Bevezeti Magyarországon elsőként a használt étolaj házhoz menő gyűjtését ez év végére Kaposvár - jelentette be Szita Károly (Fidesz-Kdnp) polgármester a somogyi megyeszékhelyen szerdán sajtótájékoztatón.
A külföldieknek adományozható legmagasabb rangú lengyel állami kitüntetést, a Lengyel Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vette át szerdán Kövér László, az Országgyűlés elnöke Varsóban.
2030-ig megszűnik az energetikai célú szénégetés Magyarországon. Ennek feltétele, hogy megépüljön Paks 2, valamint sikerüljön 2030-ig 7000 megawattra növelni az ország naperőmű-kapacitását - jelentette ki a köztársasági elnök kedden Gyulán, a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Kara diákjainak tartott előadásán az MTI szerint.
A külföldieknek adományozható legmagasabb rangú lengyel állami kitüntetést, a Lengyel Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vette át szerdán Kövér László, az Országgyűlés elnöke Varsóban.
A török bankfelügyelet (BDDK) arra kötelezi a török bankokat, hogy 46 milliárdnyi török lírát, tehát mintegy 8,1 milliárd dollárnyi hitelállományt írjanak le nem teljesítő hitelek címszóval idén év végéig, és ehhez megfelelő tartalékot is képezniük kell.
Ranitidin hatóanyagot tartalmazó gyomorsavcsökkentőket vont ki a forgalomból, illetve függesztette fel a forgalmazásukat az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).
Azért, hogy egy kisteherautóból cirkuszi zenét játsszanak le Karácsony Gergely sajtótájékoztatója alatt, szerintük ugyanis a főpolgármester-választás cirkuszra hasonlít amiatt, hogy Tarlós Istvánnak kihívói akadtak.
Jelentősen emelkedett az olaj ára a hét elején, aminek nem csak az üzemanyagárak alakulására lesz hatása, hanem több termék és szolgáltatás ára is drágulhat. Az MNB-nek azonban egyelőre nem kell aggódnia, mert egyrészt bízhat abban, hogy a geopolitikai feszültségek elmúlásával csökken az olaj világpiaci ára, másrészt a maginflációra nem biztos, hog
Az előző évekhez hasonlóan az idén is közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hogy mely szervezetek részesültek a magánszemélyek adójának 1+1 százalékából.
A három év alatt 25 milliárd forintosra megnövelt Kecskemét Fejlődéséért Alapnál 10 milliárd forintos tőkeleszállítást rendelt el a magyar kormány egy friss kormányhatározat szerint és ezzel együtt jóváhagyta, hogy ezt a felszabaduló pénzt áttegyék az újonnan létrehozandó Kecskemét Városfejlesztési Alapba. Teljesen átalakul tehát a visszatérítendő
A hétvégén zárult a World Urban Games, amelynek Budapest adott otthont. A fesztiváljelleggel egybekötött sporteseményre 50 ezren voltak kíváncsiak, a kiemelt budapesti nemzetközi sportesemények kormánybiztosa szerint a cél az volt, hogy közel hozzák az emberekhez a sportot. Kérdésre válaszolva azonban azt is elárulta Fürjes Balázs, hogy jelenleg ne
2030-ig megszűnik az energetikai célú szénégetés Magyarországon. Ennek feltétele, hogy megépüljön Paks 2, valamint sikerüljön 2030-ig 7000 megawattra növelni az ország naperőmű-kapacitását - jelentette ki a köztársasági elnök kedden Gyulán, a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Kara diákjainak tartott előadásán az MTI szerint.
A Time Out magazin összegyűjtötte a világ 50 legjobb városi negyedét, ahol pezsgő kulturális élet van, izgalmas a gasztronómiai kínálat, és a külföldi is helyiként érezheti itt magát. A 41. helyre került fel a Bartók Béla út.
Az Egyesült Államok bármilyen hadművelete Irán ellen azonnali választ von maga után, Teherán pedig fenntartja magának a jogot arra is, hogy az őt ért támadás esetén ne pusztán annak elindítója ellen lépjen fel - áll az Egyesült Államoknak küldött iráni hivatalos jegyzékben, amelyet az ISNA iráni állami hírügynökség szerdán hozott nyilvánosságra. Tr
Az ellenzéki főpolgármester-jelölt a független színházak támogatásáról beszélt volna, de egy kisteherautóból szóló közismert cirkuszi zene egy darabig mindent elnyomott.
