2019. szeptember 18. szerda

szept. 18
21:12
Karácsony: „ilyen buta nem vagyok” (ATV)
Így reagált a főpolgármester atv.hu-nak tett nyilatkozatára a közös ellenzéki főpolgármester-jelölt.
szept. 18
21:15
Vámos Erikát 14 évesen megerőszakolták, majd sorsára hagyták az erdőben (SzMo)
A műsorvezetőt egy ismerősének a párja vette fel autóval, amikor meglátta, hogy a buszmegállóban várakozik. Az édesapja temetése előtti napon erőszakolta meg.
szept. 18
21:18
Három negyeden át bírták a nyomást, végül kikaptak (Sport365)
A jóval nagyobb játékerőt képviselő Szolnok végül győzött.
szept. 18
21:27
Úgy tűnik, az orosz űrkutatóknál nincs felkészültebb (Infostart)
Azért kapnak pisztolyt az asztronauták, hogy ha majd visszajönnek, és "olyan" helyen érnek földet, ne érhesse őket bántódás.
szept. 18
21:27
Szinte teljesen nikotinmentes dohányt termesztettek géntechnikai beavatkozással (ATV)
Szinte teljesen nikotinmentes dohányt termesztettek géntechnikai beavatkozással német kutatók.
szept. 18
21:33
Szeles, hajnalban fagyos lesz a csütörtök (Alternatív Energia)
Már nem csak elvétve lép át mínuszba a hőmérséklet, napközben azért süt majd a nap is.
szept. 18
21:33
Legkevesebb 27 gyermek égett bent egy libériai iskolatűzben (Kripto Akadémia)
Az épületnek nem volt csak egyetlen kijárata, az ablakokat rácsok védték.
szept. 18
21:33
Szívrohamban halt meg egy nő, aki előzőleg több száz dühös emotikont kapott az anyjától (SzMo)
Minden ott kezdődött, hogy az anyuka kütyüje elromlott, és lájkok helyett mérges emojikat küldözgetett súlyos mentális problémákkal küzdő lányának, aki ettől teljesen befordult.
szept. 18
21:36
Automatizáció és élőmunka-erő: együtt többre megyünk (ProfitLine)
2030-ra a globális szakképzett munkaerőhiány előreláthatólag eléri a 85,2 millió főt, és ez várhatóan az ázsiai fejlődő gazdaságokat fogja a leginkább érinteni. Csak a gyártóiparból 2020-ra körülbelül kétmillió munkás fog hiányozni, 2030-ra pedig ez a szám már a 7,9 milliót is meghaladhatja. Ez körülbelül 607,1 milliárd dolláros bevételkiesést jele
szept. 18
21:36
Ekkor szűnhet meg az energetikai célú szénégetés Magyarországon Áder szerint (NRGreport)
2030-ig megszűnik az energetikai célú szénégetés Magyarországon. Ennek feltétele, hogy megépüljön Paks 2, valamint sikerüljön 2030-ig 7000 megawattra növelni az ország naperőmű-kapacitását - jelentette ki a köztársasági elnök kedden Gyulán, a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Kara diákjainak tartott előadásán az MTI szerint.
szept. 18
21:36
Megérkezett a The Night Monkey előzetese (Promotions)
Ahogy Peter Parker is mondja a végén, a hírek sosem hazudnak.
szept. 18
21:39
Hiába hadakozott Mexikó, hogy ne kerüljenek kalapács alá műkincsei Párizsban (Infostart)
120 értékes régiség közül 95 a mexikói kulturális örökség része - állítja a közép-amerikai ország.
szept. 18
21:39
Haslapító diéta mintaétrenddel – Ezt edd ha lapos hasat szeretnél 3 nap alatt (Spabook)
A strandszezon érkezése előtt sokan keresnek valami gyors diétát, és bár hosszú távú, kiegyensúlyozott fogyást csak teljes életmódváltással...
szept. 18
21:42
Kaposváron háznál gyűjtik a használt étolajat az év végétől (ATV)
Bevezeti Magyarországon elsőként a használt étolaj házhoz menő gyűjtését ez év végére Kaposvár - jelentette be Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester a somogyi megyeszékhelyen szerdán sajtótájékoztatón.
szept. 18
21:48
Ünnepre készül az Espanyol a Fradi ellen az Európa-ligában (Sport365)
Ehhez a Ferencvárosnak is lesz egy-két szava.
szept. 18
21:54
Trump megvonja Kaliforniától az engedélyt a kipufogógáz-kibocsátás önálló meghatározására (444.hu)
Az USA legnépesebb tagállamának eddig joga volt az önálló döntésre, de a Trump-kormányzat szerint itt nem tagállami, hanem szövetségi hatáskörre van szükség.
