A brit kormány még mindig nem tett konkrét javaslatot arra, hogy mikért kívánja elkerülni az ír-északír határellenőrzést – mondta az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója.
Huszonnyolc kisközösségi, kereskedelmi és közösségi rádió részesül összesen 75 millió forint támogatásban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsának hírműsorok, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsorok készítését támogató pályázatán. A testület által elfogadott tanulmány szerint a televíziós műsorszámok szponzorációjában
Hajszálon múlt, hogy egy rendkívüli algainvázió nem tette tönkre a balatoni főszezont - írja a Balatontipp. A tó nyugati végétől augusztus második felében indult folyamatban az a legijesztőbb, hogy nem tudni, mi és miért történt, illetve várható-e esetleg hasonló.
Nem jár a kisföldalatti a Vörösmarty tér és az Oktogon között, mert füst volt a Bajcsy-Zsilinszky úti megállónál - közölte csütörtökön a katasztrófavédelem és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A katasztrófavédelem...
Azon kisvállalkozásoknak, amelyek nem élnek az online jelenlét, a mesterséges intelligencia eszközeivel, néhány év alatt nemcsak csökken a versenyképességük, de szabályosan elenyésznek.
Esős, borús idő várható a hétvégén. Helyenként lehetnek még 25 Celsius-fok körüli maximumok, de többfelé 20 fokig sem melegszik majd a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A III. Budapesti Demográfiai Csúcs délelőtti programjában szólalt fel Orbán Viktor miniszterelnök. Beszédében összegezte, mikért, milyen alapokon születhetett meg és működik a családtámogatási rendszer és milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy a népességfogyás biztosan megállítható, megfordítható legyen.
Magyarország bebizonyította, hogy képes megvédeni a határokat, gátat tud szabni a szárazföldi migrációnak; "az élet és a tények tehát minket igazoltak: az a jó bevándorláspolitika, amelyet a visegrádi országok képviselnek" - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter a Figyelőben megjelent interjúban.
Két közel azonos képességű válogatott játszik ma este Podgoricában: a magyar a 45., a házigazda montenegrói pedig az 55 .helyen áll a FIFA ranglistáján. Mind a két válogatott egy jövő heti Eb-selejtezőre készül, Marco Rossi együttese a szlovákok, a Fekete-hegy gárdája a csehek ellen játszik majd.
Miközben ma még kapacitáshiánnyal küzd az ingatlan-kivitelezői szektor, már a recesszióra készül az iparág. A HG Média és Haszon magazin konferenciáján többen ki sem akarták mondani a „válság” szót – mert önbeteljesítő jóslatként minél többet emlegetjük, annál valószínűbb, hogy bekövetkezik – mégis szinte mindenki számít rá. Azért senki nem a 2008-
Az akciókban az a legjobb, hogy vannak: méghozzá nem is kevesen! A héten a Pénzcentrum is megírta, hogy most érdemes idényzöldségeket venni, mivel a padlón van az áruk. És hogy még gyönyörűbb legyen a helyzet: a boltok rá is tesznek...
Az olimpiai bajnok Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor jártak a miniszterelnöknél, és nem mentek üres kézzel - derül ki az Orbán Viktor Facebook-oldalára feltöltött videóból.
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön közölte, hogy megvételre ajánlotta fel amerikai hivatali partnerének, Donald Trumpnak az orosz hiperszonikus fegyvereket a G20-csoport júniusi oszakai csúcstalálkozóján.
Magyarország energiafogyasztásának mintegy 40 százaléka az épületekhez köthető, ezért a teljes lakásállomány komplex felújításával akár 40-50 százalékos energiamegtakarítás is elérhető lenne a szegmensben. Bár valószínű, hogy Magyarország az EU felé tett 2020-as vállalását nem tudja majd teljesíteni, de a legtöbb tagállam szintén küszködik céljai e
Miközben sárga robogóján járja Budapestet és gyűjti az aláírásokat, hogy október 13-án indulhasson a főváros főpolgármesteri címéért, nem feledkezik meg ellenfeleiről sem.
A bevándorláspárti erők továbbra is nyomást akarnak gyakorolni a migrációt elutasító tagállamokra, és ehhez a jogállamiságot akarják felhasználni varázsszóként – közölte a Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportja.
A visegrádi együttműködés az elmúlt években bebizonyította, hogy a legerősebb és leghatékonyabb szövetség az Unión belül – jelentette ki a külügyminiszter Varsóban.
Michel Barnier, az Európai Bizottság brexitügyi főtárgyalója aggasztónak nevezte Boris Johnson az ír-északír határral kapcsolatos álláspontját. Barnier szerint a brit miniszterelnök megváltoztatta London korábbi álláspontját, és csak a fizikai határellenőrzés bevezetését akarja elkerülni a határon.
Miközben sárga robogóján járja Budapestet és gyűjti az aláírásokat, hogy október 13-án indulhasson a főváros főpolgármesteri címéért, nem feledkezik meg ellenfeleiről sem.
Hosszú Katinka korábbi edzője és férje, Shane Tusup nemrégiben tért vissza az úszáshoz. Az amerikai ráadásul Katinka nagy riválisát, az olasz Ilaria Cusinatót készíti fel.