2019. szeptember 24. kedd

szept. 24
12:12
Amerikában már a hetedik város áll át 100 százalékban napenergiára (NRGreport)
Az Arkansas állambeli Hot Springs bejelentette, hogy az energiaszükségletük 100 százalékát napenergiával fogják fedezni. Az ehhez szükséges infrastruktúra már egy éven belül elkészülhet – írja a Newsweek nyomán az Index.
szept. 24
12:14
Nagy változás jön a hűtőgépeknél, mosógépeknél - szigorít az EU (NRGreport)
Megváltozik 2021-től az energiatanúsítványok európai uniós szabályozása, ezzel szigorúbb jelölési rendszert vezetnek be a háztartási gépeknél és a világításnál. Ez várhatóan innovációra ösztönzi a gyártókat és még hatékonyabb energiafelhasználással működő eszközök kerülnek piacra. A döntésnek nem volt különösebb visszhangja Magyarországon, de jelen
szept. 24
12:15
Trombitás Kristóf: A forradalmi hevületről (Tiszta Jövő)
Jönnek az újabb és újabb friss erők, akik meg akarják mutatni, hogy amit az „öregek” csinálnak, az szükségszerűen meghaladott.
szept. 24
12:15
Videón, ahogy Greta Thunberg felnyársalta a szemével a bevonuló Donald Trumpot (SzMo)
Amúgy a svéd aktivista diáknak nem áll szándékában beszélni az amerikai elnökkel, szerinte ugyanis az úgysem hallgatná rá, neki meg nincs kedve a saját idejét vesztegetni.
szept. 24
12:15
Premier: Szekér Gergő új klipjében fricskát ad a közhelyes zenéknek (SzMo)
Megjelent Szekér Gergő, a 2018-as X-Faktor versenyzőjének és A Dal 2019 döntősének legújabb dala és klipje, Távol jár címmel.
szept. 24
12:18
Leányvállalatot alapított a FuturAqua (Portfolio)
Watereum Invest Vagyon- és Ingatlankezelő Zrt. néven leányvállalatot hozott létre a FuturAqua, a leánycég a FuturAqua stratégiai céljainak megvalósítását szolgálja.
szept. 24
12:18
Már 50 ezer felhasználója van a MOL Limo-nak (NRGreport)
50 ezer felhasználó, több mint 6 millió megtett kilométer. Ezek a számok fémjelzik a másfél évvel ezelőtt indult MOL Limo autómegosztó szolgáltatást. A 450 autóból álló flotta népszerűsége töretlen, hiszen bárki megtalálja a számára leginkább ideális autót, legyen szó a környezettudatos smart EQ fortwo és forfour (két- és négyajtós) autókról, a VW
szept. 24
12:21
Gyurcsány Ferenc: Van ilyen ország is (Tiszta Jövő)
A miénk is újra ilyen lesz.
szept. 24
12:21
„Volt, aki bohóckodásnak tartotta” – Zsóri Dániel az ollózásról és a FIFA-gáláról (SzMo)
A Puskás-díj első magyar nyertesének olyan legendás játékosok gratuláltak, mint Marcelo, Sergio Ramos, Clarence Seedorf és Jürgen Klopp.
szept. 24
12:24
Áder János: Végrehajtott programok kellenek a klímaváltozás megállításához (HírTV)
Az a legolcsóbb energia, amelyet meg sem termelünk - jelentette ki Áder János ez ENSZ-klímacsúcson New Yorkban.
szept. 24
12:24
Még soha nem voltak ennyire tele a magyar gáztárolók (NRGreport)
Szinte csordultig teltek a magyarországi gáztárolók: a legfrissebben regisztrált készletszint 6,139 milliárd köbméter, amely közel 97 százalékos töltöttséget jelent a 6,33 milliárd köbméteres kapacitást tekintve – írta a Magyar Nemzet szombaton.
szept. 24
12:27
Gúnyos megjegyzéssel söpörték le Johnson javaslatát (Infostart)
Hiába mondta azt az Európai Bizottság első embere, hogy szerinte alkut lehet kötni Nagy-Britanniával a brexitről, az uniós főtárgyaló szerint elfogadhatatlan a londoni kormány javaslata. Michel Barnier úgy látja, hogy az ír határgarancia kiváltásának módja nem teszi lehetővé a szabályozott brit kilépést.
szept. 24
12:30
Kövér: A magyarok büszkék, hogy a legnyugatibb keleti nép vagyunk (ATV)
A magyarok büszkék arra, hogy "a legnyugatibb keleti nép vagyunk" - mondta Kövér László az Országgyűlés elnöke kedden Kazahsztán fővárosában, Nur-Szultanban, az Eurázsiai Államok Parlamenti Elnökeinek IV. Találkozóján.
