Élénk, erős délnyugati szél hoz meleget a Dunántúlra, új melegrekord születhet. A tavaszias meleghez sok napsütés fog társulni, melyet csak a fátyolfelhők szűrhetnek meg. Csapadék sehol sem várható.
Hétfőn általában fátyolfelhős idő várható szűrt napsütéssel, de helyenként alacsonyszintű felhőzet is megjelenhet az égen, viszont estétől fokozatosan megvastagszik a felhőtakaró
Eredménytelenül zárult a BKV-nál február 14-én – múlt hét pénteken – a sztrájk előszobájának számító kollektív munkaügyi vita első fordulója. A cég vezérigazgatója változatlanul 8 százalékot ajánlott, így a szakszervezetek is kitartottak a 15 százalékos követelés mellett.
Váratlan irányból érte támadás az 5 Csillag Mozgalom nevű kormánypártot: Staller Ilona bejelentette, visszatér az olasz belpolitikába, hogy felvegye a harcot a párttal, miután csökkentették a nyugdíját.
Sokszínű gálaműsorral ünnepli a magyar széppróza napját a Petőfi Irodalmi Múzeum (Pim), a Petőfi Irodalmi Ügynökség és a Magyar Írószövetség kedden Budapesten – közölték a szervezők az Mti-vel.
A Fővárosi Főügyészség tizenhat emberrel - tizennégy egykori önkormányzati képviselővel és két volt jegyzővel - szemben nyújtott be vádiratot a terézvárosi ingatlanügyletek miatt.
Történelmi változások zajlanak a járműiparban, az új trendek több mint 100 éves üzleti modelleket zúznak darabokra egy olyan kritikus időszakban, amikor az egyes szereplőknek számos más kihívással is meg kell küzdeniük. Az átalakulás érezhetően felgyorsult Magyarországon is, amely egyaránt érinti a hazai motor- és autógyárakat és a beszállítói lánc
Kiemelkedő év volt a tavalyi a budapesti turizmusban, aminek az utolsó negyedév jelentős lökést adott - közölte a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK). A fővárosban tavaly az utolsó negyedév a bevételeket és...
A profitegyenleg hiánya meghatározó szerepet tölt be a hazai GDP és GNI közötti különbségben. Szakmai cikkünkben megvizsgáljuk, hogy mekkora a profitegyenleg hiánya, milyen tényezőkből fakad, és hogy kiegyenlítésének mekkora tőkeszükséglete van. Ezt követően sorra vesszük, hogy a nem pénzügyi vállalatok forrásainak növekedése mennyi forrást biztosí
A világon rengeteg múzeum működik, amelyek kiállításai a vizuális művészet körül forognak - így talán nem csoda, ha végtére a szavak is sorra kerültek. Washington DC-ben nemsokára megnyílik egy teljesen a szavaknak és a nyelvnek szentelt múzeum.
2019 végén 66,4%-os volt a GDP-arányos államadósság - derül ki a Magyar Nemzeti Bank ma megjelent statisztikai jelentéséből. Egy év alatt közel 4 százalékponttal mérséklődött a ráta, ami elsősorban a gyors gazdasági növekedés, másodsorban a viszonylag fegyelmezett költségvetési politika magyaráz. Folytatódott ugyanakkor az a minta, hogy a kormány a
Szerdán emelkedik az üzemanyagok ára a holtankoljak.hu szerint, a benzin ára 2 forinttal 380 forintra nő, míg a gázolaj ára 5 forinttal 395 forintra emelkedik.
Megújítja állami címerét Belarusz: Oroszország helyett Európa lesz a rajta lévő térképen. Az időzítés nem véletlen – ez üzenet Moszkvának, hogy nem engednek a nemzeti szuverenitásból.
A hatékonyság növelésének vágya az adatok mentésének és helyreállításának világában is erőteljesen jelentkezik. Nézzük, milyen trendek bontakoznak ki idén!
Nagyot ugrott az Alteo Ebitda-ja a tavalyi évben: összesen 3 milliárd 780 millió forintra nőtt, amely 110 százalékkal jobb eredmény a 2018-as bázisidőszakban elérthez képest. Árbevétel tekintetében pedig szintén jelentős, az előző évi bázisidőszakhoz képest 37 százalékos bővülést ért el a társaság, ezzel összesen közel 25,6 milliárd forintra nőtt a
Életének kilencvenhetedik évében elhunyt Tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnöke - írta a Magyar Hírlap és a Népszava. A közgazdász az 1968-as reformok egyik kidolgozója, 1962-1967 között pénzügyminiszter...
Áprilisban vagy májusban kaphat építési engedélyt az első öt honvédelmi sportközpont – mondta Simicskó István, a hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos.
Egy 63 éves nő a tulajdonosa, azóta már elhunyt férjétől kapta még középiskolás korában. Egy finn bádogos találta meg, kinyomozta kié, és visszaküldte neki.