“Az őszinteségi faktora elsöprő” - így kommentálta kérdésünkre Tarlós István a Karácsony-Tóth Csaba fotót, amit az MSZP-s országgyűlési képviselő posztolt ki, Karácsony Gergely pedig megosztotta. A baloldalon az ellenzék a kulusszák mögött bűnözőnek nevezi egymást, “súlyos bűncselekményeket emleget és marakodik”. El lehet képzelni, mi történne, ha
„A szeretet nem erkölcsi erény és nem vallásos érték és nem érzelem, hanem a létrontás erőinél magasabb erő – erőtlenség –, amely nem a lét alapállását igazítja helyre, hanem a létezés végleges alapját teremti meg.” Hogyan is viszonyult a magyar filozófus-író a kereszténységhez? Weiner Sennyey Tibor előadásán jártunk a fasori evangélikus templomba
A rövid pályás gyorskorcsolyázók országos bajnokságának első napján súlyos sérülést szenvedett Krueger John-Henry, akit kórházba is kellett szállítani.
Közvetlenül az Uniótól kérné az ellenzék a forrásokat a kórházak felújítására. Karácsony Gergely szerint ma az egészségügy talpra állítása a legfontosabb, és a pénzek elosztása jobb kezekben lenne az önkormányzatoknál. A kiszivárgott telefonbeszélgetésről pedig azt mondta, tud róla, hogy rendszeresen lehallgatják, de ezzel nem lehet megfélemlíteni.
Hat hét alatt hetvenöt helyszínen mintegy háromszáz program, kiállítások, koncertek, színházi előadások várják a nézőket az Őszi Kulturális Fesztiválon, amely megnyitóját kedden rendezik a Szegedi Tudományegyetem (Szte) központi épületében - tájékoztatta az intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Nikosz Panajótopulosz védelmi miniszter pénteken a televízióban nyilatkozva azt mondta, hogy az illegális bevándorlók számának növekedése felér „egy nemzeti válság dimenziójával”.
Az erekciós zavar gyakori az idősebb férfiaknál, azonban nem kell, hogy az öregedés része legyen. Hogyan lehet elkerülni? Íme 11 tipp, amit a szakértők ajánlanak.
Meg kell fogni az emberi egészt, a világ egészét, mert „emberi mivoltunkat a gondolkodás igényessége garantálja” – hangzott el Lánczi András politikafilozófus új könyvének bemutatóján.
Kihúzták az Ötöslottó 39. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 1,48 milliárd forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:14; 31; 39; 41; 71KATT!...
Amerikai republikánus politikusok tudni akarják a Donald Trump elnök, illetve ukrán kollégája, Volodimir Zelenszkij telefonbeszélgetését kiszivárogtató nevét.
A Fox Automotive Switzerland és a Phoenix Gold Resources bejelentette, hogy terveik szerint az új MIA kompakt elektromos autójuk gyártását Magyarországon kezdik meg - írja a Budapest Business Journal. A magyarországi vállalatot már bejegyezték, az irányításával pedig egy, a hazai járműiparban is jól ismert szakembert, Philip Ekkehardot bízták meg.
Átadták a Fővárosi Vízművek új napelemparkját kedden a vállalat csepeli telephelyén, a beruházás a társaság 900 millió forintos Napelemes energiatermelési programjának keretében készült el - írja az MTI.
Kis lakásban élni nem feltétlenül jelent egyet a lemondással, főleg, ha a lakberendezési stílusunkról van szó. Sokan azt hiszik, hogyha nem kifejezetten...
Az influenszer szónak manapság inkább negatív csengése van, pedig létezik rengeteg olyan Instagram- és Youtube-profil is, amelynek gazdája nemcsak az ingyen ajándékokért él és az utazgatásból, szelfikből szerzi a követőit. Az alábbi négy véleményvezér például a zéró waste mellett tette le a voksát, és arra használja a platformját, hogy tanítsa az e
Alig fél évtized alatt a duplájára emelkedtek az albérletárak. A helyzet drámai, a növekvő ingatlanárak miatt egyre kevesebbeknek futja megtakarításra, vagyis marad a méregdrága bérlés. Akinek pénze van, ingatlanba fektet, a kérdés csak az: miért nem teszi ezt az állam is?
