A francia és a német állam kapcsolatára, továbbá a nagyhatalmak titkosszolgálati munkájára is komoly hatása lehet a brexitnek - hangsúlyozta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban.
A tökéletes palacsinta nem olajos, de nem is tapad le, ízletes, de nem túl cukros, és pont annyira puha, hogy ne essen szét a kezünkben. Mindannyian...
Az év végi jutalmaknak köszönhetően a várakozásokat meghaladó mértékben nőtt a bruttó átlagkereset tavaly novemberben, 13,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – közölte a Ksh.
Változóan felhős időre számíthatunk az ország délnyugati felén többórás napsütéssel, északkeleten több felhővel. Az ország döntő részén változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, de az északkeleti határvidéken tartósan felhős körzetek is maradhatnak. Estétől északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és az északi, északnyugati tájakon
A Samsung február 11-én mutatja be legújabb felsőkategóriás okostelefonjait. A Galaxy S20 széria mellett érkezik a Galaxy Z Flip is, a bemutató után pedig kezdetét is veszi az előrendelési időszak. Úgy tűnik bő három hetet kell várni majd azoknak, akik előrendelik a Galaxy S trió valamelyik tagját, ezzel szemben a Flip napokon belül felkerül a
A Babakötvény továbbra is az egyik legmagasabb hozamú megtakarítási forma, az éves kamatszintje 5,8 százalékról 6,4 százalékra emelkedik februártól - közölte Varga Mihály.
Az Európai Űrügynökség tudósai módot találtak oxigén kinyerésére a szimulált holdporból. A Hold felületéből visszatérő minták 40–45 tömegszázalék oxigént tartalmaznak. Mind az oxigént, mind a fémet felhasználhatják a jövőben a Holdon élő telepesek. (A történet valahonnan ismerős.)
Pénteken éjfélkor lejártak a tavalyi autópálya-matricák, nulla órától már csak a 2020-as úthasználati jogosultságokkal lehet a díjköteles utakon közlekedni, ellenkező esetben pótdíjat kell az autósnak fizetnie.
Milliárdokat kaptak közpénzből az elítéltek; a kártalanításra kifizetett összeg több mint fele ügyvédi számlákra érkezett - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) szombaton az MTI-vel.
Szombat reggel 8 órára 0.01%-ot gyengült a forint az euróval szemben és így lett 337 forint és 22 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest stagnál a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 303 forintba és 96 fillérbe kerül. A frankhoz viszonyítva 0.02%-ot gyengült a magyar deviza, így
A Buducsnoszt elleni női kézilabda BL-középdöntős mérkőzés előtt minden győri játékosban tudatosították, egyikük sem felejtett el kézilabdázni, de a hibákat csökkentenie kell a címvédő ETO-nak.
Egy olyan ötlettel állt elő Zámbó Jimmy fia, amivel végre kiléphet apja árnyékából. Krisztián úgy döntött, hogy szépérzékében bízva a magyar hölgyeket szeretné felöltöztetni.
Kilépett az Európai Unióból az Egyesült Királyság. A brit EU-tagság az előzetesen kijelölt időpontban, brit idő szerint pénteken 23 órakor, közép-európai idő szerint éjfélkor szűnt meg. Az Európai Unió és elődszervezetei történetében a brit kilépésig nem volt példa teljes jogú tagország távozására.
Ködben, kesztyűben, éles helyzetben csak mérsékelt sikerrel lehetett pontosan lőni a rendőrök negyven éve tervezett pisztolyaival. Most 38 ezer új maroklőfegyvert vesz a szervezet, ráadásul magyar gyárból.
A télhez képest szokatlan melegre számíthatunk pénteken - az ország bizonyos részein akár 18 fok is lehet -, és hétvégén is hasonló, már-már tavaszias időre készülhetünk.
Már 15 éve, hogy elrajtolt az első Budapest-Bamako rali, amely egyre nagyszabásúbb rendezvénnyé nőtte ki magát az évek során. 2016-óta viszont csak kétévente indul el a mezőny Afrikába. Idén tehát ismét megtartják.
Nagyjából ugyanannyian értenek egyet azzal az állítással, hogy a Fidesz összességében elvesztette az önkormányzati választásokat, mint ahányan nem látják így. Utóbbiak egy hajszállal többen vannak - derült ki a Publicus Intézet legújabb közvélemény-kutatásából, amelyet a cég a Népszava megbízásából készített.
A Magyar Filmakadémia Egyesület a Nemzeti Filmintézet támogatásával 2020. február 26-29. között a Corvin moziban rendezi meg a Magyar Filmdíj 2020 – Magyar Mozgókép Szemlét. A Magyar Filmdíjra nominált alkotások mellett kísérő programként idén először népszerű magyar on-line csatornák alkotásaiból készült válogatást is megnézhet majd a közönség. Im
Kilépett az Európai Unióból az Egyesült Királyság. A brit EU-tagság az előzetesen kijelölt időpontban, brit idő szerint pénteken 23 órakor, közép-európai idő szerint éjfélkor szűnt meg.
A Nemzet Színésze ki sem mozdul velemi otthonából, amióta beköszöntöttek a januári fagyok. Most pedig, hogy hirtelen felmelegedett az idő, a szokottnál is rosszabbul érzi magát.
Babos Tímea karrierje harmadik Grand Slam-tornáját nyerte meg, miután Kristina Mladenoviccsal az oldalán az Australian Open női párosok versenyén győztek. A magyar teniszező édesapja, Babos Csaba a Ripostnak elárulta, ezúttal sem nézte a finálét, inkább a soproni erdőben futott.
Okozhat-e halálos áramütést a villanypásztor, és a tolvaj üldözése is jogos védelemnek számít-e? Azt vizsgálja a Kúria szakértői csoportja konkrét ügyeken keresztül, hogy a bírók mikor fogadják el jogosnak az önvédelmet. Legfőbb megállapításaikat a napokban összegzik.
Nagyon úgy néz ki, hogy Star Wars eredeti és új filmtrilógiájának egyik legnagyobb rejtélye megoldódni látszik. Az ébredő Erő egyik legemlékezetesebb pillanatának számít, amikor Maz odaajándékozza Re...
Az egész világot megrázta, sokkolta a vasárnapi tragédia: a Los Angeles Lakers legendája, Kobe Bryant 41 évesen helikopter-balesetben életét vesztette. A Ferencváros magyar válogatott kézilabdázóját, Nagy Bencét, a háromszoros olimpiai bajnok úszót, Hosszú Katinkát, illetve a tavaly visszavonult kiváló kézilabdázót, Nagy Lászlót kérdeztük arról, sz
Elégedett a hét Eb-éremmel Csang Csing Lina, a rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzője, aki egyelőre nem a jövőjére, csak a munkájára koncentrál.
Az országgyűlési képviselők és a nemzetiségi szószólók is eleget tettek a január 31-ei határidőig vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek az Országgyűlésről szóló 2012. évi törvény alapján - közölte Hargitai János (KDNP), az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke.
A 21 esztendős Sofia Kenin a kétszeres Grand Slam-bajnok spanyol Garbine Muguruzával csap össze az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság (Australian Open) női egyesének szombati döntőjében. Kövesse a finálé alakulását élő, szöveges tudósításunk segítségével! A modul betöltése néhány másodpercig eltarthat.
Jövő héten véget ér a fél éve húzódó hisztéria, a szenátus 51:49 arányban leszavazta az új tanúk beidézését és ezzel a tárgyalás megnyújtását. Donald Trumpot valószínűleg teljesen felmentik a vádak alól.