Amikor sorsoltak a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőire, úgy tűnt, hogy az E csoportban Horvátország és Szlovákia dönti el egymás között az első két hely sorsát.
Esős, borús idő várható a hétvégén. Helyenként lehetnek még 25 Celsius-fok körüli maximumok, de többfelé 20 fokig sem melegszik majd a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
Egészen idáig teljes titok volt a tudomány előtt a balkezesség jelensége, pedig csaknem minden tizedik ember születik úgy, hogy domináns keze a bal. Most először azonosították a balkezesség genetikai utasításait, amelyek jelentősen befolyásolják az agy egyes területeinek szerkezetét és működését. Az is kiderült, hogy a balkezeseket jobban fenyegeti
The Testaments címmel jelenik meg a jövő héten Margaret Atwood új regénye, A szolgálólány meséjének folytatása, amelyből szintén tévésorozat készül majd.
Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke felszólította a Budapest III. kerületi Fideszt és Bús Balázs fideszes polgármestert: ne tegyen úgy, mintha civil szervezetek támogatásával indulna az önkormányzati választáson. „Bús úr bús napjai jöhetnek” – vetítette előre.
Esős, borús idő várható a hétvégén. Helyenként lehetnek még 25 Celsius-fok körüli maximumok, de többfelé 20 fokig sem melegszik majd a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
Az Exatlon Hungaryban aratott győzelme után újra sportos műsorban láthatjuk Huszti Katát (33)! A rögbis most edzőként versenyez majd, s azért dolgozik, hogy az általa támogatott család nyerje a Fuss, család, fuss! versenyt.
London - Távozott bátyja, Boris Johnson miniszterelnök kormányából csütörtökön Jo Johnson. A kormányfő öccse lemond alsóházi képviselői mandátumáról is.
A család fontosságát, a demográfiai problémák megoldásának szükségességét tárgyalják az európai vezetők a kétnapos III. Budapesti Demográfiai Csúcson a Várkert Bazárban.
Utcai parádéval kezdte az ünneplést a Ferrari, és a vasárnapi Forma–1-es Olasz Nagydíj megnyerésével zárná le születésnapi „buliját”. A márka alapításának és a monzai futam kilencvenedik évfordulójának tiszteletére milánói partit rendeztek a vörösök: a különleges eseményt a belvárosban, a Piazza Duomo és a Piazza Cordusio körüli terülen tartották m
A jogi karriert nem teszi félre, de új szerepkörben próbálta ki magát Zimány Linda (33). A modell csütörtök reggel Kadlecsek Krisztián oldalán debütált a FEM3 Café műsorában.
Sikerrel járt az olasz élvonalbeli AS Roma labdarúgócsapatának kezdeményezése: a klub a nyári igazolásokat bemutató videókba olyan gyermekek fényképét csempészte, akik eltűntek. A gárda tizenegy focistát szerződtetett a nyáron, vagyis ennyi fiatal fotóját mutatta be – az egyesület közleménye szerint két csellengőt már meg is találtak.
– A vagány borsodi testvérpár, Fehér Klaudia (24) és Fehér Natália (28) nem ijedt meg Kasza Tibi (41) feladataitól: az ötmilliós fődíjjal távoztak a Kapd el, ha tudsz! műsorából.
Minden fájdalmát, bánatát és veszteségét beleadta legújabb filmjébe Brad Pitt, aki nem tagadja, szörnyen megviselte őt, hogy elváltak Angelina Jolie-val.
Kínos bakival indította mai brüsszeli munkanapját Trócsányi László, a Fidesz EP-képviselője, volt igazságügyi miniszter, a magyar kormány uniós biztos-jelöltje.
Európa jelentős politikusaival, sportoló csillagainkkal, tudósokkal és egyházi vezetők részvételével vette kezdetét a III. Budapesti Demográfiai Csúcs, ahol a szakemberek az egész Európát érintő, egyik legégetőbb kérdésre keresték a választ: hogyan állítható meg a népességfogyás?
Hosszú Katinka (30) birodalma újabb céggel gyarapodott. Az Iron International Kft. nevű vállalkozást augusztus 29-én jegyezték be Cipruson. A sportoló nem közvetlenül a tulajdonosa a cégnek, hanem az úszóiskoláját üzemeltető Iron Swim Kft.-n keresztül kapott benne szerepet.