Akár 80-100 milliárd forint maradhat a vállalkozásoknál, ha a kormány elfogadja azt a javaslatot, amely több kedvezményes szabállyal bővítené a helyi iparűzési adó rendelkezéseit.
Már sokan várják, hogy március másodikán elinduljon az azonnali fizetési rendszer Magyarországon, az újdonságokra azonban rendszerint azonnal rárepülnek a hackerek, a csalók, illetve különböző motivációjú, technikailag képzett érdeklődők, akik tesztelgetik majd, mennyire stabilak a bankok rendszerei. Az instant fizetésnél, ha valaki csalást követ e
Hamarosan kiválasztják a kivitelezőt az M6-os autópálya hiányzó, mintegy húsz kilométeres szakaszára, amelynek révén nem csak újabb határátkelőt ér el a hazai gyorsforgalmi hálózat.
A miniszterelnök óvatos volt a klímavédelmi és a családvédelmi akciótervre vonatkozó részletek bejelentésénél a Portfolio vezető elemzője szerint. Madár István úgy látja: a kormány pesszimista a következő évek gazdasági lehetőségeit illetően.
„Az építőiparon belül különösen Budapesten számítanak jelentős tényezőnek az irodaházépítések, ám ezen a téren az idén némi lassulásra kell felkészülni, ami a lakásépítések fékeződése mellett szintén negatívan hat majd az ágazat 2020. évi várható teljesítményére” – kommentálta a KSH 2019. decemberi építőipari gyorstájékoztatójának adatait Tatár Tib
A Scope Ratings elemzése alapján rendben van a közmű vállalatok hitelképessége, és ez 2020-ban is így maradhat. Az iparágban jelentős a politikai kockázat, azonban az alacsony kamatok és a zöldfinanszírozás növekvő szerepe támogatólag hat a szektorra. A legnagyobb fenyegetettséget azonban szektoron kívülről érkező szereplők, elsősorban a nagy olajt
A Nemzeti Versenyképességi Tanács legutóbbi ülésén előkerült javaslat sokban megnehezíthetné a magyar önkormányzatok gazdálkodását, függetlenül attól, hogy ellenzéki vagy kormánypárti a város vezetése. Több kormánypárti polgármester konkrétan kiakadt a javaslatra.
A héten kiderülhet, mit lép a kínai jegybank a koronavírus esetleges gazdasági kockázataira. Itthon főleg a hétfői államadósságra és a jegybank devizaswap-tenderére figyelhetnek a befektetők, emellett jön a januári részletes költségvetési beszámoló.
Hatalmas sikert aratott a Fészek Klubban a lábadozó Sas József társulatának új kabaréja, de az egykori direktor még nem tudott jelen lenni az előadáson, ezért kollégái egy kis meglepetéssel készültek számára.
Szolnok mellől Diósdra teszi át székhelyét Kis Grófo, aki egy ezer négyzetméteres telket vett meg a Pest megyei településen. A Bulibáró reményei szerint már idén beköltözik az új álomotthonába, sőt, már a házavató bulit tervezi, amelyen természetesen a töltött káposzta lesz a főszereplő.
Újabb óvintézkedésekkel próbálják megfékezni az új típusú koronavírus-járvány terjedését a közép-kínai Hupej tartományban, miközben az ország többi részén tovább mérséklődött a napi új fertőzöttek száma.
Már három olyan izraeli állampolgárt találtak a Jokohamában vesztegzár alá helyezett Diamond Princess óceánjárón, aki megfertőződött a koronavírussal – jelentette a The Times of Israel című újság vasárnap este.
Tavaly 824 bejelentés érkezett a hatóság Internet Hotline jogsegélyszolgálatához internetes jogsérelmekről, 13 százalékkal több, mint az előző évben – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), a biztonságosabb internet napján. A közlemény szerint az internetes jogsértések közül 2019-ben a legtöbb – 276 – a pedofil tartalom kategóriába
Nagyban zajlik a kormányzati klímastratégiai készülődés, hiszen már a 2050-ig tervező Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia is elkészült. De hogy állt Magyarország az elmúlt években, hogyha megújuló energiaforrásokról van szó?
Újabb óvintézkedésekkel próbálják megfékezni az új típusú koronavírus-járvány terjedését a közép-kínai Hupej tartományban, miközben az ország többi részén tovább mérséklődött a napi új fertőzöttek száma.
Ütőképes alternatívává kell válnia az ellenzéknek 2022-re; megvan a fejében a csapat; a rációt érzelmekkel itatná át; a társelnöki rendszer bevezetése most a párt megújításáról szól, nem fúzióról – mondja Hiller István, az Országgyűlés MSZP-s alelnöke.
A digitális transzformáció következményeként, a kiberbiztonság, vagy elterjedtebb formájában: a cyber security lett az a fogalom, amiről mindenki beszél, de senki sem veszi elég komolyan, mert azt gondolja, a probléma őt, mint átlagembert (és sokszor mint cégvezetőt) nem érinti. Holott bizonyított tény, hogy arányaiban a legtöbb hacker-támadás a kk
Csavarokkal teleszurkált virsli miatt pusztult el egy kutya Dorogon. Az állat borzasztó kínokat élt át. Az ismeretlen elkövető az egyik utca kertjeibe dobálta be a veszélyes falatokat. A lakók közül többen feljelentést tettek.