2019. szeptember 24. kedd

szept. 24
13:30
Mindenkinek megvan a saját szuperképessége (ATV)
Interaktív játékkal egybekötött előadás segítene feltárnia gyerekeknek azt, hogy milyen erősségeik vannak. Erről az esemény szervezője, Bernschütz Mária beszélt az ATV Start című műsorban.
szept. 24
13:30
Kiderült: Ilyen lenne Monica lakása, ha ma játszódna a Jóbarátok (Femcafe)
A fal nem lila lenne, az egészen biztos.
szept. 24
13:30
Az IKEA év végére már több energiát termel, mint amennyit elfogyaszt (NRGreport)
Az IKEA a saját energiaszükségleteit már idén kitermeli zöldenergiával, de a fejlesztésekkel nem állnak le, más cégeknek is adnának klímabarát energiát, írja a Hvg.hu a Reuters alapján. A cég azt is megígérte, hogy 2025-re a lakossági hazsnálatra szánt napelemeket már az összes áruházukban meg lehet majd vásárolni.
szept. 24
13:30
NVI: Kevesebb a jelölt az önkormányzati választáson, mint öt éve (Igényesférfi.hu)
Október 13-án 8 millió 32 ezer választópolgár 10 278 szavazókörben adhatja le voksát.
szept. 24
13:33
Elemző: "felmérhetetlen szakaszba" jutott a brit politika (Infostart)
Azok után, hogy a brit legfelsőbb bíróság megsemmisítette a parlament felfüggesztését, a brexit most látható határidejéig hátra lévő folyamatok is teljesen megváltoznak, és felmerülhet, hogy Boris Johnson miniszterelnök félrevezette a királynőt.
szept. 24
13:33
Havazás után: így néznek ki az osztrák gleccserek (Síelők)
A tegnapi hófelhők elvonultak és a mai napon teret adtak a napsütésnek. A következő havazásig nem kell sokat várnunk, hiszen holnap érkezik a következő front.
szept. 24
13:33
Óceánjárók nélkül maradhatnak a festői norvég fjordok (Tiszta Jövő)
Cannes is azt tervezi, hogy kitiltja kikötőjéből a hatalmas luxushajókat.
szept. 24
13:33
Palvin Barbi szexi melltartóvillantós szettel tarolt a milánói „zöld szőnyegen” (SzMo)
A gyönyörű modell céltudatos és karakán döggel vonult végig a Green Carpet Awardson és egy pillanatra sem takarta el dekoltázsát.
szept. 24
13:33
Törvénytelenül függesztette fel a brit parlamentet Boris Johnson (SzMo)
A Legfelsőbb Bíróság döntése után felfüggesztették a határozatot. Az ülésszak azonnali hatállyal folytatódhat. John Bercow, az alsóház elnöke el is rendelte a folytatást szerdára.
szept. 24
13:36
Hibázott a biztosító az ügyfelekkel szemben: óriási bírságot szabtak ki (Pénzcentrum)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 108 millió forintra bírságolta az Uniqa Biztosító Zrt.-t a nem megfelelő állománykezelés, a gyenge belső kontrollrendszer és egyéb hiányosságok miatt - közölte a jegybank az MTI-vel kedden, hozzátéve, hogy...
szept. 24
13:36
Tehetetlenek az állatorvosok - Ismeretlen kutyabetegség pusztít (Femcafe)
Norvégiában ijesztő méreteket ölt a kór terjedése.
szept. 24
13:36
Meghan Markle és Harry herceg istenien szórakoznak Afrikában (Glamour)
Most egy szörfös alapítványt látogattak meg, akik fiatalokat segítenek
szept. 24
13:39
Az alsóház elnöke elrendelte az ülésszak folytatását (Tiszta Jövő)
Az ülés a házelnök bejelentése szerint szerdán folytatódik.