szept. 24
12:30
Annyira lement a nap- és a szélenergia ára, hogy már állami támogatás nélkül is megéri (NRGreport)
Egy évtizede a spanyol kormány jelentős támogatásokkal kezdte el ösztönözni a megújuló energiák térnyerését. A kezdeményezés hatására annyi beruházás indult el, hogy a támogatások komoly terhet jelentettek a költségvetésnek. A változást mindenesetre jól mutatja, hogy a megújuló energiák 2008-as húsz százalékos részesedése az energiatermelésben tíz
szept. 24
12:33
Látnia kell milyen fejet vág Messi, amikor Zsóri kapja a díjat (Sport365)
Óriási.
szept. 24
12:36
Dinamikusan növekszik az EY Magyarországon (ProfitLine)
További 5 fővel bővül az EY felsővezetőinek köre, így már 18 associate partner és 22 partner dolgozik a vállalatnál. A vezetők száma ezzel 40 főre nőtt, ami a legmagasabb szám a cég történelmében. A Magyarországon idén harminc éves vállalatnál évek óta nő az alkalmazottak létszáma, amely mára meghaladta a 650 főt.
szept. 24
12:36
Így hat az árakra a gyenge forint: egyes termékek még olcsóbbak is lettek (Pénzcentrum)
A gyengülő forint nem jelent automatikusan áremelkedést, de azért hatással van a magyar vásárlókra. Mindenki az olcsóbbat keresi most: a vásárló a boltban, a boltos a nagykernél, és a gyártónál, a gyártók pedig az alapanyagokban. Az...
szept. 24
12:36
Vajon erre felkészült a világ? Ő lesz az új Chuck Norris- fotók (Femcafe)
Az igazi Chuck Norris úgy tűnik már sosem tér vissza.
szept. 24
12:39
Súlyosították a Ligetvédőket rugdosó rendőr büntetését (Alternatív Energia)
Az ügyészség fellebbezése után a pénzbírságot hat havi felfüggesztett börtönre változtatták.
szept. 24
12:39
Hatalmas tömeg várható Will Smith koncertjére, utána exkluzív gála is lesz (SzMo)
Ingyen szülinapi koncert szerdán a Bazilika előtt, Budapesten. A Gemini Man-bemutatóra pedig regisztrálni lehet, hátha szerencsés leszel, és kiválasztanak.
szept. 24
12:39
Eljött a tökszezon – Receptek, amik elnyomják az ovis tökfőzelék rémes emlékét (Spabook)
Ilyenkor októberben, vagyis Mindszent havában narancsszínbe borul a város a vidám halloween-i tököknek köszönhetően. A faragnivaló hatalmas...
szept. 24
12:42
Washington megtagadta a vízumot az orosz ENSZ-küldöttség tíz tagjától (ATV)
Megtagadta az Egyesült Államok a beutazó vízum kiadását az ENSZ-közgyűlés 74. ülésszakának általános vitájára készülő orosz küldöttség tíz tagjától - közölte az egyik érintett, Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának elnöke az Interfax hírügynökséggel kedden.
szept. 24
12:42
Kitart az indián nyár - Eddig marad 20 fok felett a napi csúcs (Femcafe)
A hőmérsékletre nem lehet panasz.
szept. 24
12:42
Varga Mihály: Folytatódik a Készpénzkímélő iskolák program (Igényesférfi.hu)
A programot immár 500 iskolára, gimnáziumra és szakgimnáziumra terjesztik ki – tette hozzá a pénzügyminiszter.
szept. 24
12:45
Ijesztő adatokat közöltek a német gazdaságról (Könyves Magazin)
Hat és fél éve először csökkent a német gazdaság magánszektorának teljesítménye szeptemberben, ahogy a feldolgozóipar recessziója tovább mélyült és veszített lendületéből a szolgáltatási szektor.
szept. 24
12:47
Az euróövezeti feldolgozóiparnak hét éve nem volt ilyen rossz hónapja (Könyves Magazin)
Szinte teljesen leállt az euróövezeti magánszektor növekedése szeptemberben, a feldolgozóipar az utóbbi közel hét év leggyengébb hónapját tudhatja maga mögött – ez derült ki az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport beszerzésimedzser-indexeinek előzetes adataiból.
szept. 24
12:48
Zöld jelzést kapott a debreceni BMW, felrobban az ingatlanpiac (Infostart)
Az Egyetem Towerben már a bejelentésig 1,2 millió forintra emelkedett az új lakások négyzetméterára. A gyárhoz kapcsolódó infrastruktúra fejlesztéséhez 12 számjegyű összeggel járult hozzá a kormány, és a szakemberképzésre is tízmilliárdok mennek.
szept. 24
12:51
Hat éve volt ilyen mélyen az euróövezet ipara (Privátbankár)
"Egyszerűen szörnyű" – így látják az euróövezet ipari adatait gazdasági szakértők.
szept. 24
12:51
Trombitás Kristóf: Újra kibontani a hagyományt (Tiszta Jövő)
Talán mégsem kőbe vésett az, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megcselekedni, mert azok népszerűtlenek.
szept. 24
12:51
Özönlenek hozzánk Ukrajnából – tavaly 60 ezer vendégmunkás dolgozott Magyarországon (SzMo)
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság adatai alapján két éve még 24 539-en kértek tartózkodási engedélyt munkavállalási céllal. Idén eddig majdnem 50 ezren.
