Hétfőn az S&P500 és a Nasdaq is új történelmi csúcson zárt, míg kedden az ázsiai börzéken is kitartott a jó hangulat, bár a koronavírussal kapcsolatos aggodalmak óvatosságra inthették a befektetőket. Európában is emelkedéssel indulhat a nap, a határidős DAX 106 pontos plusza 0,8 százalékos emelkedést vetíthet előre a keddi piacnyitásra.
A leggazdagabb 1%-ba tartozó amerikaiak kezében van a háztartások által birtokolt részvényállomány több mint fele – írja a Goldman Sachs adataira hivatkozva a Financial Times.
A Volvo és kínai anyacége, a Geely megvizsgálja a teljes egyesülés lehetőségét, annak érdekében, hogy még versenyképesebbek lehessenek a globális autópiacon – szól a hivatalos sajtóanyag. De mit is jelent ez valójában?
A Femcafe.hu Inspiráló Nők Díj jelöltjeivel, a #nemluxustaska kezdeményezés három alapítójával, Cserta Szandrával, Kovács-Pállfy Annával és Huszka Ágival beszélgettünk, akik A Leginspirálóbb civil teljesítmény kategória díjának várományosai 2020-ban.
Magyarországot nagyon komoly megbecsülés övezi a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnél (NAÜ), mert nagyon sokat és eredményesen tett annak érdekében az elmúlt években, hogy saját területén és globálisan is garantált legyen a nukleáris létesítmények védelme, biztonsága - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a NAÜ Nukleá
Mégiscsak megvalósulhat a több mint két éve húzódó távközlési megafúzió az Egyesült Államokban. A hírek szerint egy szövetségi bíró engedélyezheti a Sprint és a T-Mobile US egyesülését, amivel a harmadik és a negyedik legnagyobb amerikai mobil távközlési szolgáltatóból egy cég lehet. A hírre a Sprint árfolyama több mint 60 százalékkal ugrott meg a
Egyelőre 338 körül megtorpant a forint gyengülése, de komolyabban visszaerősödni sem tud a magyar deviza, ami azért rossz hír, mert így továbbra is a történelmi rekord fenyegeti a magyar devizát a hangulat esetleges romlása esetén. Márpedig a hét második felében akár el is jöhet ez a fordulat, csütörtökön inflációs-, pénteken pedig GDP-adat érkezik
Chicagóban gyakorlatilag stagnált a búza ára, a kukorica kurzusa 0,7, a szójababé 0,3 százalékkal csökkent. Párizsban a malmi búza drágult, a takarmánybúza nem változott, míg a repce és a kukorica olcsóbb lett.
Vezéráldozatot követelt a múlt heti türingiai válság: Annegret Kramp-Karrenbauer bejelentette, nem kíván kancellárjelölt lenni, és hamarosan le is mond a kereszténydemokraták elnöki tisztségéről.
Tom Blomfeld, az egyik legnagyobb brit digitális bank, a Monzo vezérigazgatója úgy gondolja, hogy a hagyományos bankok akadályozzák a digitális átállást és sosem fognak átalakulni a tradicionális szereplők digitális pénzintézetté – írja a CNBC.
Macron megígérte, hogy megújítja a német-francia-lengyel weimari formátumot, és a jövőben az EU-csúcsok előtt egyeztet a V4-ek első embereivel. Az új Európai Bizottság kettős politikát kíván bevetni a visegrádi csoport kapcsán. Káncz Csaba jegyzete.
A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára kiemelte: a 2013-ban bevezetett kisvállalati adó az egyik legdinamikusabban népszerűsödő adófajta.
Elképzelhető, hogy újabb ikonikus modellel végeznek az egyre szigordó EU-s előírások: az aktuális Focus generációra alapuló RS létrehozása okoz éppen nagy fejtörést a Fordnak. A villámgyors kompakt létrehozása pusztán benzinmotorral igazi pazarlás lenne a kvótás büntetések miatt – csak teljes hibridként van esélye a modellnek.
Már nem jöhetnek ki turistacsoportok Kínából, így mindenhol esik a kínai beutazók aránya. Itthon is megindultak a lemondások. A hazai kínai éttermek forgalma drasztikusan esik.
Megtalálni azt, aki megdobogtatja a szívünket, az egyik legkülönlegesebb élmény. A Valentin-nap ezt az érzést ünnepli. Ebből az alkalomból a Coca-Cola is különleges plakátokkal rukkolt elő, amelyen üdítőitalos kupakokkal üzeni: milliók közt is megtaláljuk a hozzánk illő társat. A plakátokon a kék tömegből egyből kitűnik az egyetlen piros, ami a C
Mi nők hajlamosak vagyunk olyan alakért küzdeni, ami csak a mi fejünkben vonzó és csinos. Szeretnénk minél soványabbak lenni (tisztelet a kivételnek),...
Milyen jövőt szánunk a Bükknek? – ezzel a címmel szervezett a Bükki Nemzeti Park igazgatóság (Bnpi) 2019-ben workshopokat az EcoKarst projekt keretében, amelynek célja az volt,...
A koronavírussal kapcsolatos aggodalmak ellenére is kitart a pozitív hangulat a részvénypiacokon, az európai tőzsdék emelkednek a keddi piacnyitás után. A BUX is erősödik, míg a hazai blue chipek felemásan teljesítenek.
Csatlakozott a Varo Money Inc. egy amerikai fintechcég a szövetségi betétbiztosítási rendszerhez (FDIC) – írja a Wall Street Journal. Ez az egyik legelső eset, hogy egy fintech-kihívó a hagyományos bankokra is érvényes betétbiztosítási védelmet kapott az Egyesült Államokban.
Udvarias és meglepő telefonhívást kapott hétfőn szerkesztőségünk: a volt perui nagykövet feltételezett bűncselekményéről szóló írásunkban, az érintett Kaleta Gábor eddigi pályafutása kapcsán azt írtuk, hogy Szijjártó Péter sajtóosztályát vezette a minisztériumban. Állításunkban tévedtünk: Kaleta még Martonyi János idejében töltötte be ezt a funkció
Az utóbbi hetekben a jegybank elkezdte óvatosan szűkíteni a likviditást, amire rendre erősödéssel reagált a forint a hétfői tendereket követően. Tegnap azonban ez a hatás már jóval kisebb volt, a Commerzbank elemzője szerint önmagában a likviditás szűkítése már kevés, mert ezzel ugyan szigorodik a monetáris politika, de nem annyival, amennyivel az
Magyarországot nagyon komoly megbecsülés övezi a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnél (NAÜ), mert nagyon sokat és eredményesen tett annak érdekében az elmúlt években, hogy saját területén és globálisan is garantált legyen a nukleáris létesítmények védelme, biztonsága - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a NAÜ Nukleá
2018-ban 68,9 milliárd euróra, új csúcsra emelkedett az Európai Unió kedvezményes vámok mellett megvalósuló importja a fejlődő országokból és ebből a két legnagyobb, csaknem 25-25%-os részt Banglades és India importja tette ki – derült ki az Európai Bizottság hétfőn nyilvánosságra hozott, kétévente összeállított jelentéséből.