szept. 24
13:39
Gyorsabban lefogyunk, ha csökkentjük az adagokat – A legjobb stratégia (Spabook)
A legtöbben bizonyára már felismertük, hogy kevesebb étellel is beérjük – egy-egy csábító falatnak mégis olyan nehéz ellenállni! Bár tudjuk,...
szept. 24
13:42
Ezek a mai fiatalok tették tönkre a Thomas Cookot is (Piac és Profit)
Az utazási iroda a klasszikus, "mindent egyben" csomagban kínálta az nyaralásokat, ahol egy befizetéssel megkapjuk a repülőjegyet, a hotelt, a bérautót és az ellátást is. Az emberek, és főleg a milleniális fiatalok azonban ma már döntően nem így nyaralnak, hanem külön forrásokból legózzák össze a vakációjukat - sokkal olcsóbban. A felhalmozódó adós
szept. 24
13:42
Ronaldo könyve, Klopp tanácsa - így telt a Puskás-díjas napja (Infostart)
A Mol Fehérvár stábja végigkövette Zsóri Dániel útját Budapesttől a Puskás-díj átvételéig.
szept. 24
13:42
Új bérlő költözik a Flórián Udvarba (Portfolio)
Új irodára talált a Brown-Forman, a bérlő az év végén költözik a Flórián Udvarba. A tranzakció létrejöttében a JLL segítette a bérlőt.
szept. 24
13:45
Terézvárosban nem aprózzák el: 10 ezer forintos utalványt kapnak az idősek a választás előtt (Alternatív Energia)
Hassay Zsófia VI. kerületi fideszes polgármester bízik abban, hogy a „célzott és indokolt jóléti intézkedések köre tovább gyarapodhat”.
szept. 24
13:45
Kirúgták a Szeged ellenfelének edzőjét (Sport365)
Az utódja egy visszatérő legenda.
szept. 24
13:45
Szexivé és szórakoztatóvá tenné a klímaváltozás elleni harcot a japán miniszter (SzMo)
Koizumi Sindzsiró környezetvédelmi miniszter szerint úgy lehet megmozgatni a fiatalokat, ha izgalmasabbá teszik számukra a Föld megóvása érdekében szükséges cselekvést.
szept. 24
13:47
Magyar séf nyerte a nemzetközi verseny elődöntőjét (Alternatív Energia)
Koppány Levente nyerte a fiatal séfek nemzetközi versenyének Hamburgban rendezett közép-európai döntőjét.
szept. 24
13:48
Dízelbotrány – megszületett a vád a VW két vezetője ellen (Piac és Profit)
Piaci manipuláció miatt vádat emelt kedden a németországi Braunschweig ügyészsége a Volkswagen (VW) vezérigazgatója és felügyelőbizottsági elnöke, valamint egy korábbi vezérigazgatója ellen a járműgyártó csoport dízelbotrányával összefüggésben.
szept. 24
13:48
Vádat emeltek a Volkswagen vezére ellen (Portfolio)
A braunschweigi ügyészség vádat emelt a Volkswagen vezérigazgatója és a cég felügyelőbizottsági elnöke ellen, továbbá az autógyártó korábbi vezérigazgatója ellen is. A német ügyészség azzal vádolja a német autógyár vezetőit, hogy a dízelbotrány kirobbanása előtt félrevezették a cég részvényeseit, és nem tájékoztatták időben a befektetőket a botrány
szept. 24
13:48
Palkovics: Megkezdődhetnek Debrecenben a BMW építési munkálatai (ATV)
A debreceni BMW autógyár építési munkálatai megkezdődhetnek - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Debrecenben, miután a városban ma aláírták az infrastrukturálisan előkészített terület adásvételi szerződését, és ezzel a beruházási terület a BMW Group tulajdonába került.
szept. 24
13:48
Pluszkiadások a lakáshitelnél (AQUA)
Noha az önerővel vagy a havi törlesztőrészlettel természetesen mindenki számol kölcsönfelvétel előtt, a különböző apróbetűs tételekkel a legtöbben csak a bankfiókban szembesülnek.