szept. 18
21:57
Nem tud elbújni a globális felmelegedés egyik rejtőzködő áldozata (Infostart)
A nagy hőmérsékletingadozásokhoz szokott szuperkorallok is csak korlátozottan tudnak ellenállni a víz szokatlanul magas hőmérsékletének.
szept. 18
21:57
A szemlencse vizsgálatával előre jelezhető a 2-es típusú diabétesz (ATV)
A szemlencse vizsgálatával előre jelezhető a 2-es típusú diabétesz és az azt megelőző prediabétesz egy új, úttörő tanulmány szerint.
szept. 18
22:00
II. Erzsébet megbocsátja ezt? Döbbenet, hova vitte babáját Meghan és Harry (Femcafe)
A rajongók is meglepődtek.
szept. 18
22:06
Retró vagy kényszer? Egyre többen építkeznének ismerősök segítségével (ProfitLine)
Közel minden tizedik magyar szeretne építkezni a közeljövőben, a fiatalabbak körében az átlagosnál magasabb az építési kedv. Az építkezők közel 30 százaléka azonban nem kulcsrakészen venné át a házát, hanem maga fejezné be a kivitelezést. A szakmunkákhoz elsősorban ismeretségi körben keresnének kivitelezőt, esetleg rokonoktól vagy barátoktól kérnén
szept. 18
22:09
Kevesebbet kell mosakodnunk télen? A bőrgyógyászok véleménye (Spabook)
Te mikor zuhanyoztál utoljára? Ha ebből a szempontból olyan vagy, mint a legtöbb ember, akkor a válaszod valószínűleg az, hogy 24 órán belül....
szept. 18
22:12
A végén hajrázott nagyot Amerika (Portfolio)
A Fed kamatdöntése után először kicsit gyengültek a vezető indexek, majd a zárás előtt jöttek meg a vevők.
szept. 18
22:12
Országos Kukorica, Napraforgó és Cirok Fajta- és Növényvédelmi Technológiai Bemutató (Agrofórum)
A rendezvény a Nébih Gyulatanyai Fajtakísérleti Állomásán 2019. szeptember 24.-én, kedden, 9:30 órai kezdettel kerül megrendezésre.
szept. 18
22:24
Meglepő eredmény a BL-ben - botlott a Tottenham (Sport365)
Nem volt elég a kétgólos előny Görögországban.
szept. 18
22:33
„Bárhol és bármikor, ha éppen éhes” - Tápai Szabina egy étterem kertjében szoptatta kislányát (SzMo)
Egyáltalán nem tartja tabunak, szerinte szoptatni jó.
szept. 18
22:33
Több szabadságot adnak egyes cégek, ha repülő helyett vonattal indulnak vakációzni a dolgozók (SzMo)
Egyre több munkáltató figyel arra, hogy alkalmazottaik 'zölden' töltsék a szabadságukat is.
szept. 18
22:39
Itt szeretkezzetek, ha izgalmat szeretnétek – 5+1 extrém helyszín (Spabook)
Egy izgalmas szexhelyszín könnyedén feldobhatja párkapcsolatodat és szexuális életedet, hiszen a lebukás veszélye és az újdonság varázsa pillanatok...
szept. 18
22:48
Ha meglátod a legújabb képet Nicolas Cage-ről, felsikítasz (Joy)
Ha nem tudnánk, hogy Nicolas Cage látható a képen, nem is biztos, hogy elhinnénk.
szept. 18
22:57
Mark Galeotti: A Kreml a korlátlan önkénybe helyezi bizalmát (Tiszta Jövő)
A cél az, hogy a félelem és bizonytalanság légkörét alakítsák ki.
szept. 18
23:06
Így nyerhettél a Skandináv lottón! (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a szeptember 18-án megtartott 38. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
szept. 18
23:06
Nagyot esett az olaj ára (NRGreport)
Az elmúlt napok során nagyot esett a kőolaj ára, miután a világgazdaság lassulásával kapcsolatos aggodalmak és a recessziós félelmek háttérbe szoríthatták az olajkitermelő országoknak a kitermelés csökkentésével kapcsolatos döntését. A WTI és a Brent árfolyama is nagyot esett tegnap.
szept. 18
23:08
Nagyon megugrott az olaj ára (NRGreport)
→ Jelentősen megemelkedtek az olajárak a hétfői piaci nyitáskor a szaúdi Aramco cég létesítményei ellen a hét végén végrehajtott dróntámadások után, amelyek visszavetették a kitermelést az olajországban. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 67,28 dollárra emelkedett az ázsiai piacokon, 11 százaléknyit a pénteki záráshoz képest. A nyuga
szept. 18
23:09
A 7 legjobb sorozat, amit vétek lenne kihagynod (Spabook)
A sorozatok remek kikapcsolódást okoznak, különösképpen egy hideg téli napon, amikor semmi kedvünk kimozdulni a négy fal közül.
