Ünnepi tőzsdekönyv publikálásával zárja a jubileumi évét a Budapesti Értéktőzsde. A fotókkal gazdagon illusztrált ”Tőzsdekönyv 2020 – a Budapesti Értéktőzsde három évtizedes története” című kötet részletes betekintést nyújt az idén újjáalapítása 30. évfordulóját ünneplő BÉT történetébe.
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) keddi ülésén a kormányzati oldalt Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára képviselte.
A munkahelyek megvédését, és újabbak létrehozását is segíti az a pályázat, amelyben már mintegy 3,7 milliárd forintot pályáztak sikeresen magyar cégek a digitális képességeik fejlesztésére – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese.
Régiós összehasonlításban is kiemelkedően nőtt a magyarok megtakarítási kedve, a többség rendszeresen tesz félre, átlagosan 22 ezer 600 forintot havonta. A legtöbben valamilyen váratlan kiadásra spórolnak, de sokan gyűjtenek lakásra, valamint a nyugdíjcélú öngondoskodás szerepe is nagyot nőtt tavalyhoz képest. A kockázatvállalási hajlandóság tovább
A szennyezett levegő mintegy 30 százalékkal több embert ölt meg 2019-ben, mint 2017-ben Indiában – adta hírül a The Lancet című orvostudományi folyóirat.
Tüntetők tízezrei vonultak Hongkong utcáira a demokráciaért, szabadságért és a függetlenségért kiállva. Sokan közülük olyan fiatalok, akik a videójátékok világában nőttek fel.
Vasárnap kezdik meg Szlovákiában a lakosság koronavírus elleni oltását - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az egészségügyi minisztérium közlésére hivatkozva kedden.
Sem a katolikus, sem a református, sem az evangélikus egyház híveinek nem kell lemondaniuk a karácsonyi templomba menetelről, még ha az idei ünnep nem is lesz olyan ideális, mint azt szeretnék.
Kedden éjfélkor feloszlik a kneszet, így két éven belül negyedszer új választásokat írnak ki Izraelben, várhatóan jövő év március 23-ra - jelentette kedden a 12-es kereskedelmi tv esti híradója.
A megtakarítási hajlandóság növekedése egész Kelet-Közép-Európára jellemző, azon belül Magyarországon kiemelkedően, a tavalyi 70 százalékról 80 százalékra nőtt azok aránya, akik szükségesnek tartják, hogy megtakarítsanak - derül ki az Imas International által az Erste Csoport számára elvégzett felmérésből, amelyről a pénzintézet kedden tájékoztatta
tervezett ajándékok, 2020. november A Cofidis Hitel Monitor kutatását az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. készíti 500 fős mintán. Az adatok a 18-69 éves magyar lakosságra reprezentatívak.
Az ínhüvelygyulladás kezelésében enyhébb esetben elégséges lehet a hideg vizes borogatás is, ám makacs vagy gennyes gyulladás esetén fontos lehet minél korábban orvoshoz fordulni és megkezdeni a kezelést.
Döntött a kormány: 2021. június 30-ig továbbra is mindenki jogosult lesz az eredeti feltételek mentén a hiteltörlesztési moratóriumra. Aki nem szeretne fizetni, annak egyelőre nem kell semmit sem intézkednie, ha az első hullámban jogosult volt, alanyi jogon jár neki a haladék.
A 2021. január 1-jei kötelező biztosítási kampány már csak (vagy még mindig) 1,1 millió gépjárművet érintett hazánkban, ami az összes jármű 20%-át teszi ki. Éves biztosítási díjuk 1.000 forinttól akár a több milliós összegig is terjedhet. Mi befolyásolja ezt? Cikkünkben ennek jártunk utána.
Az új európai uniós keretszabályokat tartalmazó európai elektronikus hírközlési kódex a jövő évtől alapjaiban érinti a hírközlési szolgáltatók működését és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felügyeleti munkáját. A NMHH kommunikációs igazgatóságának közleménye szerint jelentősen bővül a szabályozás hatálya alá tartozó szolgáltatások köre
Egy ízeltlábú igazi szervét kötik rá a levegő kémiai összetételét vizsgáló szerkezetre, amit autonóm drón szállít. Teljesen hihetetlen szerkezetet alkottak a Washingtoni Egyetem kutatói, akik azt szeretnék elérni, hogy bárki testi épségének kockáztatása nélkül lehessen felkutatni például gázszivárgások forrását, rejtett robbanóanyagokat vagy romok
Jó volt a hangulat a chicagói agrártőzsdén, a búza 1 százalékkal, a kukorica 0,9 százalékkal, a szójabab 0,4 százalékkal, a repce pedig 1,7 százalékkal drágult. Európában is a vevők kerültek fölénybe, mind a négy fontos termék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza is többe került, mint előző nap.
