Tegnap emelkedni tudtak az amerikai tőzsdék, és az emelkedés átragadt az ázsiai piacokra is. A nap legfontosabb eseménye az amerikai elnökválasztás, a versenyben jelenleg Biden győzelmét árazza a piac. Az európai tőzsdék pluszban nyitottak, de a nap folyamán a szokásosnál nagyobb volatilitásra készülhetünk, egy-egy nyilatkozat, megszólalás, vagy ak
3989 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 86 769 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 84 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1973 főre emelkedett, 20 856-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 63 940 fő. Az aktív fertőzöttek 25%-a, az elh
Jeffrey Gundlach, a DoubleLine Capital alapkezelő vezérigazgatója pár napja úgy gondolta, polgárháború robbanhat ki az Egyesült Államokban Donald Trump győzelmét követően, most pedig már úgy véli, teljesen mindegy, hogy ki fog nyerni, az Egyesült Államok több, különálló országra szakadhat. Az amerikai befektetők egy része a „kötvénykirály” vélemény
3989 fővel emelkedett a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma és elhunyt 84 krónikus beteg Magyarországon. 3989 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 86 769 főre nőtt
Szokás szerint kedd délelőtt is tart napi sajtótájékoztatót az operatív törzs – derül ki a reggel kiküldött meghívóból. Az elmúlt napon megint új csúcsot döntött a fertőzöttek és a halálos áldozatok száma, ráadásul a kormány további szigorításokat lengetett be, így lesz miről beszélni a mai tájékoztatón.
A szén szempontjából már egy ideje rosszul állnak a dolgok. A közismerten szennyező fosszilis tüzelőanyag elvérzett a dekarbonizáció felé vezető úton, most már az is kiderült, hogy nem is a legolcsóbb energiaforrás, ennek ellenére még mindig épülnek szénüzemek.
Vajon miért kezdtek el gyilkolni a különböző származású, muszlim hitű emberek Európa városaiban? Mi váltotta ki ezeket a gyűlölet-gyilkosságokat? Mi volt a közös ok? Bencsik András írása.
Talán Neked is ismerős az érzés, amikor megismerkedsz valakivel, egyre több üzenetet váltotok, egyszer, akár többször találkoztok is, és minden szépen...
Csaknem négyezer újabb koronavírus-fertőzést regisztráltak Magyarországon az elmúlt 24 órában, a halálozások száma pedig újabb csúcsra, 84-re emelkedett a kedden közölt kormányzati adatok szerint.
A világ legnagyobb oljatársaságának, a Saudi Aramconak a nyereségei gyakorlatilag lefeleződtek a most szeptemberben véget ért negyedévben, a ma közzétett gyorsjelentés alapján. A társaságot, hasonlóan európai és amerikai versenytársaihoz, komolyan megviselte a koronavírus-járvány miatt összeomló olajkereslet. Érdekesség azonban, hogy az olcsó helyi
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az európai értékpapírpiacokon. A Stoxx Europe 600 páneurópai index 0,63 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,62 százalékkal nyitott magasabban. Londonban 0,89 százalékkal emelkedett kezdéskor az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,60 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 0,71 százalékkal kezdett maga
3989 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 86 769 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 84 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1973 főre emelkedett, 20 856-an pedig már meggyógyultak.
Bár nyáron nagyon kecsegtetően hangzott a kormány részéről, hogy igyekszik támogatni az otthonról való munkavégzést, az ügyben eddig nem történt semmi. Az ATV híradója járt most utána, hogyan áll a home officeban lévő munkavállalók rezsitámogatását is magában foglaló törvényjavaslat.
A múlt héten még rekordközelben lévő euró-forint árfolyam után kicsit enyhült a nyomás a magyar devizán, de most 366 körül elakadni látszik az erősödés. A következő napokban egyértelműen az amerikai elnökválasztás és az arra adott piaci reakciók mozgathatják majd a forint árfolyamát is, a globális kockázatvállalási hajlandóság döntheti el az irányt
Az Egyesült Államok választási rendszerének hitelessége múlik a mostani választás kimenetelén – mondta el az NBC elnöki történelmi szakértője, Michael Beschloss a CNBC-nek.
Az uniós tagállamok mindegyike által elfogadott egyik járványügyi mutatószámban két magyar megyénk, Vas és Nórád is a veszélyzónában van a magas fertőzöttségi mutatójával, igaz több másiknál is nagyon gyorsnak mondható a járvány terjedése (Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Borsod-Abaúj-Zemplén), míg számos más megyénknél nincs egyelőre akkora baj – de
"Legyetek biztosak abban kedves Sebastian, hogy mi mindent megteszünk, hogy sikerüljön elrettenteni a jövőbeli elkövetőket, hogy kézre kerítsétek az elkövetőket."
A Nébih szakértői, a Magyar Államkincstárral kötött megállapodás alapján helyszínen ellenőrzik a támogatási kérelmet benyújtó mezőgazdasági termelőket.
Jelentősen javult októberben a német autóipari vállalatok üzleti helyzetükről alkotott véleménye, romlott kissé azonban megítélésük üzleti kilátásaikról a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézet havi rendszeres felmérésének megállapítása alapján.
Februártól júliusig futott egy rosszindulatú kód a JM Bullion nemesfém-kereskedő online felületén, amely ellopta azoknak az ügyfeleknek a kártyaadatait, akik a weben akartak nemesfémeket vásárolni a kereskedőtől - írja a Tech Radar.