcákból – derül ki a CipherTrace friss tanulmányából. A bűnözők közül sokakat letartóztattak, de volt, aki megúszta, megnéztük a Business Insider gyűjtése alapján, melyek voltak az idei év legnagyobb kriptodeviza-botrányai.
szept. 21
12:39
Kell egyfajta kegyetlenség is – Terék Anna traumákról és a fekete humorról (Alternatív Energia)
Vajdasági magyarként gyerekkora háborúban telt, azóta is a traumák feldolgozása, a halál és az identitásválság a fő témája – Halott nők című verseskötetével nagy visszhangot keltett. Terék Anna drámáiba lírai elemek ékelődnek, versei pedig szinte drámai monológok. Idén ő kapja a Csáth Géza-díjat!
szept. 21
12:39
Kiemelkedő évre számít a Kia a magyar piacon (vg.hu)
Az összpiacinál jóval dinamikusabban, 22 százalékkal bővültek a dél-koreai Kia márka eladásai Magyarországon már az idén az első nyolc hónapban.
szept. 21
12:39
Az ötperces trükk, amivel sikerre edzheted bármikor az agyad (Spabook)
Gyerekkorunkban sok mindent képzeltünk a felnőtt életünkről: milyen pasi lesz a férjünk, mikor házasodunk, mikor szülünk gyereket, milyen karriert...
szept. 21
12:42
Elbukhat az új diszkontlánc, amely az Aldit és a Lidlt támadta (Portfolio)
Egyelőre úgy tűnik, kudarccal végződik a Tesco próbálkozása: hiába indított új diszkontláncot, nem sikerül megfékeznie a két nagy német rivális, az Aldi és a Lidl előretörését az Egyesült Királyságban.
szept. 21
12:48
Leállítják a támadásokat a Húszik, Amerika mégis katonákat küld Szaúd-Arábiába (HírTV)
Leállítják Szaúd-Arábia elleni drón- és rakétatámadásaikat a jemeni húszik.
szept. 21
12:48
A rugalmasság a magyar munkáltatók ellensége (AQUA)
Megdöbbentően kevesen, alig több mint 144 ezer alkalmazott dolgozott távmunkában tavaly a Központi Statisztikai Hivatal felmérése szerint.
szept. 21
12:51
Megdöbbentő fejlemények az Epstein-féle orgiákról (Infostart)
A kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélésekkel vádolt Jeffrey Epstein egyik vádlója azt állítja, hogy András yorki herceggel, II. Erzsébet brit uralkodó második fiával is le kellett feküdnie, amikor 17 éves volt - jelentette az NBC amerikai hírcsatorna exkluzív interjújára hivatkozva a Sky News brit hírcsatorna.
szept. 21
12:51
Kristen Stewart estélyiben a vörös szőnyegen és nem jutunk szóhoz (Glamour)
Annyira gyönyörű!
szept. 21
12:51
L.L. Junior találkozna azzal a férfival, aki halálra gázolta kisfiát (Life)
Elárulta, mit érez.
szept. 21
12:54
Pajzsos rohamrendőrökre támadtak Ecuadorban a nők (HírTV)
Quitóban az váltotta ki a népharagot, hogy a kongresszus elutasította azt a rendeletet, ami nemi erőszak esetén engedélyezi a művi terhesség-megszakítást.
szept. 21
12:54
Bronzérmes a női pisztolyos együttes (Sport365)
A Csonka Zsófia Egri Viktória Major Veronika összeállítású csapat 25 méteren szerzett bronzérmet
szept. 21
13:00
Simonka: semmilyen bűncselekményt nem követtem el (ATV)
Továbbra is azt állítja a fideszes országgyűlési képviselő, hogy nem követett el bűncselekményt, sőt most azt reméli, hogy az indítványai és bizonyítékai alapján a hatóság felmenti a vádak alól.
szept. 21
13:00
Kelemen Hunor benyújtotta az államfőjelölti iratcsomóját a Központi Választási Irodához (USAracing)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke úgy vélte: a jelölteknek víziókat, bátor terveket kell bemutatniuk, amelyek kivezetik az országot a középszerűségből.
szept. 21
13:03
113 Growwwer helyezkedett el idén a MOL-csoportnál (NRGreport)
Idén szeptemberben több mint százan kezdhették el építeni nemzetközi karrierjüket a MOL-csoport friss diplomások számára meghirdetett Growww programjában. A program teljes ideje alatt mentorok segítik a pályakezdőket a vállalati környezetbe való gyorsabb beilleszkedés és a hatékonyabb munkavégzés érdekében. Az indulás óta a Growww programnak köszön
szept. 21
13:03
Gönczi Gábor: Szakítás után egy héttel ismertem meg a feleségem - interjú (BorsOnline)
A híradós az apukájától örökölte a zene szeretetét, amit tovább ad a kisfiának. Már léptek is fel közösen. Vita csak abból van, hogy népzenét, vagy rockot játsszon a gyerek?
szept. 21
13:03
Vért kért kislánya műtétjéhez az édesanya, de válaszul férfiak kezdték el zaklatni (SzMo)
Egy nyilvános Facebook-bejegyzést tett közzé, amire válaszul telefonon és Messengeren is durva hívásokat, képeket és üzeneteket kapott közel 50 férfitól.
