Több nagy változást hozhat az angol labdarúgó-bajnokságban a brexit - véli az InfoRádió által megkérdezett sportközgazdász. Dénes Ferenc szerint a külföldi játékosok nehezebben szerezhetnek majd munkavállalási engedélyt, ez pedig árfelhajtó hatású lehet.
A pajzsmirigybetegségek gyógyszeres kezelése mellett a beteg is sokat tehet állapotának javulásáért. Tudatos odafigyeléssel és étrendi változtatásokkal a terápia hatékonysága növelhető.
A magyar miniszterelnök hétfő délelőtt Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével tárgyal, majd Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével folytat megbeszélést.
A Welt am Sonntag információi szerint Orbán Viktor az Angela Merkellel tervezett megbeszélésen azt is meg szeretné vitatni, hogy a Fidesz továbbra is az Európai Néppárt tagja lehet-e, és milyen körülmények között. A német lap is azt írja: február 10-én lesz az Orbán-Merkel találkozó Berlinben.
Erről álmodtam, amikor sífutni tanultam! Hogy egyszer majd egy ilyen gyönyörű téli napon, végtelen hosszú pályán suhanok könnyedén a sífutóléceimen! Megtaláltam azt a pályarendszert, ahol úgy tudom élvezni ezt a sportot, hogy közben nem akar folyton kiesni a tüdőm az alantas emelkedőktől, erősnek és boldognak érzem magam, miközben kilométereket hag
Az erős Európa, a szubszidiaritás, a decentralizáció és a verseny ösztönzése, a katolikus szociális doktrína, a liberális ideológia terjesztésével szembeni fellépés zene a magyarok füleinek – írta a kormányfő.
Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 43 072,08 ponton zárt pénteken, 1443,89 ponttal, 3,24 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
Közeleg az úgynevezett becsület napja. Két szélsőjobboldali rendezvényt betiltott a rendőrség, a harmadik átment a bírósági szűrőn. Ellentüntetés is szerveződik.
Annak érdekében, hogy képes legyen megfelelni az egyre szigorodó károsanyag-kibocsátási előírásoknak, a Peugeot is rohamléptekben mozdul el az elektromos autózás irányába. A francia autógyártó számos részben, vagy teljesen elektromos modellt dob piacra, köztük az 508 Peugeot Sport Engineeredet, minden idők legerősebb sorozatgyártású Peugeot modellj
A szerb teniszező sikerével hétfőn leváltja a spanyol Rafael Nadalt a világranglista élén, és pályafutása 17. Grand Slam-trófeája mellé 4,1 millió ausztrál dollárt (853 millió forint) kapott.
Kis híján a családját is elvesztette a szenegáli férfi, azt mondták rá, biztos megátkozták, azért bolondult meg. Pedig ő csak rendíthetetlenül küzdött a mindenki életét fenyegető műanyag ellen. Amióta nemzeti érdemrendet kapott, könnyebb tanítania. Azt hiszi, Európában mindenki válogatja a szemetet. Európa meg azt hiszi, Afrikában senkit nem érdeke
A 2016-os népszavazás után az eredeti elképzelés szerint az Egyesült Királyságnak már tavaly márciusban ki kellett volna lépnie az Európai Unióból. A többéves jogi és politikai hercehurca után most január 31-én tényleg távoznak. Mi változik pontosan? Hetek cikke.
Az énekesnő ma ünnepli 43. születésnapját, de kétgyerekes anyukaként is éppolyan vonzó, mint huszonévesen. Két kisfia tartja őt fiatalon, akik örökölték vonzó vonásait.
A teljes CPI csoport a kelet-európai régió legnagyobb három ingatlantulajdonosának egyike, portfóliójuk jelenlegi értéke 7,6 milliárd euróra tehető. A folyamatban lévő irodafejlesztések mellett a cég a hotelpiacon is bővülést tervez, de retail vonalon is nagy terveik vannak. A jövőre vonatkozó elképzelésekről, a kockázatokról és nehézségekről Gereb
A német légierő gépén 124 embert vittek haza, közülük kettőnél volt pozitív a koronavírus jelenlétét vizsgáló teszt, mindketten német állampolgárok, a frankfurti egyetemi klinikán helyezik el őket.
A Toyota nem csak autógyártóként, hanem mobilitási szolgáltatóként tekint magára, a jelen közlekedés problémáit a levegő meghódításával orvosolná a japán gyártó.
Olyan családok kaphatnak milliós kártérítést, amelyek éveken keresztül nem járatták rendesen iskolába a gyermekeiket - mutatott rá Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője
Rendőri segítséget azonban csak nagyon indokolt esetben hívnak – hangsúlyozta az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol a többi között szó esett a szervezet új ÉletMentő applikációjáról is.
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük a tavalyi ipari termelés, és a tavaly decemberi külkereskedelmi termékforgalom részletes adatai.
Két fertőzöttet találtak az új típusú koronavírus okozta járvány miatt a kínai Vuhanból hazaszállított németek között - jelentették be illetékesek vasárnap.
"Az EMMI ismételten felszólítja az ellenzéki pártokat, hogy ne használják a koronavírust pártpolitikai célokra! Az egészségügyi hatóság, valamint a kormány által alakított Operatív Törzs folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzetet, az Akciótervben foglaltaknak megfelelően a hatóságok megtették és a jövőben is megteszik a szükséges intézkedéseket, t