A gazdasági teljesítmény növeléséhez ugyanis elengedhetetlen a technológiai fejlődés, ahhoz pedig az új anyagok előállítása, ismerete – erről Perczel András egyetemi tanár beszélt.
A semmittevés sokkal többe fog kerülni, figyelmeztet egy bizottság, amelynek tagjai közt van a korábbi ENSZ-főtitkár, Ban Kimun, Bill Gates, a Világbank vezetői, Kína, India és Kanada környezetvédelmi miniszterei, és ENSZ-tisztségviselők.
Megváltozott összetételű tanáccsal október második felében folytatódik a Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó ügy a Szegedi Törvényszéken - tájékoztatta a bíróság kedden az MTI-t.
Hongkongi tüntetők egy csoportja kifütyülte a kínai himnuszt a hongkongi futballválogatott Irán elleni hazai mérkőzésén kedd este - olvasható a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán szerdán megjelent tudósításban.
Polgármestert nem országos politikai meccsek megvívására választunk, hanem arra, hogy segítsék településük fejlődését – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője .
„Híre ment, hogy a Király indul Komócsin elvtárssal szemben. Írtak azonnal mindenfelől, hogy ezt hogyan gondolom.” Király Zoltán 1985-ben az első többjelöltes választáson jutott be a hivatalos jelölttel szemben az Országgyűlésbe, hogy ott kormányt bíráló felszólalásaival az első ellenzéki hang legyen. A rendszerváltás 30. évfordulóján a változások
Célpont a CNN, az NBC és a The New York Times. Mike Pompeo külügyminiszter és egy CIA-igazgató is hamisnak és spekulációnak nevezte a riportok állításait. Azt nem részletezték, hogy pontosan mi nem igaz belőlük.
Már lehet jelentkezni az Agrovirtus egyetemistáknak szóló digitális agrártechnológia versenyre, mely idén egy kétnapos agrár-vezetőképző akadémiával kiegészülve segíti a hallgatók készségfejlesztését.
Már hosszú ideje, hogy a betegsége miatt el kellett hagynia a színházat Törőcsik Marinak. A nemzet színésze azonban mind a mai napig visszavágyik a színpadra.
A háttérben az áll, hogy a városszéli hipermarketek helyett a lengyelek már sokkal inkább a könnyebben megközelíthető, kisebb diszkontokban vásárolnak. A lengyelországi fejlemények ugyanakkor nem érintik a magyar Tesco-kat.
A marketingszakma hálás téma, így nem meglepő, hogy a karikaturistákat is megihleti. Sőt vannak, akiknek egyenesen az a profiljuk, hogy a marketing-, reklám- és médiaipart figurázzák ki. Jelen cikk három ilyen „marketingkarikaturista”, Scott Adams, Tom Fishbourne és Hugh MacLeod munkásságán keresztül mutatja be a marketingesek imázsát. Persze legyü
A DK európai parlamenti képviselője a Facebookon kommentálta a hírt, miszerint a Kúria törvénysértőnek tartja, hogy egy bíró az uniós bíróságon vizsgáltatná meg a függetlenségét.
257 lábnyomot azonosítottak 2012 és 2017 között, majd később még több százat. A sérülékeny ősi lábnyomokat lefotózták, és háromdimenziós eljárással lenyomatot készítettek róluk. Eddig összesen kilenc lábnyomot tartottak számon a világon.
A háttérben az áll, hogy a városszéli hipermarketek helyett a lengyelek már sokkal inkább a könnyebben megközelíthető, kisebb diszkontokban vásárolnak. A lengyelországi fejlemények ugyanakkor nem érintik a magyar Tesco-kat.
Veszteségei miatt a boltbezárások után teljes lengyelországi üzletágától megválhat a Tesco áruházlánc, hamarosan sor kerülhet az ügylet véglegesítésére - értesült a Magyar Nemzet londoni forrásból. A szerdai lapszámban céges tájékoztatásra hivatkozva ugyanakkor kiemelték, hogy a veszteséges leányvállalat leépítése nem érinti a magyar áruházakat és
257 lábnyomot azonosítottak 2012 és 2017 között, majd később még több százat. A sérülékeny ősi lábnyomokat lefotózták, és háromdimenziós eljárással lenyomatot készítettek róluk. Eddig összesen kilenc lábnyomot tartottak számon a világon.
Nem történt törvénysértés az ajánlóívek adatainak rögzítése során - ezt mondta az ATV Startban Pikó András, ellenzéki józsefvárosi polgármesterjelölt arra reagálva, hogy a Magyar Nemzet szerint csalással készül a választásra a fővárosi ellenzék.
Várható a Puzsér–Berki vita a tévében: a közösségi oldalán árulta el a főpolgármester-választáson induló kritikus, hogy szívesen vitába száll a tévéssel, de ennek feltétele, hogy hárommillió forintot kapjon.
Hosszú interjút adott a Kicker című újságnak Dárdai Pál, amit az index szemlézett. A Hertha BSC volt edzője, a magyar futballválogatott volt szövetségi kapitánya, először adott interjút májusi távozása óta.
A Magyar Nemzeti Bank újabb területen adott plusz időt a hazai pénzforgalmi szolgáltatóknak a felkészülésre. Idén a magyar bankok még minden határidőt lekéstek.