Földünk védelmére is felhívják a figyelmet az Országos Könyvtári Napok Nógrád megyei rendezvényein; Salgótarjánban többek között Németh Lajos meteorológus tart előadást az éghajlatról, Balassagyarmaton egy falu példáján mutatják be az ökológiai gazdálkodást.
Gulyás Gergely az alelnökséget köszönte meg a Fidesz-kongresszusnak, Varga Mihály a névnapi köszöntéseket. Kósa Lajos ellenzéki jelöltekröl beszélt a “turiból” és Karácsony “Gerizett”, Novák Katalin büszke édesanya és büszke konzervatív.
A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) fölényes győzelmet aratott a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon Ausztriában, az első előrejelzések szerint a szavazatok 37,1 százalékát szerezte meg.
A konzervatív ÖVP fölényes győzelmet aratott a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon Ausztriában, az első előrejelzések szerint a szavazatok 37,1 százalékát szerezte meg.
Egy felvételt is bemutattak, melyen állítólag a szaúdi vezetésű koalíció kötelékeiben harcoló katonák adják meg magukat a síita lázadóknak egy hegyvidéki térségben.
Az első eredmények arról szóltak, hogy az ÖVP felülmúlta az utolsó becsléseket. Valamivel több mint egymillió szavazatot adtak le levélben, ezeket két lépcsőben október 3-ig számlálják össze.
A következő 36 órában gyorsmozgású hidegfront vonul el a Kárpát-medence közelében, északról súrolva a térséget, hatására főleg az ország északi, északkeleti részén hétfőn sokfelé kell viharos szélre számítani.
Egy olyan felvételt rögzítettek, amelyen jól látszik, ahogyan a polip változtatja árnyalatát, miközben alszik. Arról is van sejtése a tudósoknak, miről álmodhat.
A következő 36 órában gyorsmozgású hidegfront vonul el a Kárpát-medence közelében, északról súrolva a térséget, hatására főleg az ország északi, északkeleti részén hétfőn sokfelé kell viharos szélre számítani.
Hosszú út vezetett odáig, míg Orbán Viktor egyik legszorosabb szövetségese Benjamin Netanjahu lett. Hogyan fedezte fel Orbán Izraelt és mi köti őt össze az izraeli miniszterelnökkel? A magyar-izraeli viszony története.
Fél év alatt csaknem megduplázta teljesítményét a Virtuális Erőmű Program (VEP), a csatlakozók energia-megtakarításából számított érték alapján a virtuális erőmű már Magyarország negyedik legnagyobb erőműve - mondta Szili Katalin, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács tiszteletbeli elnöke, a program védnöke a VEP díjátadó gáláján szerdán, Budapes
Csupán 8 hónapot élt az a pitbull, amely megmentette a gazdái életét. A floridai család két fia, Oriley és Orion az udvaron egy vizes tálat tisztogatott, amikor megjelent egy korallkígyó az udvaron. A gyerekek nem vették észre a veszélyes állatot, ám a kutya rögtön tudta, hogy nagy veszélyben vannak, ezért elállta a kígyó útját. A pitbull megtámadt
Történelmi győzelemként értékelte a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) választási eredményét a előrejelzések közzététele után vasárnap Karl Nehammer, a párt főtitkára.
Soha ilyen népszerű OMÉK-ot nem rendeztek az esemény 79 éves fennállása óta. Mintegy 40 ezer négyzetméteren, 680 kiállító részvételével a magyar föld, a Kárpát-medence agráriumának legjavát mutatta be az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár.
A Starship várhatóan egy-két hónapon belül megteszi első útját. 'Az ablak kinyílt, hogy több bolygón élő civilizációvá váljunk' - mondta a SpaceX alapítója.
Több mint 85 ezer látogatót fogadott 15 országból az idei, 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK), ezzel a magyar agrárium legrégebbi és egyben legnagyobb tradíciókkal bíró seregszemléje sikerrel zárult – mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap, a rendezvény záróünnepségén, Budapesten.
A vasárnapi ausztriai előrehozott választás eredményeiről szóló előrejelzések nyomán ellenzéki szerepet valószínűsít az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) főtitkára, Harald Vilimsky.