Megmutatta floridai otthonát egy youtube videóban Polgár Árpád, és felesége, Tünde. A "house tour", vagyis a körbevezetés során látható, hogy Polgárék szeretik műkincsekkel, festményekkel, szobrokkal körbevenni magukat. Még a mosdóhelyiségben...
Gyerekeket szállító kisbusz és személygépkocsi ütközött a 83-as főúton Bakonyjákónál szombat délután, a balesetben egy nő meghalt, többen megsérültek - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel.
A Duna House csoport 2019 első félévében 504 millió forint adózott eredményt ért el, 2018 ugyanezen időszakában még 1,36 milliárd forint volt az adózott eredménye - ismertette a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Az elektromos áram ugyan csak 20 százalékát adja a globálisan felhasznált energiának, de az előállítása a teljes szén-dioxid-kibocsátás 38 százalékáért felel – nagyrészt azért, mert az erőművek jelentős része szénnel, földgázzal és egyéb fosszilis tüzelőanyaggal működik. Nagy lépés lenne, ha ezeket mihamarabb le tudnánk állítani, de az energetika e
Lehet építeni arra, hogy a szegedi világbajnokságon kis híján 1000 m kajak kettesben is sikerült kvótát szerezni - mondta az InfoRádiónak Kammerer Zoltán. A háromszoros olimpiai bajnok 41 és fél évesen is nekikezd az őszi alapozásnak.
Erőszakosan, fenyegetőzve, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap munkatársaiban félelmet keltve próbált a közmédia székházába bejutni a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőinek egy csoportja szombat délelőtt - közölte az MTVA Sajtóosztálya.
Élesen bírálta a világ vezetőit Greta Thunberg, aki szerint a politikusok nem tesznek eleget a környezeti katasztrófa megakadályozására. A svéd diáklány Montrealban szólalt fel, ahol több százezer fiatal követelt határozott lépéseket a klímaváltás ellen. Pénteken világszerte több tucat városban milliók vonultak az utcákra az immár globálissá vált m
Nem látja indokoltnak a bezárásra ítélt fóti gyermekotthon felszámolását a Pest Megyei Főügyészség. A vádhatóság azt állapította meg, hogy az ott elhelyezett gyerekek jó körülmények között élnek. A minisztérium ugyanakkor továbbra is fontosnak tartja a költözést, a tárca közleménye szerint elavult az épület.
Ma lesz az évnek az az éjszakája amikor minden - vagy majdnem minden - a könyvekről szól, ez az Olvasás Éjszakája. Ilyenkor sok könyvesbolt egész éjjel nyitva tart, a közönség író-olvasó találkozókon és felolvasóesteken vehet részt. Mi mindezt megelőztük, és három írót látogattunk meg az Olvasás Éjszakája délutánján. További részletek a videóban.
Trócsányi László számára hétfőn kínálkozhat még egy esély, hogy végigmehessen az uniós biztos-jelölti procedúrán. De fideszesek szerint Orbán Viktor B-terve már megvan, és a listáján ott lehet Varga Judit is, bár nemrég lett igazságügyminiszter. Az Index információi szerint a brüsszeli Állandó Képviseletet vezető Várhelyi Olivér a fő esélyes.
Hatodik mérkőzését is megnyerte az Internazionale az olasz labdarúgó-bajnokság 2019–2020-as idényében: a milánói kék-feketék szombaton egy félidőt emberhátrányban futballozva 3-1-re nyertek a Sampdoria otthonában.
A Puskás Akadémia Gyurcsó Ádám duplájával 2-1-re legyőzte a házigazda Debreceni VSC-t szombaton, a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójában. NB I, eredmények.
A menopauzát átélő és az azon átesett nőknek is van lehetőségük a súlyukat megtartani, sőt, akár még át is alakíthatják az izom-zsír arányukat a kívánatos irányban.
Az influenszer szónak manapság inkább negatív csengése van, pedig létezik rengeteg olyan Instagram- és Youtube-profil is, amelynek gazdája nemcsak az ingyen ajándékokért él és az utazgatásból, szelfikből szerzi a követőit. Az alábbi négy véleményvezér például a zéró waste mellett tette le a voksát, és arra használja a platformját, hogy tanítsa az e