Izrael miniszterelnöke, a 71 éves Benjámin Netanjahu az országban elsőként, kamerák előtt oltatta be magát múlt szombaton a BioNTech/Pfizer Covid-ellenes vakcinájával. Őt Juli Edelstein egészségügyi miniszter követte őt, vasárnap pedig Reuven Rivlin államfőt is beoltották, hogy arra buzdítsák a lakosságot: minél többen éljenek a koronavírus elleni
Szokványos tranzakciónak tűnt, hogy a MARK Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő Zrt. november közepén értékesítette a Qut Ingatlanforgalmazó Kft.-t az Atrox Ingatlanfejlesztő Alapnak. Az ügylet azonban az eladó és a vevő személye miatt nagyobb érdeklődésre tarthat számot.
Folytatja a műsorát Fiala János, az ATV volt műsorvezetője, aki a 168 óra weboldalára és közösségimédia-felületeire költözik a Keljfeljancsival. A közel 20 éves betelefonálós műsor az új felületen is a régi marad, viszont a Facebook élőnek hála Fiala a kommentekre is reagálni tud. A műsorvezető egy nap szünetet sem tart, december 23-án reggel 6 óra
Élő televíziós adásban kapta meg a koronavírus elleni oltást Joe Biden megválasztott amerikai elnök. Közben egyre több ország tiltja meg az Egyesült Királyságból érkező járatok fogadását az új vírusvariáns miatt, ezért ezrek rekedtek a reptereken. Szakértők szerint nagyon valószínű, hogy a mutálódott vírustörzs Németországban is megtalálható.
A 14 év alattiak körében 1-3 százalékos gyakorisággal jelentkezik lágyéksérv, így ebben a korcsoportban a leggyakoribb sebészi kezelést igénylő betegségnek tekinthető.
Jövő februártól igényelhető az otthonfelújítási hitel. Ezt azok vehetik igénybe, akiknek nincs elég önerejük ahhoz, hogy az otthonfelújítási támogatással éljenek. A hitel egy maximum 6 millió forintos, legfeljebb 10 éves futamidejű, maximum 3 százalékos kamatozású kölcsönt jelent. A Híradónknak nyilatkozó elemző szerint hasonló feltételekkel kaphat
Amanda megnevezte Kihívottját, Merci kikelt magából és büntetést is kapott, Fru egyre inkább kicsapja a biztosítékot Daninál, Robi pedig befolyásolni próbálja Ginát, aki egyébként égi jelet kapott. A @valovilagrtl TikTok csatornán és játékosok @vv10
A bíróság megtiltotta egy karlsruhei kereskedőknek, hogy fűrészporos kekszet áruljon. A társaság húsz éven keresztül postai megrendelések alapján gyártott és értékesített olyan kekszet, amelyhez fűrészport is felhasznált. Ezt az "alapanyagot" egyébként az összetevők között fel is tüntették. A karlsruhei közigazgatási bíróság most megtiltja az érték
Az együttműködő robotok dán gyártója leszállította az ötvenezredik kobotját. Az együttműködő robotok vagy másnéven kobotok kategóriája az ipari automatizálás egyik leggyorsabban növekvő szegmense, az előrejelzések szerint 2020-2025 között 30,37 százalékos, éves átlag növekedési ütem várható. Az együttműködő robotok piacának úttörője a Universal Rob
A Hyundai október 7-én bemutatta az első hét hidrogénüzemű teherautóját svájci ügyfeleinek. Az autóipari vállalat az idei évben összességében 50 ilyen típusú jármű leszállítását tervezi Európában, amivel az osztrák, német, holland és norvég klientúráját célozza meg. A gépjárműgyártó cég Svájcra próbatételként tekint, ahol a teherszállítás a terepvi