Határozott ígéretet kapott az EMMI-től a traumatológiai ellátás finanszírozásának módosítására a Magyar Traumatológiai Társaság. A szervezet ezt azután közölte, hogy a Népszava arról írt: 68 baleseti sebész mondhat fel október 1-én az Országos Baleseti Intézetben, ha a kormány nem tartja be a korábbi ígéretét, és nem változtat a finanszírozási rend
Rendeletben kellene megtiltani, hogy az ember felkeresse gyermekkori olvasmányainak helyszínét. Mert nincs rosszabb annál az időutazásnál, amely a képzeletből tart a valóság felé, az ágas-bogas labirintusból hirtelen a nyílegyenes sugárúton találjuk magunkat, ahol turisták szelfiznek vadul, idegenvezetők okoskodnak közömbös hangon, az illúziót meg
Újabb mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet a "francia Pókemberként" emlegetett Alain Robert, aki szombaton Frankfurtban mászott meg egy 153 méteres toronyépületet.
A Skót Nemzeti Párt miniszterével – aki elmondása szerint nagy rajongója a magyar boroknak – a londoni káoszról, illetve Skócia uniós (újra)csatlakozásának esélyeiről beszélgettünk.
Az utóbbi évtizedekben olyan növények, természetes hatóanyagok kerültek vissza a köztudatba, amelyek régen fontos elemei voltak a népi gyógyászatnak,...
A görög hatóságok szombaton illegális bevándorlók újabb nagy csoportját, mintegy 350 embert szállítottak el az Égei-tenger keleti medencéjében fekvő szigetek túlzsúfolt menekülttáboraiból a görög szárazföldre.
Egy eddig soha be nem mutatott festménnyel is bővült a Munkácsy Mihály-tárlat a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben. A rajzok, tanulmányok és vázlatok mellett csaknem ötven Munkácsy-kép látható Pákh Imre magángyűjteményéből.
Az éppen zajló budapesti PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál apropóján a nemzetközi líra online fórumaként működő Versum portál szerkesztőivel, Krusovszky Dénes és Urbán Bálint költő-műfordítókkal beszélgettünk költészetről és magyarra fordításról.
Az öngondoskodás és a hosszú távú, például nyugdíjcélú és egészségmegőrzést segítő megtakarítások terén bőven van tér a fejlődésre, különösen a fiatalok ösztönzése a fontos - derült ki a Pénztárszövetség konferenciáján....
Hektáronként 2800 euróval támogatják ritka elegyfafajok ültetését az új erdőterületekre, hogy minél változatosabb és ellenállóbb erdők szülessenek – vázolta a miniszter.
Október 1-jétől tovább bővül a budapesti szmogriadó esetén érvényes korlátozások köre: a hónap elejétől az Euro 5-ös dízelüzemű gépjárművekre is érvényes lesz majd a rendelkezés
Következetes bevándorlásellenes politikát ígért Sebastian Kurz azoknak, akik a vasárnapi előrehozott osztrák parlamenti választáson az általa vezetett Néppártra szavaznak. A közvélemény-kutatások szerint a Néppárt első helyen végez majd, de a kormányzáshoz partnerre lesz szüksége. Kurz és pártja korábban a szélsőjobboldali Szabadságpárttal volt koa
A hasfájás és a székrekedés után a harmadik leggyakrabban előforduló emésztőrendszeri probléma a haspuffadás. Hátterében számos kiváltó tényező állhat. Melyek ezek? Töltse ki tudástesztünket!
Dokumentumfilmek és rövidfilmek mellett tizenöt nagyjátékfilmet tekinthet meg a 19. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle közönsége október 2. és 6. között - közölték a szervezők.
Afganisztán több pontján is robbantások történtek szombaton, az elnökválasztás napján, alig valamivel a szavazóhelyiségek megnyitása után. Legkevesebb ketten meghaltak.
Egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat hallhatunk arról, hogy mikorra sikerül teljesen visszaállnia a lecsökkent szaúdi olajtermelésnek. A geopolitikai feszültségek továbbra sem enyhülnek, azonban a makrogazdasági mutatók lassuló gazdaságról árulkodnak, mely lefele tolja az olajárakat.
'Tisztelt Választópolgár! Tekintse meg Wittinghoff Tamás bemutatkozó videóját' - ezzel a szöveggel és az arcképével készült lapokat dobálnak be a postaládákba.
Több mint 106 milliárd forint támogatás áll rendelkezésre az erdőgazdálkodás fejlesztésére, ebből erdősítésre közel 40 milliárd forint jut a Vidékfejlesztési programban - mondta Nagy István agrárminiszter szombaton, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Szövetségének (Megosz) 25. jubileumi országos találkozóján, a 23. Erdők hete megnyitóján, Buda
Átadták a főváros II. kerületében a máriaremetei Gyarmati Dezső Uszodát szombaton, a több mint hétmilliárd forintból megvalósított létesítmény, amely kedden nyitja meg kapuit, három medencével, több mint kétezer négyzetméternyi vízfelülettel szolgálja majd a lakosság és a gyereksport igényeit.