A szeretet ünnepe hagyományosan kiemelkedő forgalmat szokott hozni a gyertyagyújtást megelőző hetekben. Ám a koronavírus miatt ezúttal biztosan elmarad az ajándékvásárlási roham, csak az a kérdés, mekkora lesz a visszaesés. Ez is foglalkoztatta kollégánkat hétfő reggel.
Holnap tartják az amerikai elnökválasztást, ahol Donald Trump republikánus elnök és Joe Biden demokrata jelölt indulnak az elnöki tisztségért. Az elnökválasztás sok szempontból egyedi - a levélszavazatok miatt szinte biztos, hogy csak később tudjuk meg az eredményt, és az is valószínű, hogy bármilyen eredmény is lesz, a vesztes fél szavazói rendkív
Ha kiszállnának az állami rendszerből, vissza kellene téríteniük az ösztöndíjukat, de ez sem fogja ott tartani őket – mondta az InfoRádióban Daróczy-Gaál Ágnes, a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke.
Megtorpant a koronavírus-járvány visszaszorulása Izraelben, növekedett a fertőzöttek aránya az elvégzett teszteknél - jelentette a 12-es kereskedelmi tévé hétfőn. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint 3,1 százalékra emelkedett a tesztelésnél a fertőzöttek aránya a néhány nappal korábbi két százalék körüliről, ami a szakemberek szerint a járvá
Magyarország Kínával, Oroszországgal és Izraellel is egyeztet a koronavírus elleni oltóanyag vásárlási lehetőségeiről - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Facebook-bejegyzésében.
A Sztárban sztár elődöntőjében nem jelent meg a rapper, ezért kizárták a versenyből. Curtis csak jóval később adott magyarázatot a viselkedésére. Zenésztársa szomorúan reagált rá.
Közös podcasttel jelentkezik a Volvo Autó Hungária, a Radnóti Színház és a Magvető Kiadó. A Kortárs Felbeszélések sorozatában 18 kortárs magyar író 27 novelláját mutatják be a színház művészei. A cél, hogy ne csak a biztonságos és fenntartható utazásban legyen része az autóban ülőknek, hanem élményszerűen töltsék el a sokszor holtidőként megélt per
A szeretet ünnepe hagyományosan kiemelkedő forgalmat szokott hozni a gyertyagyújtást megelőző hetekben. Ám a koronavírus miatt ezúttal biztosan elmarad az ajándékvásárlási roham, csak az a kérdés, mekkora lesz a visszaesés. Ez is foglalkoztatta kollégánkat hétfő reggel.
Az Országgyűlés három igen, 143 nem szavazattal és két tartózkodás mellett nem függesztette fel Vadai Ágnes (DK) mentelmi jogát egy magánvádas büntetőügyben. A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság egy becsületsértési ügy miatt kérte a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Ilyen időnk lesz. Hétfőn délután kisebb-nagyobb szakadozások inkább csak az ország délnyugati felében lehetnek, míg másutt borult marad az idő. Főleg az ország északkeleti harmadán többfelé elered az eső, de helyenként másutt is lehet kisebb csapadék. Reggelre azonban mindenütt, legkésőbb a Nyírségben is megszűnik az eső, de szitálás továbbra is l
Világszinten is innovatívnak számító fejlesztéseket hajtott végre az elmúlt években a magyar bankszektor, digitális érettsége azonban továbbra is elmarad az e téren legfejlettebbnek számító pénzintézetekétől és a világ átlagától is – derítette ki a Deloitte Digital 39 országban 318 bankot vizsgáló kutatása. Az elmúlt két évben a magyar banki ügyfel
„A példátlan válságkörnyezet ellenére az Erste Csoport jövedelmezősége továbbra is kielégítő, 2020. első kilenc hónapjában 637 millió euró nettó nyereséget ért el egy nagyon erős harmadik negyedévvel. Működési bevételünk mindössze 2 százalékkal esett vissza éves összehasonlításban, a hitelezési veszteségekre képzett céltartalék mértéke 70 bázispont
A keddi elnökválasztás előtt az utolsó pillanatokban is járja az országot Donald Trump és Joe Biden. Az újraválasztásáért küzdő elnök szerint jogi huzavona alakulhat ki a választások után. Joe Biden országosan jelentős előnnyel bír, de a csatatér-államokban kissé visszaesett. 90 millió választó már leadta a voksát.
Az Országgyűlés napirend előtti felszólalásaiban a koronavírus-járvány volt a fókuszban, de szóba került az európai minimálbér és a forradalom napján kapott 4,4 milliós képviselői büntetés is.
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 23-tól hétköznaponként egy-egy portréval tiszteleg harminc hős és mártír emléke előtt.
A legveszélyesebb és éppen ezért halálos fertőzést okozó hatóanyagokkal is dolgozni képes szuperbiztonságos, ún. BSL-4-es szintű laboratórium megépítését támogatja a kormány EU-s pénzből, illetve egy friss kormányhatározat szerint engedélyt adott rá, hogy rögtön növeljék is meg az erre szánt támogatási keretet. A határozat szerint a pénzt megpróbál
A gyártó szakított eddigi gyakorlatával: a Raspberry Pi 400 ugyanis egy teljes értékű számítógép. Az alapkiszerelésben mindössze egy billentyűzetből álló modell 70 dollárba kerül.
A 3,63 millió teszt 1,06 százaléka lett pozitív. Szlovákiában munkába menni, a kijárási tilalom kötöttségei alól mentesülni és a határokon oda belépni is csak negatív koronavírusteszt-eredménnyel lehet. A hétvégén megismétlik az országos szűrést.
A keddi elnökválasztás előtt az utolsó pillanatokban is járja az országot Donald Trump és Joe Biden. Az újraválasztásáért küzdő elnök szerint jogi huzavona alakulhat ki a választások után. Joe Biden országosan jelentős előnnyel bír, de a csatatér-államokban kissé visszaesett. 90 millió választó már leadta a voksát.