Nem tett semmi olyat, amivel beleírta volna magát a történelembe, nem volt kultúraformáló személyiség, és az élet harcaiban sem kellett hősként helytállnia, mégis számtalan monográfia, életrajz, sőt regény született alakjáról, köztük két friss revideált biográfia. A 140 éve született Alma Mahler legfőbb erénye, hogy feleség volt: Gustav Mahleré és
A zuglói önkormányzatnak egyetlen forint hitele sincs, a fizetőparkolás pedig napi egymillió forintos nyereséggel működik - közölte a XIV. kerület polgármesteri hivatala vasárnap az MTI-vel.
A hivatalos álláspont szerint az eredetileg atomfegyverek tesztelésére szolgáló terület jelenleg az amerikai légierő egyik támaszpontja, ahol kiképzések és a légierő eszközeinek fejlesztése folyik.
Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat, ezzel 2010 után először diadalmaskodott a maranellói istálló autója Monzában.
A tetoválásokat lehet szeretni vagy nem szeretni, de az szinte biztos, hogy ha valakinek van egy, mindenki meg fogja kérdezni: mit jelent. Az alábbi...
A cseh DHK Baník Most csapatával vált teljessé a női kézilabda Bajnokok Ligája D csoportjának mezőnye, amelyben a címvédő Győri Audi ETO KC is szerepel.
Az Innovációs és Technológiai minisztérium nemrég még annyival intézte el a karbonsemlegességre vonatkozó kérdést, hogy a megújuló energiára való nagyarányú átállás „szakértői becslés alapján” 30-40 százalékos fogyasztói áremelkedéssel járna, főleg a hálózati fejlesztéseket miatt. De mivel ebből az államtitkári válaszból nem derült ki, hogy ezt még
Franciaországban mintegy 1500 haláleset köthető a júniusi és júliusi kánikulához a francia egészségügyi tárca vasárnapi tájékoztatása szerint, ami tizede a 2003-as hőhullámkor regisztráltnak, jóllehet idén a melegrekordok országszerte megdőltek.
Soknak hangzik, de a 2003-as hasonló hőhullám tízszer ennyi életet követelt. A megelőzésnek és a lakossághoz eljuttatott üzeneteknek köszönhetően sokkal többen élték túl a mostani, akár 46 fokos melegrekordokkal érkező hőséget.
Az ukrán és az orosz elnök telefonon egyezett meg a tetszhalott „normandiai négyes” tárgyalási forma felújításában, miután kölcsönösen szabadon engedtek több tucat elfogottat.
Egyre nagyobb gondot okoz az élelmiszerbiztonsági ellenőrzéseken, hogy a vállalkozásoknál dolgozók képzetlenek, ami miatt egyre több a higiéniai természetű hiányosság – számolt be a nyári szezonális vizsgálatokról Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója.
Tűzvészekkel terhelt nyár előjele lehet Ausztráliában, hogy példátlanul korán és szokatlan hevességgel kezdődtek idén az első bozóttüzek a déli féltekén fekvő kontinensen.
Ezek voltak 2019. 36. hetének legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkei a Pénzcentrumon. A teljes írás elolvasásához kattints a címekre vagy a képes ajánlókra. Két új forintérmét vezetnek be Magyarországon:...
Az OTP Bank első féléves adatai alapján, az igényelt csok támogatások 50 százalékát fordították használtlakás vásárlásra, bár a piaci tranzakciók 95 százaléka ezeket érinti.
„Megalázó és igazságtalan, hogy a Pest megyeiek havi többezer forintot áldoznak bérletre vagy jegyre és mégis elkésnek a munkahelyükről, a gyerekkel az iskolából” – írja közleményében a Demokratikus Koalíció.
A zuglói önkormányzatnak egyetlen forint hitele sincs, a fizetőparkolás pedig napi egymillió forintos nyereséggel működik - közölte a XIV. kerület polgármesteri hivatala vasárnap az MTI-vel.
Gátépítés és sátorállítás. Csak néhány abból a feladatból, amit az önkéntes tűzoltóknak tudniuk kell szükség esetén. A hétvégén a Szabolcs-Szatmár-Berge megyei önkéntesek versenyeztek. A megye közel száz tűzoltója mérte össze tudását. A legjobb időeredményekért most is komoly küzdelem zajlott. További részletek a videóban.
A Hondával versenyző magyart a tizenegyedik helyen intették le Portimaóban, azt követően, hogy piros zászlóval megszakították a versenyt. Interjúval frissítve!
Az anya 39 évesen hozta világra első lányát, akit Cameron Diaz után neveztek el. Sosem tervezett ekkora családot, de most már nem is tudná elképzelni az életét kevesebb gyerekkel.
Nézték már cigánynak, arabnak és hajléktalannak. Nem lőttek nagyon mellé, hiszen barna a bőre, és sokszor megfordul cigányok, arabok és hajléktalanok között. Egyébként szinte biztos, hogy ő az egyetlen argentin, aki Kelet-Közép-Európában hajléktalanokkal foglalkozik. De idehaza biztosan.
A nemzetépítésre, az európai erőviszonyokra és a családpolitikára helyezte a hangsúlyt kötcsei beszédében Orbán Viktor a kiszivárgott hírek szerint. A miniszterelnök kevés konkrétumot mondott, a közelgő önkormányzati választásokat pedig alig érintette. Az atv.hu információi szerint ugyanakkor a kormányfő bíztatónak látja a helyzetet. Az ellenzéki p
Ciklonná gyengülve érte el a Dorian Kanada délkeleti partjait, de még így is rendkívül veszélyes a helyzet. Eddig száz mm-nyi eső esett, csaknem félmillió háztartásban nincs áram, Halifaxben ledőlt egy építési daru. Közben zajlik a kárfelmérés a Bahama-szigeteken és az Egyesült Államok keleti államaiban, ahol a Dorian korábban végigvonult. További
A magyar gazdaság érdeke, hogy az egyetemek tudományos, kutatási eredményei mielőbb hasznosuljanak, ezzel a gazdasági fejlődést és innovációt erősítsék - jelentette ki a pénzügyminiszter a Debreceni Egyetem (DE) tanévnyitó ünnepségén vasárnap.
Az osztrák hegyeket is elérte a havazás, Tirolban helyenként 1400 métertől is havazik, a gleccsereken 30-60 cm friss havat várunk hétfő délig. A magasabb utak csak hólánccal járhatók.
Észak-Olaszország felett ciklon mélyül ki, ennek hidegfrontja alakítja hazánk időjárását a hétfői nap folyamán. Keddtől változékony időre számíthatunk, kánikula már nem lesz, de komolyabb lehűlés sem várható - derül ki az OMSZ előrejelzéséből.
Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat, ezzel 2010 után először diadalmaskodott a maranellói istálló autója Monzában.
Helyhatósági és regionális választásokat tartottak Oroszország-szerte. A legnagyobb figyelem azonban Moszkvára irányul, ahol a helyi parlament tagjaira lehetett voksolni, az ellenzéki jelölteket azonban kizárták. A július óta tartó tiltakozó megmozdulásokon kétezer embert vettek őrizetbe a hatóságok.
Miközben a Demokrata Párt elnökjelöltjei szerint új, zöld New Dealre van szükség, Julián Castro szerint új kategóriát kell felállítani az élhetetlenné vált területekről menekülők kezelésére.