A német szövetségi kormány aggodalommal figyeli, hogy ismét egyre több csónak érkezik migránsokkal a török partokról Görögországba - közölte Martina Fietz német kormányszóvivő-helyettes pénteken Berlinben.
Az első félévben példátlanul nagyot esett a szén energiatermelésben betöltött szerepe az Európai Unióban. A folyamatot a szén-dioxid-kibocsátás költségeinek emelkedése, valamint a megújuló energia technológiák áresése és terjedése hajtja, de a földgáz árának csökkenése is hozzájárult. Az EU nyugati és keleti fele között azonban alapvető törés figye
Orosz, francia, kínai és japán cégek összefogásával 21,3 milliárd dollár értékű gigászi projekt fog megépülni a földgáz cseppfolyósítására és exportjára Arctic LNG 2 elnevezéssel Észak-Szibériában – jelentette be csütörtökön az orosz Novatek gázipari magánvállalat a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum alkalmából.
Érdemi előrelépés nélkül zajlik immár második éve a 2021-2027-es uniós költségvetésről szóló vita a tagállamok között, de a tárgyalások a következő hónapokban várhatóan jelentősen felgyorsulnak és esélyes, hogy a téli hónapokban...
Tarlós István jelentette be, hogy a felújítási munkálatok befejeztével az eddig megszokott Klinikáknál a Semmelweis-klinikákat fogja bemondani a hangosbemondó.
A babaváró hitel csak minimális kiszorító hatást gyakorolt a lakáshitelekre, az is leginkább a használt lakás vásárlására felvett hitelek iránti keresletben volt kimutatható. Még így is messze használt lakásra vesszük fel a legtöbb...
A Magyarországnak járó tiszteletet meg fogjuk követelni! - hangoztatta Szijjártó Péter az ATV kérdésére, a 7-es cikkelyes eljárás ügyében szeptember 16-ra tervezett meghallgatásokról. „Az azért mégsem megy, hogy egyesek Magyarországot egyfajta bokszzsáknak nézzék!” - hangoztatta.
Kijött az amerikai augusztusi mezőgazdaságon kívüli foglalkoztatottak adatai. A nyár utolsó hónapjában is nőtt a foglalkoztatás, de lassult az üteme. Az adatokkal nem jutott előrébb az amerikai jegybank a kamatdöntés szempontjából. Nincs...
Bár a hazai bankszektor mérlegfőösszegének közel 7 százalékos éves növekedése mellett a nettó nyereségük valamivel kevesebb lett, már 57 százalék feletti a belföldi irányítású hitelintézetek aránya – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált jelentéséből.
Önkéntesen kötelezettséget vállalt az Európai Sörfőzők Szövetsége, ezen belül 25 ország sörszövetsége, köztük a Magyar Sörgyártók Szövetsége (Mssz) is, hogy 2022-ig megjelölik a sörök csomagolásán az italok összetevőit és tápértékeit - közölte az Mssz pénteken az MTI-vel.
Legalább annyira hozzátartozik a VW Bogárhoz a boxermotor cicergése, mint a gömbölyű forma. A modell viszont síri csöndben is stílusos, villanymotorral erősen élhető is.
A miniszter a vasárnapig tartó kilencedik Jász Expó és Fesztivál megnyitóján köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ma 5,1 százalékos a gazdasági növekedés.
Ön egyetért Kásler Miklóssal, aki szerint a nyugati társadalmaknak a hagyomány- és vallásőrző „napkeleti” országokat kellene követniük, hogy több gyerek szülessen?
Csütörtökön egy moszkvai bíróság hazaengedte Vlagyimir Ljubisint. A magyar és az amerikai hatóságok együtt kapták el, mégis Moszkvának adta ki őt a kormány. Ügyvédje szerint a féri nagyon boldog, alig várja, hogy elmehessen wellnessezni.
Mielőtt Dávidkát hófehér koporsójában a sírjához vitte volna a fehér lovak által húzott hintó, Mága Zoltán hegedűjátékkal, Kökény Attila pedig énekkel búcsúzott tőle.
A Wizz Air Budapest félmaraton futóverseny miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap a fővárosban, a közösségi közlekedés járatai a megszokottól eltérően közlekednek.
Eddig csak találgatások folytak a vadonatúj Land Rover Defender premierjének helyszínét, illetve időpontját illetően, de immár hivatalos forrásból tudjuk, hogy a legendás terepjáró következő generációja a jövő héten, Frankfurtban debütál. Nem kérdés, hogy az új Defender a kiállítás egyik legfontosabb sztárja lesz.
Elsőre talán jól hangzik egy kéthetes hajótúra az Északi-sarkkör országai mentén, meglátogatva olyan helyi közösségeket, akik még mindig a hagyományaikat őrizve élik a mindennapjaikat. Csakhogy ezzel nemcsak a környezetet, de ezeket a közösségeket is tönkretesszük - legalább is ezt mondja Arved Fuchs felfedező, aki óva int bárkit attól, hogy óceánj
Megkérdezték az Örkény István Színház művészeit, mivel foglalkoznának, ha nem a színészetet választották volna, majd ki is próbálhatták a képzelt foglalkozást. A rendhagyó portrékat Veszprémi Judit ötlete alapján Horváth Judit készítette, a teljes sorozatot a színház Facebook-oldalán nézheti meg.
A francia állam az Air France-KLM és más légitársaságok segítségével keresi a megoldást a csődeljárás alá került második legnagyobb francia légitársaság, az Aigle Azur külföldön rekedt, több ezer utasának hazaszállítására - jelentette be pénteken Jean-Baptiste Djebbari francia közlekedési államtitkár.
Harmadik napja emelkednek az amerikai tőzsdéken a részvényárfolyamok; a kereskedelmi tárgyalások terveinek pozitív hatását nem tudták még a vártnál gyengébb munkaerőpiaci adatok sem elrontani.Pluszos zárás felé közelítünk 2019.09.06...
Ezen a nyáron már ötödik alkalommal versengtek a hazai fürdők egymással. Az Év Fürdője közönségszavazáson 2019-ben is három kategóriában kerestek győztest. Az idei győztesek: egy nagy visszatérő, egy építészeti különlegesség...