szept. 21
13:06
A gyomorrák típusai és stádiumai (WebBeteg)
Az emésztőrendszerünk egyik kiemelten fontos helye a gyomor. Egy falat lenyelése után a nyelőcsőből közvetlenül ide jut a táplálék, amely nem megfelelő gyomorműködés esetén irritálhatja a gyomorfalat. Nagyon sok tényező okozhat irritációt a gyomorban, amely évek, évtizedek alatt gyomorrákhoz vezethet, de nem csak az irritáció lehet gyomordaganat ki
szept. 21
13:06
Belső csatározásokkal kezdődik a Munkáspárt éves kongresszusa (ATV)
A párton belüli, mindenekelőtt a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) ügyében zajló csatározások közepette kezdődik a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt éves kongresszusa.
szept. 21
13:06
Súlyos bírságot kaphatnak idén ősszel a háztulajdonosok: indul a razzia (Pénzcentrum)
A kezdeti enyhe őszi időjárás kedvezett a kirándulni vágyóknak - sokan pedig az erdei túrákat tűzgyújtással, szalonnasütéssel is szívesen összekötik. Az ősz beköszöntével a kerti munkák során is egyre több zöldhulladék - avar...
szept. 21
13:09
„Ezerszer kegyetlenebbek leszünk, mint a burzsoázia hóhérai” – konferencia a fehér- és vörösterrorról (Tiszta Jövő)
Hány áldozata volt a vörösterrornak vagy a román megszállásnak? Hogy viszonyult Horthy a fonyódi zsidóellenes atrocitásokhoz? Milyen hatása volt a világháború brutalitásának a Tanácsköztársaságra? 1918-19 véres eseményeit idézte fel a kaposvári levéltárban rendezett konferencia.
szept. 21
13:09
Olcsó, de annál sokkal látványosabb lakás-felújítási tippek (Spabook)
Nem mindig kell százezrekben gondolkozni, ha a lakásfelújítás szóba kerül. Bár tény, hogy bizonyos változtatásokhoz nagyon sok pénz kell, némi...
szept. 21
13:12
Újabb érem a sportlövőktől (Infostart)
A Csonka Zsófia, Egri Viktória, Major Veronika összetételű csapat bronzérmet nyert 25 méter női sportpisztolyban a Bolognában zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokság szombati napján.
szept. 21
13:12
Elkezdődött a MOK rendkívüli nagygyűlése, az orvosok szembesítik a kormányt a követeléseikkel (Alternatív Energia)
„A kamara döntéshozói attól függően határoznak a további és szükséges lépésekről, hogy milyen válaszokat kapnak a nagygyűlésen a kormánytagoktól”.
szept. 21
13:12
Brexit: csatározásokkal kezdődik a Munkáspárt éves kongresszusa (Portfolio)
A párton belüli, mindenekelőtt a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) ügyében zajló csatározások közepette kezdődik a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt éves kongresszusa.
szept. 21
13:12
Muszukajev ezt már nekünk nyerte (Azenpenzem)
A 26 éves, orosz színekben junior vb-ezüstig jutott, ez évtől azonban már bennünket erősítő versenyző az olimpiai kvótát már csütörtökön megszerezte.
szept. 21
13:12
Titkos utakkal operálnak az utazási irodák (vg.hu)
Egyre népszerűbbek a különböző tematikus utak a turisták körében.
szept. 21
13:15
Embertpróbáló világcsúcskísérlet előtt Szőnyi Ferenc: 20-szoros Ironman versenyen indul (Life)
Szőnyi Ferenc a világ egyik legnehezebb versenyén indul.
szept. 21
13:17
Bereczki Krisztián elaludt a volán mögött: majdnem tragédia történt (Life)
Videó.
szept. 21
13:21
Határon átívelő, a vízgazdálkodást segítő monitoringrendszert alakítottak ki (Agrofórum)
A vízgazdálkodást és a szélsőséges időjárási jelenségek okozta kockázatok mérséklését segítő monitoringrendszert alakítottak ki uniós támogatással a Dél-Alföldön és Vajdaságban.
szept. 21
13:24
Eltűnt egy magyar súlyemelő a vb előtt (Infostart)
A magyar csapat is megérkezett a thaiföldi súlyemelő-világbajnokság színhelyére, Pattayába, ahová azonban nem tartott társaival Magát Krisztina.
szept. 21
13:24
Kötelező migránskvótát próbálnak ráerőltetni az országokra (Ripost)
Az európai országok lakossága elutasítja a kötelező kvótarendszert a felmérések szerint.
szept. 21
13:26
Gulyás Gergely: A polgári-nemzeti-konzervatív szavazók mozgósítása a fő cél (Ripost)
A legfőbb feladat, hogy mozgósítani tudják a polgári-nemzeti-konzervatív szavazókat.
szept. 21
13:28
Gyerekek lepték el a Hősök terét, Tarlós István megnyitotta az Autómentes Hétvégét (Ripost)
Tarlós István főpolgármester és Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetője nyitotta meg Budapesten az Autómentes Hétvégét.
szept. 21
13:30
Veréb István az olimpiai bajnokkal szemben esett ki (Sport365)
A magyar versenyző a második körben esett ki az iráni Jazdani ellen harcol.
szept. 21
13:30
Gyerekpszichiáter: veszélyes, ha túl sok fotót posztolnak a szülők a gyermekükről (ATV)
Veszélyes, ha túl sok fotót posztolnak a szülők a gyermekükről - mondta Pászthy Bea gyermekpszichiáter az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.
szept. 21
13:33
Több tízezer app felfüggesztéséről döntött a Facebook (Kripto Akadémia)
Az érintett alkalmazások nagyjából 400 fejlesztőhöz köthetőek.
szept. 21
13:33
Népdalkincsünk Atyai ága (Spa Trend Online)
A magyar népzenei folklórkincs alig ismert keleti

Keresés