szept. 18
23:12
Nagyon simán kikapott a Real Madrid (Sport365)
Esélye sem volt Zidane együttesének a Psg ellen.
szept. 18
23:30
Kikapott Párizsban a Real, Juve-döntetlen Madridban (Azenpenzem)
A Real Madrid 3-0-s vereséget szenvedett a Paris Saint-Germain otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek nyitófordulójában, szerdán.
szept. 18
23:48
Utolsó pillanatban szerzett góllal ikszelt az Atlético és a Juve (Sport365)
A Bayern és a City is hengerelt, a Moszkva szoros meccsen aratott meglepetésgyőzelmet a Leverkusen ellen.
szept. 18
23:48
Egyre jobban aggódunk a természetért (NRGreport)
Legalább is a britek mindenképpen: egy friss kérdőív kiderítette, hogy a természetvédelem Nagy-Britanniában komoly aggodalmat okoz az embereknek, annyira, hogy a szakértők már rekordnak nevezik. Ismerve a mostanság pusztító természeti katasztrófákat, ez azért annyira nem meglepő eredmény.
szept. 18
23:54
Párizsban kapott ki a Real, Madridban játszottak döntetlent Ronaldóék (Promotions)
Szerdán este újabb tizenhat csapat mutatkozott be a Bajnokok Ligájában.

2019. szeptember 19. csütörtök

szept. 19
0:03
Talajmenti fagyok és csontig hatoló, hideg szél: napokig csak álom marad a 20 fok feletti hőmérséklet (Blikk)
A köpönyeg.hu előrejelzése szerint erős széllel érkezik a hűvös levegő, s talajmenti fagy is előfordulhat.
szept. 19
0:03
Amerikában tekertek egy nagyot Majkáék (Blikk)
A zenész számára véget ért az idei turné, a Majka és az ők utolsó állomása Londonban érte őket, ahova a rapper családja is kiutazott.
szept. 19
0:03
Megalázó, amit tesz velem a férjem! Minden este ugyanaz a műsor (Blikk)
Én már mostanában elkezdem tervezgetni az ajándékokat, mivel nagy a család, és mindenkinek kell valami apróság.
szept. 19
0:06
Hihetetlen: medvék törtek be egy erdélyi hotelba (Blikk)
Az állatok alaposan felforgatták a szálloda minden helyiségét.
szept. 19
0:06
Félig üres parlamentben vitáztak a klímáról (Blikk)
Nem jelentek meg a kormánypárti képviselők az ellenzék által szerdára összehívott rendkívüli parlamenti ülésen, amelyen az ellenzéki pártok arra szerettek volna választ kapni, milyen vállalásokat tesz 2030-ig a kormány a klímaváltozás hatásainak megfékezése érdekében. A Fidesz még a múlt pénteken reagált a rendkívüli ülés ötletére, akkor azt írták
szept. 19
0:06
Megműtötték a teniszezőnőt, idén már nem játszik (Blikk)
Csuklóműtétje miatt idén már nem lép pályára Marketa Vondrousova, a francia nyílt teniszbajnokság döntőse.
szept. 19
0:06
Itt a Tv2 nagy bejelentése - megkezdődött a forgatás, Stohl is visszatér (Blikk)
Új napi sorozatot készít a TV2 Csoport. A Mintaapák című dramedy forgatása néhány napja kezdődött el.
szept. 19
0:06
Almatorta - El sem hiszed, de Ennyi liszt kell csak bele (Blikk)
Nagyon gyorsan össze lehet rakni!
szept. 19
0:06
Szuperegészséges és gourmet napi menük, abszolút megfizethető áron - a Traktor Farmfood étteremben jártunk (Glamour)
Ínycsiklandozó fogások, egyenesen a legjobb termelőktől
szept. 19
0:06
Megfáradt Fidesz kampány vagy tudatos visszafogottság? (Hírklikk)
„Nincs a Fidesz kampányában igazi innováció, megfáradtnak tűnik, erre utal az is, hogy visszatértek a migránsozáshoz, ugyanakkor azt nem lehet tudni, hogy ez a visszafogottság nem tudatos lépés-e” – mondta Pulai András, a Publicus Intézet stratégiai igazgatója. Azt kérdeztük tőle, hogy vajon nincs más fegyvere a Fidesznek, mint a migránsozás? A Fid
szept. 19
0:07
Hatalmas változást hoz az időjárásban az október. Ez nagyon durva lesz (Blikk)
Már jövő héten elkezdődik!
szept. 19
0:07
Zárjuk a napot Kárpáti Rebeka földöntúli bikinis fotóival (Blikk)
Kárpáti Rebeka az Instagramon mutatta meg nekünk tökéletes alakját.

Keresés