A klímaváltozás elleni védekezés ma már minden iparágban érezteti a hatását – így nem meglepő módon az építőiparban is. Az ennek okán elfogadott építési előírások azonban sokszor adnak vitára okot és nem egy esetben állítják komoly kihívás elé a hazai ingatlanpiac szereplőit.
A tavalyihoz képest megcsappant a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány támogatói köre és egyszázalékos bevétele, a hazai Transparency Internationalnak viszont nagyjából ugyanannyian adakoztak, de többet, mint egy éve. A soroslistára kényszerített szervezetek közül továbbra is tarolnak a jótékonysági, gyermeksegítő és állatmentő alapítványok.
A három év alatt 25 milliárd forintosra megnövelt Kecskemét Fejlődéséért Alapnál 10 milliárd forintos tőkeleszállítást rendelt el a magyar kormány egy friss kormányhatározat szerint és ezzel együtt jóváhagyta, hogy ezt a felszabaduló pénzt áttegyék az újonnan létrehozott Kecskemét Városfejlesztési Alapba. Teljesen átalakult tehát a visszatérítendő
Európában minden harmadik beteg kap széles spektrumú antibiotikumot, ami a helyettes országos tisztifőorvos szerint indokolatlanul nagy szám. Surján Orsolya erről a betegbiztonsági világnap alkalmából rendezett konferencián beszélt.
A Sanford C. Bernstein úgy véli, hogy a BMW-nek meg kellene vásárolnia az indiai Tata Motorstól a Jaguar Land Rovert, az elemzőház szerint a tranzakcióval nagyot nőhetne a BMW által eladott autók száma és a német autógyártó eredménye is, de az ügyletből szerintük a Jaguar Land Rover is profitálhatna.
Új nemzetbiztonsági tanácsadót nevezett ki Donald Trump amerikai elnök Robert O'Brien személyében. A kinevezést Trump szerdán reggel a Twitter-üzenetében.
Idén húsz éve, hogy tizenkét mindenre elszánt biztosítási vezető úgy döntött, hogy saját kezükbe veszik sorsukat és létre hoznak egy merőben új biztosítási tanácsadó céget. A PANNON-SAFE Biztosítási Alkusz Kft. az alkuszcégek között - árbevételét tekintve - évek óta a TOP 10-ben van, lelkesedésben és elkötelezettségben viszont talán még előrébb jár
A Mesterséges Intelligencia Koalíció és az IVSZ - Szövetség a Digitális Gazdaságért felmérése a magyar MI-ről kíván átfogó helyzetképet adni az ökoszisztéma szereplőinek azonosítása és tevékenységeinek vizsgálata, valamint az ígéretes iparági irányok meghatározása révén. Az október végére lezáruló projekt a készülő MI országstratégiához is fontos a
Az Európai Unióban a legtöbb részmunkaidős dolgozó azért vállal munkát ebben a formában, mert egyszerűen nem talál teljes munkaidős állást. Sokan vannak persze azok is, akik azért "kényszerülnek" ebbe a foglalkoztatási formába, mert...
Itt volt nálam Karácsony Gergely valamikor tavasszal, és ő könyörgött, hogy ne legyen kemény a kampány. Ehhez képest egyfolytában gyalázkodik- nyilatkozta az atv.hu-nak Tarlós István. A főpolgármester azt válaszolta: „Gergő, te bejöttél velem a ringbe, én ki foglak téged ütni”. A holnap megjelenő interjúban - melyből most részleteket közlünk -, azt
A választásokat megelőző ajánlószelvények gyűjtését digitálissá lehetne tenni, ha elektronikusan írnák alá a polgárok az ajánlóíveket. A Netlock becslése szerint legalább 2–2,5 millió oldalnyi dokumentum kerülhetne át így a digitális térbe. Ezzel nemcsak olcsóbbá és zöldebbé válna a teljes folyamat, de gyorsabb, biztonságosabb, diszkrétebb lenne az