Elszakadt a cérna Zsótér Donátnál, és az újpesti szurkolóknál is a Honvéd elleni fájó vereség miatt. A játékos szitkozódott a lecserélésekor, az ultrák pedig megfogadták, jó ideig nem lesz szurkolás.
Hongkongi egyetemi hallgatók és iskolások százai bojkottálták a tanítást hétfőn, a tanév első napján, csatlakozva a hónapok óta tartó ellenzéki tüntetésekhez - közölte a helyi média.
Rengeteg a változás idén szeptemberben is az oktatásban, amely az óvodától a felsőoktatásig kétmillió embert érint - diákokat, tanárokat és szülőket is. Idén már tízből 8-9 gyerek kap ingyenes étkezést a bölcsődében és az óvodában...
A Duna House bejelentette, hogy a társaság augusztus 29. és augusztus 30. között 262 darab saját részvényt vásárolt tőzsdei forgalomban, a munkavállalói résztulajdonosi program céljából. A Duna House bejelentette, hogy a társaság 2019...
Az első teljesen elektromos MINI modell érkezésével a gyártó ráncba szedte legelső konnektoros típusát is: a Countryman a friss újdonság akkutechnológiáját hasznosítva nagyobb kapacitású energiatárolókat kapott.
Szorgalmazzák a kiadatási törvény végleges visszavonását, az összes tüntető szabadon engedését, és azt is, hogy független testület vizsgálja ki a rendőri túlkapásokat.
Augusztusban a várt zsugorodás helyett növekedésbe fordult a kínai feldolgozóipar teljesítménye a Caixin gazdasági magazin által vezetett és hétfőn publikált beszerzésimenedzser-index (BMI) tanúsága szerint. A feldolgozóipari BMI...
Akinek a szőke haj kék szem a zsánere, kellően bátornak érzi magát és bevállal egy igazi katonai bánásmódban részesített börtön tárlatvezetést, egy este alatt képes legalább ötféle sörkülönlegességet megkóstolni, szívesen megnézné Brezsnyev elvtárs eredeti, összetört állapotú Rolls-Royce-át, érdekli egy menő struccfarm története és megnézné Európa
Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. az MVM Zrt. 100 százalékos tulajdonába került, a magyar állam az MVM egyedüli részvényeseként az NKM-ben meglévő kisebbségi részesedésével megemelte az MVM alaptőkéjét - írja az MTI nyomán az Index.
Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a Xxvii. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok megnyitóünnepségén beszélt a nehézségekről, amelyekkel a hazai szőlészet-borászatnak szembe kell...
Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. az MVM Zrt. 100 százalékos tulajdonába került, a magyar állam az MVM egyedüli részvényeseként az NKM-ben meglévő kisebbségi részesedésével megemelte az MVM alaptőkéjét - írja az MTI nyomán az Index.
Augusztus utolsó napjaiban, illetve a naptári ősz elején is folytatódott az igazi nyári időjárás, a nappali hőmérséklet folyamatosan 30 ºC felett járt. Országos esőt hozó időjárási front nem érkezett, helyi záporok-zivatarok azonban több térségben voltak. A tartós meleg idő hatására már nemcsak a napraforgón, de a kukoricán is jól kivehetők az érés
A legtöbb magyar nem köt utasbiztosítást, amikor külföldre utazik, pedig pár száz forintos biztosításról van szó. Sokan nem tudják, hogy ehhez nem feltétlenül kell felkeresni egy biztosítót sem, utasbiztosítás ugyanis egyszerű bankkártya...
2020 elejétől konnektoros hibrid modellváltozattal egészül ki a Kia Ceed família: a Niro PHEV hajtásláncát örökli a Ceed hagyományos kombi változata, valamint a család legfrissebb tagjának számító, menő XCeed crossover.
Az Irigy Hónaljmirigy tragikusan fiatalon elhunyt zenésze még kórházi ágyán sem vesztette el a humorát. Barátai fiával a Rockmúzeumban szerveztek megemlékezést, temetése szűk körben lesz.
Az Ökumenikus Segélyszervezet 1353-as adományvonalát népszerűsítették a hétvégi FTC-Diósgyőr futball-mérkőzésen a zöld-fehér klub utánpótlás labdarúgói és önkéntesek. A segélyszervezet és az FTC közös akciója rászoruló gyermekek tanévkezdésének megkönnyítését szolgálja.
Beköszöntött az igazi 21. század a postánál! Ma reggel országszerte úgy indultak el a postások, hogy náluk van egy ipari mobiltelefon, és szeptembertől az ajánlott küldeményeknél, csomagoknál megszűnik a papír alapú adminisztráció, nem lesz több felesleges aláírás és kitölteni való papír.
A naptári ősz beköszöntével az lehet érdekes, hogyan hathatnak a vasárnaptól érvényes új pótvámok az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelemre. De a Brexittel kapcsolatban is tisztulhat a ma még meglehetősen kusza kép. A szigetországiaknál az olaszok annyival már előrébb tartanak, hogy a héten megalakulhat az új kormányuk, más kérdés, hogy ar