Újrázhat a PiS Lengyelországban? Vagy a széttöredezett ellenzéknek sikerül valahogy többséget összehozni a szejmben? Pártpolitikai körképünk a lengyel parlamenti választások előtt néhány héttel!
Jövő tavasszal három fontos változás is bekövetkezik a magyar fizetési rendszerben: jön az azonnali fizetés, életbe lép a PSD2 és a fizetési számlákról/bankváltásról szóló irányelv, így az MNB arra számít, hogy elszabadul a verseny...
A héten megkezdődött a munka az Európai Parlament Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottságában is, ahol rögtön Magyarországról is szó esett – sajnos ezúttal rossz példaként hivatkoztak ránk.
A most kihirdetett eredmények szerint idén újabb négy aranyérmet söpörhetett be a Varga Pincészet, ezúttal a német nemzetközi borversenyen, a Mundus Vini 2019 nyári kóstolóján arattak sikert. A díjazottak ismét az Aranymetszés száraz Olaszrizling, az édes Szürkebarát és Debrői Hárslevelű, illetve a Royal Egri Hárslevelű borok. A legtöbb aranyat a m
Annak ellenére, hogy nagy szakadékokat és magas csúcsokat is láttak a főbb árupiaci termékek az utóbbi években, a magyar befektetők alig vesznek belőlük. A befektetési alapok vagyonából legalábbis csak egészen kicsiny részt tesznek ki ezek a befektetések, még úgy is, hogy pár évvel ezelőtt volt egy jelentősebb felfutás. Ha mégis valamire, akkor leg
Boris Johnson brit kormányfő a lemondás gondolatát egyelőre megfontolni sem hajlandó - derült ki a kormányfő skóciai látogatásán elhangzott újságírói kérdésre adott pénteki válaszából.
A Generali Alapkezelő vezérigazgatói funkcióját – a felügyeleti engedélyezést követően – Horváth Gergely, a Generali Biztosító pénzügyi vezérigazgató-helyettese veszi át, jelenlegi pozíciója megtartása mellett.
Teljes a nézetazonosság a jövőt illető legfontosabb kérdésekről és a legfontosabb kihívásokra adandó válaszokról – mondta a miniszter miután fogadta a bolgár miniszterelnök-helyettest.
Az idén 60 éves PEMÜ Műanyagipari Zrt. jól tud válaszolni a munkaerőpiaci és a fejlesztési kihívásokra – mondta a cég jubileumi ünnepségén Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
A több évtizede működő, mára tradicionálissá vált Corona IC vonatpár fejlesztését nemzetpolitikai szempontból is fontosnak nevezte közleményében a MÁV.
Elektromos sokkolóval támadta meg Ella Pamfilovát, az orosz Központi Választási Bizottság elnökét Moszkva környéki otthonában egy maszkot viselő behatoló.
Hiba lenne a multik igényeihez igazítani az oktatást - mondta Boda György, a Corvinus Egyetem docense. A közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában hangsúlyozta, ezzel könnyen beleeshetünk a közepes jövedelem csapdájába. "A legnagyobb...
„Hivatalosan is kizártak a Fideszből. Nagy meglepetést nem okozott, tudtam, hogy amint nyilvántartásba vesznek, mint független jelölt meg fog történni. Bár Hende Csaba azt hazudja, hogy kiléptem a pártból, ez természetesen nem igaz” – írja Facebook-oldalán Koczka Tibor.
„Ha nem kapunk további segítséget az ellátásukra, akkor megnyitjuk a kapukat a migránsok előtt Európába” – ezzel fenyegetőzött Recep Tayyip Erdogan török elnök pártja ankarai nagygyűlésén. Azt mondja, hogy nem kapta meg az Európai Uniótól a négy éve beígért pénz egy részét.
A már megvalósult és folyamatban lévő fejlesztésekre alapozva elindítja szállodai üzletágát a WING Zrt. A hotelfejlesztésekre specializálódott üzletág célja, hogy a kedvező piaci környezetre alapozva reagáljon a hazai turizmus növekvő...
Orosz, francia, kínai és japán cégek összefogásával 21,3 milliárd dollár értékű gigászi projekt fog megépülni a földgáz cseppfolyósítására és exportjára Arctic LNG 2 elnevezéssel Észak-Szibériában – jelentette be csütörtökön az orosz Novatek gázipari magánvállalat a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum alkalmából.
Míg ugyanis a hazai bankszektor első félév végi mérlegfőösszege közel 7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, nettó profitjuk valamivel alacsonyabb lett – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált jelentéséből.
Különösen a német ipar gyengélkedése fényében minden várakozást felülmúlt a magyar ipari termelés kétszámjegyű júliusi növekedése - kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a pénteken megjelent előzetes adatokat.
Minél kisebb egy település, annál nagyobb az esély arra, hogy 15 millió forint alatt találjon ingatlant a vásárló, ezért a nagyvárosoktól távolabb eső lakóingatlanok értékesítése is komoly piaci szegmens. Ilyen értékben akár családi...