szept. 24
12:57
Törvénysértőnek és semmisnek minősítette a parlamenti ülés felfüggesztését a brit legfelsőbb bíróság (Kripto Akadémia)
Boris Johnson záratta be a királynővel, de a bíróság döntéséből az következik, hogy az ülésszak nincsen felfüggesztve, ebből kifolyólag jelenleg is tart.
szept. 24
13:00
Identitásalkotó kiegészítő a Ráth György-villában (Spa Trend Online)
A kortárs művészeti ékszer műfajának a megszokottól gyakran eltérő alkotásaival a Ráth György-villában találkozhatunk.
szept. 24
13:00
Pokol lett az élete! Így néz ki ma E. T. legjobb barátja! (Femcafe)
37 év telt el.
szept. 24
13:00
Az IKEA év végére már több energiát termel, mint amennyit elfogyaszt (NRGreport)
Az IKEA a saját energiaszükségleteit már idén kitermeli zöldenergiával, de a fejlesztésekkel nem állnak le, más cégeknek is adnának klímabarát energiát, írja a Hvg.hu a Reuters alapján. A cég azt is megígérte, hogy 2025-re a lakossági hazsnálatra szánt napelemeket már az összes áruházukban meg lehet majd vásárolni.
szept. 24
13:00
Gyopáros Alpár: 1,5 milliárd jut szolgálati lakásokra (Igényesférfi.hu)
A pályázat beadásának határideje október 24., egy-egy település maximum 30 millió forintot nyerhet el.
szept. 24
13:03
A DVTK fiatal focistája autóbalesetet szenvedett (Promotions)
A DVTK U17-es csapatának csapatkapitánya, Takács Márton és egy csapattársa autóbalesetet szenvedett.
szept. 24
13:06
Egyszerre bővít és megszorít a BNP Paribas (ProfitLine)
A BNP Paribas alapkezelője bejelentette, hogy az iparág nehézségei miatt 10%-os létszámcsökkentést tervez francia egységénél.
szept. 24
13:06
Lecsukták Miley Cyrus őrült rajongóját, mert teherbe akarta ejteni őt (Glamour)
Elképesztő dolgokat hablatyolt a zaklató
szept. 24
13:09
Óriási fordulat a Balatonnál (Infostart)
A Veszprém megyei Balatonszepezden decemberre írták ki az időközi polgármester-választást, a Zala megyei Lakhegyen azonban még nem döntöttek az új polgármester és képviselők megválasztásának időpontjáról.
szept. 24
13:09
Műtötték a Pittsburgh Super Bowl-győztes irányítóját (Sport365)
A 37 éves játékos az idei szezon második mérkőzésén sérült meg.
szept. 24
13:09
7 új ötlet, amivel feldobhatod a palacsinta töltelékét (Spabook)
A palacsinta reggelire, uzsonnára és desszertnek is tökéletes. Megunhatatlan csemege ugyan, de érthető, ha a tölteléket illetően ki szeretnél...
szept. 24
13:12
Kárpátaljai rászorulók javára indít jótékonysági adománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet (HírTV)
A legnehezebb téli hónapok előtt indítja útjára a kárpátaljai rászorulók javára jótékonysági adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet.
szept. 24
13:12
"A Fidesz legnagyobb újpesti ingatlanbotránya" miatt feljelentést tesz a Momentum (Alternatív Energia)
Közparkot akartak a helyiek, de helyette százmilliókat kaszálhat egy volt fideszes államtitkár üzleti köre.
szept. 24
13:12
Van valaki, aki anyagilag is nagyon jól jár a magyar klímavédelmi vállalással (444.hu)
Áder János ígérete szerint megtízszerezzük a naperőműveink kapacitását - és közben összekötjük a kellemeset a hasznossal.
szept. 24
13:12
Jeremy Corbyn lemondásra szólította fel Boris Johnsont (ATV)
Távozásra szólította fel Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnököt Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője, miután a brit legfelsőbb bíróság keddi végzésében törvénysértőnek, alkotmányjogi szempontból semmisnek mondta ki a londoni parlament ülésszakának lezárását.
szept. 24
13:12
Hónapokon belül elszállítják Franco tábornok földi maradványait (444.hu)
Jóváhagyta a spanyol legfelsőbb bíróság, új helyre temetik az egykori diktátort.
szept. 24
13:12
Csont és bőr: 23 kilót fogyott Joaquin Phoenix - Sokkoló fotók (Femcafe)
Komoly diéta egy szerepért.
szept. 24
13:14
Így lázad? Extrém rövid frizurára váltott Cindy Crawford lánya (Femcafe)
Meglepő, de nem az édesanyja inspirálta.
szept. 24
13:15
Összefogás az iskolai síoktatás fejlesztéséért (Síelők)
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Sí Szövetség és az Iskolai Síoktatók és Szabadidő-szervezők Egyesülete (ISE).
szept. 24
13:21
Csecsemők égtek bent egy algériai kórháztűzben (Infostart)
Néhány csecsemő halálát a tűz okozta, mások füstmérgezésben vesztették életüket.

Keresés