2020. február 4. kedd

febr. 4
20:54
A lengyel államfő aláírta az új bírák legitimitását védő törvénymódosításokat (USAracing)
Aláírta Andrzej Duda elnök az utóbbi években kinevezett bírák legitimitását védő törvénymódosításokat – közölte kedden a lengyel államfő szóvivője. Az új előírásokat az ellenzék bírálta, az európai szervek pedig a törvényhozói folyamat során ezek el nem fogadását szorgalmazták.
febr. 4
20:54
Pogba elárulta csapattársainak, hogyan döntött jövőjéről (Promotions)
Paul Pogba menni akar a Manchester Unitedtől.
febr. 4
21:00
Grosics Gyula élt-halt a labdarúgásért (Sport365)
A 94 éve született Grosics Gyulára emlékeztek a Szent István-bazilikában.
febr. 4
21:00
Koronavírus: a WHO szerint egyes országok késve osztanak meg információkat (ATV)
Jobb információmegosztást sürgetett kedden Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója a Kínában megjelent új koronavírusról valamennyi egészségügy-miniszterhez intézett levelében, és bejelentette, hogy nemzetközi szakértőkből álló csoportot küld Kínába, hogy segítsenek ottani kollégáiknak.
febr. 4
21:00
Téli vitaminbomba lett a meglepetés elem (Infostart)
A káposzta lett a Bocuse d'Or szakácsverseny magyarországi döntőjének plusz alkotóeleme. A kötelező alapanyagot öt zöldség közül sorsolták ki a verseny hivatalos keddi megnyitóján. Idén először pontozzák a konyhai környezettudatosságot is.
febr. 4
21:03
Így szigorítják az elektromos rollerek használatát Romániában (ProfitLine)
A kerékpár-használathoz hasonló feltételek mellett lehet ezentúl elektromos rollerekkel közlekedni a romániai utakon. Az erről szóló sürgősségi rendeletet keddi ülésén fogadta el a bukaresti kormány.
febr. 4
21:06
Budapesten dőlt meg az országos szélrekord (Háziállat)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán azt írta: emellett még több helyen mértek 100 kilométer/óránál erősebb széllökést. Például Kab-hegyen, Sopronban, Balatonöszödön és Tésen is. A meteorológiai szolgálat szerdára is országszerte adott ki figyelmeztetést a viharos szél veszélye miatt. Heves és Nógrád megyére adták ki a legalacsonyab
febr. 4
21:06
15 dolog, amiért boldogtalan vagy és amin változtatni tudsz (Spabook)
Veled is előfordult már, hogy visszatekintettél néhány évvel ezelőttre, és rá kellett jönnöd, hogy feleslegesen aggódtál olyan sokat valami...
febr. 4
21:09
Második napja tüntetnek a migránsok Leszboszon (HírTV)
A kiéleződött helyzet miatt a helyi tisztviselők rendkívüli állapot kihirdetését fontolgatják.
febr. 4
21:12
Mégis találkoztak: Orbán Viktor és Matteo Salvini Rómában tárgyalt (ATV)
A Huffington Post olasz kiadása alapján az Eurologus korábban arról írt, Matteo Salvini az utolsó pillanatban lemondta a részvételét a hétfőn és kedden megtartott Nemzeti Konzervativizmus Konferencián, a magyar miniszterelnök pedig nem találkozott a szélsőjobboldali Liga párt vezetőjével Rómában, ám a Miniszterelnöki Sajtóiroda közreadott egy képet
febr. 4
21:12
Szélrekordok: Svájc 171, Chopok 164 és Budapest 124 km/h! (Síelők)
A Petra névre keresztelt orkán szépen végighasít Európa közepén. Az Alpokban számos síterepen nem indították be az ülőlifteket. Nyomában a hidegebb régiókban havazás is érkezik.
febr. 4
21:18
Orbán Viktor: energiával teli új mozgalmakra van szükség (Infostart)
A kormányfő egy római konferencián úgy fogalmazott, a gazdasági siker az egyetlen módja annak, hogy a nemzeti konzervatív, illetve kereszténydemokrata vezetők "túléljenek". Ha ugyanis ez nem sikerül, ha egy konzervatív politikai vezető hibát követ el, és a gazdasági mutatók csökkennek, másnap reggel "megölik".
febr. 4
21:18
Hódít a vegán és az alkoholtilalom - Íme az idei Oscar-gála menüje (Femcafe)
Egy kicsi a múltból és egy kicsi a jövőből! Egyre tudatosabbak a menüt illetően a szervezők!
febr. 4
21:21
Koronavírus: a titkolózó "gazdag országokat" bírálta a WHO főigazgatója (Kripto Akadémia)
Kína ENSZ-nagykövete pedig a helyzet túlreagálása ellen emelt szót a WHO végrehajtó bizottságának ülésén.
