Az OTP Csoport postai küldeményben vagy elektronikus úton értesíti valamennyi, a 2021-es fizetési moratóriumban érintett magánszemély ügyfelét a moratóriummal és felmondási tilalommal kapcsolatos tudnivalókról. A 2021. január 1-je
Megszüntette az eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája a Pesti úti idősek otthonának koronavírus-fertőzésben elhunyt 82 éves lakója ügyében. Erről Futó Barnabás, az elhunyt asszony gyermekének jogi képviselője beszélt az atv.hu-nak.
Bíró Mari még májusban robbant be köztudatba azzal, hogy az Instagram-oldalán megmutatta mivel foglalatoskodik a karantén alatt. A nagyi korosztályú Mária, több ezer követővel büszkélkedhet Instagramon, ahol többek között bugyiban edzős videókat osztott meg. A rajongók az elmúlt napokban megijedtek, hiszen az asszony két napig semmilyen életjelet
Új gyárat épít Gödöllőn a koreai Iljin Materials 3,8 milliárd forintból, ehhez a kormány 722 millió forint támogatást biztosít - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón.
A Volkswagen felügyelőbizottsága előrehozta az eredetileg csütörtökre tervezett ülését, amelyben megpróbálja megegyezésre bírni a cég vezérigazgatóját és szakszervezeti vezetőit. A jelenlegi vezérigazgató a társaság versenyképességét szeretné erősíteni, viszont a megvalósítás szempontjai nem egyeznek az elsősorban munkahelyvédelemre összepontosító
Jelentősen átalakult az európai tojáspiac: változott az export-import aránya, az árak is elmozdultak. Európai Uniós szinten mintegy másfél százalékos, a hazai tojás tekintetében pedig 8-11 százalékos áremelkedés volt jellemző 2020 január és november között az elmúlt év hasonló időszakához képest.
Több aggódó telefont is kaptam az elmúlt napokban az uniós vétóvita kellős közepén, amit Orbán Viktor brit vakcinás kiszólása csak felerősített, miszerint akkor most az uniós kilépés felé haladunk, ha nincs alku az EU-val? „Ugyan, dehogy!” – válaszoltam, arra építve, hogy a kormányfő pragmatikus politikus és tudja, hogy mit kockáztat ezzel. Azt azo
Új gyárat épít Gödöllőn a koreai Iljin Materials 3,8 milliárd forintból, ehhez a kormány 722 millió forint támogatást biztosít - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón.
"Omega-3 tojást tojó tyúkokat nevelnek a Szent István Egyetemen. Elsősorban a várandós kismamák és születendő gyermekeik egészségét szolgálja a Szent István Egyetem és az egyik munkatársával közös, a Blue Seven Group Zrt. által fejlesztett legújabb szabadalom, mely hamarosan a hazai boltok polcain is elérhetővé válik. A termék különlegessége a maga
David Reaboi tízmillió forintos szerződést kötött a washingtoni magyar nagykövetséggel, hogy lobbistaként javítsa a magyar kormány amerikai megítélését.
A szegedi Nemzeti Színházban mutatták be a George Orwell kultikus regényéből, az 1984-ből készült darabot. Horgas Ádám, aki a rendezés mellett a szövegkönyvet és a színpadi zenét is jegyzi, azt mondta, hogy brutálisan alánk forgott a történelem.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, elhunyt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas zenész, a Bergendy együttes alapítója és vezetője. A zenész lánya, Barbara elmondta, mi történt pontosan az édesapjával.
Az Európai Unió támogatása nyomán 45 quad járművel és a hozzájuk tartozó utánfutóval támogatja 42 önkéntes mentőszervezet munkáját az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) - közölte az OKF hétfőn a honlapján.
A magyar felhasználók Netflix-toplistáját mégsem ők, hanem egy olyan dokumentumfilm-sorozat vezette, ami a földi élet törvényeit fiktív galaxisok fiktív bolygóin alkalmazza. www.youtube.com Alien Worlds Season 1 | Official Trailer | NetflixAhogy minden héten, úgy a Sorozatjunkie oldalán most is megnézhetjük, melyek voltak a magyar felhaszná
Az MKB Bank Nyrt. december 14-i rendkívüli közgyűlésén Barna Zsoltot választották meg a vállalat vezérigazgatói posztjára - közölte az MKB Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
A 23 éves lány, Mackenzie Leuck utolsó üzenetét édesanyja kapta meg, viszont utána már nem hallottak felőle. A család másnap értesítette a rendőrséget, akik szomorú hírt közöltek velük.
Fontos, hogy mit gondolnak önök, de még fontosabb, mit gondol Soros György. "A gazdi csalódott" - mondta az ellenzéknek Orbán Viktor a parlamenti viszontválaszában.
A Szociális Tüzelőanyag Program keretében az idei évben is lehetősége nyílt a nélkülöző családoknak tűzifához jutni, melyhez a kormány 5 milliárd forint támogatást biztosít. A tűzifa 80 százaléka még az ünnepek előtt eljut az igénylőkhöz.
Elsősorban a várandós kismamák és születendő gyermekeik egészségét szolgálja a Szent István Egyetem és az egyik munkatársával közös, a Blue Seven Group Zrt. által fejlesztett legújabb szabadalom, mely hamarosan a hazai boltok polcain is elérhetővé válik.
Mikor láttam, hogy igaz történeten alapszik, gondoltam, hogy jó kis film lehet, megnézem. Igazából nem csalódtam. Voltak olyan jelenetek, ahol már kicsit szürreálisnak láttam az egészet, és szinte hihetetlennek, de mint már oly sokszor írtam, az élet adja a legjobb filmeket, és ez ugyan nem annyira jó feldolgozása a való történéseknek, de valljuk m
Akiknek decemberben van a szülinapjuk, nem annyira szoktak ennek örülni, mivel így a család egyszerre tudja le a karácsonyi és a születésnapi ajándékokat. December szülöttjei azonban nagyon különlegesek, lehetetlen őket figyelmen kívül hagyni. Lássuk, miért! Az Éva magazin írása.
Új gyárat épít Gödöllőn a koreai Iljin Materials 3,8 milliárd forintból, ehhez a kormány 722 millió forint támogatást biztosít - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón Budapesten.
Jövőre mintegy 1000 milliárd forintos nettó állománybővüléssel kalkulál a lakossági állampapírok piacán az ÁKK, köszönhetően részben annak, hogy 2021-ben kevesebb papír fog lejárni. Ha ez bejön, akkor jövőre átlépheti a 10 ezermilliárd forintot a lakossági állampapírok állománya.