szept. 24
13:49
Rendkívüli közgyűlést hív össze az ellenzék a fővárosi patkánytender miatt (Alternatív Energia)
Mindent megteszünk azért, hogy ennek az ügynek a piszkos hátterét fel tudjuk tárni - jelentette ki Karácsony Gergely.
szept. 24
13:51
Csókási Annamaja: Ahol városlakó és turista is otthonra lel – A Judafesten jártunk (Tiszta Jövő)
Mézzel töltött gránátalma, Raj Ráhel híres flódnija, tradicionális recept alapján készített falafel. Ám nemcsak a gasztronómiai különlegességek miatt volt figyelemreméltó az idei Judafest, amire mi is kilátogattunk.
szept. 24
13:57
Curtis sose gondolta, hogy férfiba lesz szerelmes (Promotions)
„Sosem zavart, hogy Majka nagyobb figyelmet kap nálam a médiában...”
szept. 24
14:00
Ezért büntették meg iszonyúan az Uniqa Biztosítót (Infostart)
Nem megfelelő állománykezelés, a gyenge belső kontrollrendszer és egyéb hiányosságok - ezért varrt rá az MNB 108 millió forintot. "A hiányosságok nem érintik a biztosító jövőbeni megbízható működését."
szept. 24
14:00
Elképesztően nagyot esett a vébén az egyik legjobb magyar bringás (444.hu)
Zuhogott az eső az egyéni időfutamon, többen pereceltek. Valter Attilának hála istennek nem lett baja.
szept. 24
14:03
Laura Codruța Kövesi: Az én sikerem a románok sikere is (Tiszta Jövő)
Nagy megtiszteltetés, hogy a tagállami ügyésztársaimmal közösen védeni fogjuk az európai polgárok érdekeit. Interjú.
szept. 24
14:06
Gépek állnak a kereskedelmi szektor növekedése mögött (ProfitLine)
A hazai üzletek forgalma folyamatosan rekordokat dönt: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a kiskereskedelem volumene 6,4%-kal haladja meg az egy évvel korábbit. Mindezt úgy, hogy mértékadó elemzések szerint az ágazatban körülbelül 10% a betöltetlen állások aránya. A szektor tehát a nem elhanyagolható mértékű munkaerőhi
szept. 24
14:06
A Tesla betörne a régiónkba - Musk elárulta, mely országokban terjeszkednének (Portfolio)
Elon Musk egy Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy jövőre terjeszkedésbe kezdhetnek Kelet-Európában.
szept. 24
14:08
Itt az MNB várva várt kamatdöntése! (Portfolio)
Az előzetes várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta a kamatokat az MNB Monetáris Tanácsa, így az alapkamat továbbra is 0,9 százalék, az egynapos betéti ráta pedig mínusz 0,05 százalék. Most a jegybank közleményére, előrejelzésére és a háttérbeszélgetésre várunk, melyekkel megindokolhatják a döntést, illetve értékelhetik a monetáris politika
szept. 24
14:09
Áder János: ha mindenki hasonlóan cselekszik, van remény (Infostart)
Magyarország 2030-ig megtízszerezi naperőművi kapacitását és befejezi a szén energetikai célú hasznosítását – jelentette ki Áder János köztársasági elnök az ENSZ klímacsúcsán. A találkozót a szervezet főtitkára azzal a felkéréssel hívta össze, hogy a tagországok üres ígéretek helyett világos vállalásokat tegyenek.
szept. 24
14:09
Zseniális vonalgrafikás tetoválások a minimalizmus rajongóinak (Spabook)
Ha éppen tetoválásban gondolkodsz, figyelmedbe ajánljuk a vonalgrafikákat: ezek a csodaszép, minimalista tetoválások néhány, de gyakran csak...
