Magyarország energiafogyasztásának mintegy 40 százaléka az épületekhez köthető, ezért a teljes lakásállomány komplex felújításával akár 40-50 százalékos energiamegtakarítás is elérhető lenne a szegmensben. Bár valószínű, hogy Magyarország az EU felé tett 2020-as vállalását nem tudja majd teljesíteni, de a legtöbb tagállam szintén küszködik céljai e
Miközben sárga robogóján járja Budapestet és gyűjti az aláírásokat, hogy október 13-án indulhasson a főváros főpolgármesteri címéért, nem feledkezik meg ellenfeleiről sem.
A bevándorláspárti erők továbbra is nyomást akarnak gyakorolni a migrációt elutasító tagállamokra, és ehhez a jogállamiságot akarják felhasználni varázsszóként – közölte a Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportja.
A visegrádi együttműködés az elmúlt években bebizonyította, hogy a legerősebb és leghatékonyabb szövetség az Unión belül – jelentette ki a külügyminiszter Varsóban.
Michel Barnier, az Európai Bizottság brexitügyi főtárgyalója aggasztónak nevezte Boris Johnson az ír-északír határral kapcsolatos álláspontját. Barnier szerint a brit miniszterelnök megváltoztatta London korábbi álláspontját, és csak a fizikai határellenőrzés bevezetését akarja elkerülni a határon.
Miközben sárga robogóján járja Budapestet és gyűjti az aláírásokat, hogy október 13-án indulhasson a főváros főpolgármesteri címéért, nem feledkezik meg ellenfeleiről sem.
Hosszú Katinka korábbi edzője és férje, Shane Tusup nemrégiben tért vissza az úszáshoz. Az amerikai ráadásul Katinka nagy riválisát, az olasz Ilaria Cusinatót készíti fel.
Puzsér Róbert mellett kampányol, horgászszéken ülve Vona Gábor a Jobbik bukott miniszterelnök-jelöltje. Olyan az egész, mint egy politikai bohóctréfa. Ráadásul a vetélytársak, Tarlós matricáit osztogatták.
Két év múlva nyílhat meg az Állatkert új bemutató komplexuma, a Pannon Park és központi építménye, a Biodóm. Az eredeti tervekhez képest pár hónapot csúszhat az átadás és valamelyest a költségek is emelkednek. A fővállalkozó...
Az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere, a leköszönő alkotmánybíró előadást tartott a hatalom és az AB konfliktusairól és a 2010-es rendszerváltás utáni hatalmi átalakulásról.
Jelentős késésekre kell készülni a záhonyi vasútvonalon - tájékoztatott a Mávinform csütörtök délután. Közleményük szerint kábelvágás miatt nem működik a biztosítóberendezés Püspökladány és Kaba között, ezért...
Az iráni atomenergia-ügynökség szóvivője kedden közölte: Irán akár két napon belül képes előállítani húszszázalékosra dúsított uránt, ha elszánja magát erre.
Az Innovációs és Technológiai minisztérium nemrég még annyival intézte el a karbonsemlegességre vonatkozó kérdést, hogy a megújuló energiára való nagyarányú átállás „szakértői becslés alapján” 30-40 százalékos fogyasztói áremelkedéssel járna, főleg a hálózati fejlesztéseket miatt. De mivel ebből az államtitkári válaszból nem derült ki, hogy ezt még
A Várkert Bazárban megrendezett kétnapos nemzetközi konferencián Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök kiemelte: helyes a demográfiai változásokat a jelenlegi problémák élére emelni, azon kihívások közé, amelyek azonnali cselekvést...
A visegrádi országok közös fellépése teljes mértékben szolgálja a magyar nemzeti érdeket, és ezért ennek a közös fellépésnek a fenntartása is nemzeti érdek - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a lengyel külügyminisztérium misszióvezetői értekezletén Varsóban.
Mi továbbra is világosan hiszünk abban, hogy Közép-Európa immáron hozzátesz Európa gazdasági teljesítményéhez. Ezt mutatják a számok is. – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Noha Orbán Balázs egy levélre hivatkozva megnevezte, ki okozta az augusztusi, Budapest-környéki bűzt, kiderült, hogy egy állevél alapján tette ezt. Belső vizsgálat indult.
Nem a munkakörök automatizálását, hanem a szaktudás gyors elévülését tartja az IT-szakma legnagyobb kihívásának a magyar informatikusok többsége – derült ki Országos IT Megmérettetés által készített felmérésből. A több mint ezer IT-szakember válaszait tartalmazó online felmérés szerint az informatikusok 85 százaléka számára a bérezés mellett jelenl
Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója aggasztónak nevezte Boris Johnson az ír-északír határral kapcsolatos álláspontját. Barnier szerint a brit miniszterelnök megváltoztatta London korábbi álláspontját,...
Új kkv üzletágat indít 31 milliárd forint keretösszegű tőkealappal a Hiventures. A kockázati tőkealap-kezelő ezzel az új tőkefinanszírozási lehetőséggel kíván segítséget nyújtani a hazai kis- és középvállalati szektor generációváltásához...
Korábban is volt hagyománya a magas szinteket elérő korrupciós ügyek elsikálásának, 2010 óta azonban még kevésbé képes az intézményrendszer ezt ellenőrizni – ezt mondta a Transparency International Magyarország jogi igazgatója az ATV Start című műsorban. Ligeti Miklós – utalva a jelenlegi OLAF-vizsgálatokra – arról is beszélt, hogy a visszafizetése
Jelölje be az Önre jellemző válaszokat, majd olvassa el a hozzá tartozó értékelést a visszér kialakulásának kockázatáról, tüneteiről, javasolt teendőkről.
A bécsi börze bejelentette a CECE-index új elemeit, az indexbe a 4iG részvényei mellett a lengyel Dino Polska papírjai kerülnek be, az index új összetétele szeptember 23-án lép hatályba. A Bécsi Tőzsde bejelentette a CECE-index új komponenseit...
Azt is mondta: a teremtés rendje szerint az ökoszisztémának az ember nem ellenfele, hanem része, ezért nem szembefordítani kell a kettőt egymással, hanem értelmesen kell kijelölni az egyre növekvő számú emberiség helyét.