Ilyen nagyszámú és változatos arculatú ókeresztény emlék az európai provinciákban máshol nem került elő: egyedülálló nyolcszögű sírkamra, gyönyörű freskók és sok tárgyi emlék is.
Magyarország céljai egyértelműek, és azok megegyeznek az új uniós bizottságéval a Nyugat-Balkán uniós integrációját illetően - közölte az Európai Bizottság megválasztott elnöke.
Kihirdették a Szakiskola mosdó felújítási pályázat nyerteseit. Az első alkalommal kiírt pályázat keretében nyolc intézmény mosdója kerülhet teljes körű felújításra. Van, ahol 51 évet vártak erre.
Szeptember 11-től ismét profi edzők segítségével lehet sportolni több fővárosi szabadtéri fitneszparkban. A Budapest 2019 Európa Sportfővárosa évad részeként megvalósuló, ingyenes programsorozatban, a Testnevelési Egyetem szakértői...
Tóth Ákoson kívül a két főszerkesztő-helyettes, Lakner Zoltán és Krajczár Gyula is távozik a hetilaptól. A 168 Óra új főszerkesztője Rózsa Péter, a Klubrádió eddigi főszerkesztő-helyettese lesz.
Több mint három évvel ezelőtt a rajongóknak szomorúan kellett tudomásul venniük, hogy a legendás Land Rover Defender 68 év után elbúcsúzik, és leáll a gyártása. Az angolok már akkor beígérték az utódot, és bár egy kicsit csúszott az érkezése, a Frankfurti Autószalonon végre leleplezték az ikonikus modell vadonatúj, teljes egészében megújult verziój
A kultúrharcművész Szakács Árpád személyesen vette át a Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kommunikációért Nívódíjat az Országgyűlés KDNP-s alelnökétől.
A tálib szélsőségesek ellenőrzésük alá vonták az északkelet-afganisztáni Tahár tartomány Jangi Kala nevű körzetét - közölték helyi tisztségviselők kedden.
Christian Bale az egyik legikonikusabb Batmant keltette életre, és most elmondta véleményét arról, hogy Robert Pattinson is alakítani fogja a szuperhőst.
Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa további 12 hónap felkészülési időt engedélyezett szolgáltatók számára az úgynevezett erős ügyfélhitelesítés bevezetésére, tekintettel a fejlesztési folyamatok időigényére - mondta Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.
Választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény, valamint személyes adattal visszaélés gyanúja miatt indult nyomozás.
Az EU bíróságától megkérdezték, hogy az uniós normák alapján Magyarországon biztosítják-e az igazságszolgáltatás függetlenségét. A legfőbb ügyész szerint ilyet a bírák nem kérdezhettek volna.
Magyarország érdekelt abban, hogy Ausztria ezután is határozottan utasítsa el a terrorizmus minden formáját, továbbra is mondjon nemet a politikai iszlámra, és segítsen megvédeni Európát a migránsoktól - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, miután hivatalában fogadta Norbert Hofert, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökét.
Szijjártó viszont a határnyitás 30. évfordulója alkalmából tartott berlini rendezvényen azt mondta, az EU-ban elsőbbséget kell adni a keresztény kultúrának, hiszen Európát keresztény alapokra, értékekre építették.
Szijjártó viszont a határnyitás 30. évfordulója alkalmából tartott berlini rendezvényen azt mondta, az EU-ban elsőbbséget kell adni a keresztény kultúrának, hiszen Európát keresztény alapokra, értékekre építették.
Mai közleményében a megnövekedett költségekkel indokolta az Electrolux mintegy 800 dolgozó leépítését, a porszívó- és hűtőgyártással foglalkozó dolgozókkal ma közlik az elbocsátás részleteit.
Kedd hajnalban ért véget a londoni alsóház hétfői ülése, amely az utolsó volt a miniszterelnök kezdeményezésére elrendelt, szokatlanul hosszú őszi ülésszak-felfüggesztés előtt.