szept. 24
14:12
Nagy-Britannia: Az alsóház elnöke elrendelte az ülésszak folytatását (ATV)
Elrendelte a londoni alsóház ülésszakának folytatását a testület elnöke, miután a brit legfelsőbb bíróság keddi végzésében törvénysértőnek mondta ki a londoni parlament ülésszakának lezárását.
szept. 24
14:12
Gyopáros Alpár: 1,5 milliárd jut szolgálati lakásokra (AQUA)
A program legfőbb célja a kistelepülések népességmegtartó erejének erősítése, a fiatalok helyben maradásának ösztönzése – mondta a kormánybiztos.
szept. 24
14:15
Eltűnt négyezer képviselőjelölt (Infostart)
Kevesebb jelölt indul az október 13-i önkormányzati választáson, mint az öt évvel ezelőttin, a nemzetiségi jelöltek száma pedig mintegy kétezerrel több - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu adataiból.
szept. 24
14:15
Nézzenek az áldozatok arcába az egyházi vezetők is – Perintfalvi Rita az egyházról és a zaklatási ügyekről (SzMo)
A katolikus teológusnő nem hiszi el, hogy Magyarországon olyan kevés áldozat lenne, mint azt az egyház állítja. Azt is elmondja, miért.
szept. 24
14:18
Döntött az MNB az alapkamatról (Infostart)
A monetáris tanács nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,90 százalékos szintjén és a kamatfolyosón sem - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a keddi kamatdöntő ülést követően.
szept. 24
14:18
Magyar város is felkerült az ajánlott úti célok toplistájára (Alternatív Energia)
Pécs a 14. helyezett lett a BuzzFeed úti célokat rangsoroló listáján. Az utazásra leginkább ajánlott helyszínnek Durmitor és Rovinj előtt Gdanskot választották.
szept. 24
14:18
Indulhat a debreceni BMW-gyár építése (2.) (Portfolio)
A debreceni BMW autógyár építési munkálatai megkezdődhetnek - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden, amikor a városban aláírták az infrastrukturálisan előkészített terület adásvételi szerződését, és ezzel a beruházási terület a BMW Group tulajdonába került.
szept. 24
14:18
Ezt tenné Gyurcsány az Ön nyugdíjával (ATV)
A DK szerint szégyen, hogy az Orbán-kormány hagyja elértéktelenedni a nyugdíjakat és így idősek százezrei szegényednek el évről-évre.
szept. 24
14:18
Palkovics: Megkezdődhetnek a debreceni BMW autógyár építési munkálatai (Igényesférfi.hu)
A BMW-beruházás nemcsak Debrecennek, hanem az egész megyének, a Tiszántúlnak szab új irányt – tette hozzá Magyar Levente.
szept. 24
14:20
Elfogyott a szeméthegy tövében élők türelme (Alternatív Energia)
Évek óta hitegetik a királyszentistváni hulladékfeldolgozó környékén lévő falvak lakóit, hogy lesz megoldás a bűzös problémákra, de mindig becsapják őket. Most útlezárással tiltakoznak.
szept. 24
14:21
Nem változott a jegybanki alapkamat (Privátbankár)
Nem változtatott az alapkamat 0,90 százalékos szintjén és a kamatfolyosón sem a monetáris tanács keddi kamatdöntő ülésén.
szept. 24
14:24
Ez történik testeddel, ha kimarad egy étkezés (Femcafe)
Azt hiszed, hogy kalóriát égetsz, de igazából károsítod vele anyagcseréd.
szept. 24
14:24
Új napi sorozatot indít a TV2 - Kiderült, kik lesznek a főszereplők (Femcafe)
Elsősorban a hölgynézőknek kedvez a csatorna.
szept. 24
14:27
Évi 20 millió forintot költ fehér ingekre Berki Krisztián állítólag – egy darabot csak egyszer vesz fel (SzMo)
Berki felesége, Mazsi nonszensznek tartja ezt a luxushóbortot, de inkább nem szól bele.

Keresés