febr. 4
21:24
Újraindul az MSZP elnöki székéért Tóth Bertalan (ATV)
A párt elnöke az Egyenes beszédben elmondta: támogatja a társelnöki konstrukció bevezetését, és azt is, hogy Kunhalmi Ágnes induljon a női kvótáért. Azt sem tartja kizártnak, hogy párban indulnak majd. Tóth Bertalan beszélt arról is, hogy szerinte az elmúlt egy évben nem csökkent pártja támogatottsága, szerinte ugyanakkor nem ezzel kell foglalkozni
febr. 4
21:24
Bemutatkozott a vadonatúj Renault Megane – zöld rendszámmal is elérhető lesz (Auto Pult)
A Renault Megane aktuális, negyedik generációja nem számít öreg típusnak, ám – legalábbis Európában – a kompakt kategóriában a legkeményebb és a legszorosabb a verseny, a szegmens pedig az elmúlt hónapokban rendkívül komoly újdonságokkal gazdagodott, a VW konszern például rögtön 3 friss kompakt modellt jelentett be.
febr. 4
21:24
Ilyen egy magabiztos győzelem (Sport365)
A címvédő Győr 24 góllal nyert a sereghajtó vendégeként.
febr. 4
21:24
Orbán: Magyarországon egyetlen muszlim migráns sincs (444.hu)
A kormányfő Olaszországban beszélt a kereszténydemokráciáról.
febr. 4
21:24
Egy kint élő magyar megmutatta, milyen az élet egy kínai metropoliszban a koronavírus terjedése óta (SzMo)
A korábban dugókkal teli város szinte kihalt, az üzletek jó része is bezárt.
febr. 4
21:24
A Bad Boys 3 és az Úriemberek összecsapása: de ki győzött itthon? (Promotions)
Megszorongatta egymást a két alkotás, de valamelyiküknek győznie kellett a hazai mozikban.
febr. 4
21:33
Csökkentette tulajdonrészét a Wizz Air legnagyobb részvényese (ProfitLine)
A Wizz Air Holdings Plc legnagyobb részvényese, a légivállalat szakmai befektetője, az Indigo Partners befektetési cég 12,5 millió részvényt adott el a diszkont légitársaságból a hétfői záróárhoz képest 3,5 százalékos diszkontáron.
febr. 4
21:36
Bírság és rendőrségi feljelentés lett a ditrói vendégmunkások ügyéből (Infostart)
A migránsügy felszínre hozta a munkaügyi sérelmeket is, a falugyűlésen bepanaszolt pékség ellenőrzésekor több jogsértést is találtak.
febr. 4
21:36
Erre ügyelj, ha autóval indulsz síelni: könnyen rá lehet fázni (Pénzcentrum)
Igaz, hogy havas télben még eddig nem igazán volt részünk, de szerencsére rengeteg olyan autóval is megközelíthető síterep van, ahol hódolhatunk a téli sportoknak. Érdemes minél jobban felkészülni a kiruccanásra, hogy ne érjen minket...
febr. 4
21:36
Fenekestől felforgatják az öttusa versenyek lebonyolítását (Sport365)
Jöhet a kieséses rendszer.
febr. 4
21:36
A strasbourgi bíróság felszólította a magyar hatóságokat, hogy adjanak enni egy afgán menedékkérőnek (444.hu)
A Magyar Helsinki Bizottság közölte: ügyfelük az éheztetése 7. napján így végre kaphat enni.
febr. 4
21:36
A kínai jegybank újabb pénzt pumpált a gazdaságba (AQUA)
.
febr. 4
21:42
Búcsúzhat az olimpiától a svéd birkózó (Infostart)
Várhatóan nem lehet ott a tokiói olimpián a női birkózók 68 kilogrammos kategóriájának egyik esélyese, a svéd Jenny Fransson, miután fennakadt egy doppingvizsgálaton. Akár évekre eltilthatják.
febr. 4
21:42
Működni kezdett valami a Tiszában, ami tisztábbá teszi a folyó vizét (ATV)
Sikeresen állja útját a Felső-Tiszán a Magyarországra érkező PET-palack- és uszadék-szennyezésnek az a hulladékmentesítő munkagéplánc, amelyet kedden alkalmaztak először éles üzemben - tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az MTI-t.
febr. 4
21:42
Szerdán is országszerte viharos szél várható (Háziállat)
Szerdára is országszerte első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a viharos szél veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
febr. 4
21:42
Kim Kardashian beengedte a kamerákat otthonába: a rajongók kiakadtak a minimalista berendezéseken (Joy)
Nem sok olyan otthon létezik, mint amiben Kim Kardashian és családja élnek!
febr. 4
21:42
75 éve töretlen egy skót pár szerelme, akik a világháború alatt jöttek össze egy táncestélyen (SzMo)
A hosszú házasság titka szerintük a nézeteltérések gyors rendezése.
febr. 4
21:42
Kamu a koronavírust kutató hőkamerák képe, amin szellentő embereket is lehet látni (SzMo)
Ne dőljetek be neki, ha látjátok a neten! Az eredeti videóról már 4 éve is beismerték a készítői, hogy valójában nem látszottak a szellentések a felvételeken.
febr. 4
21:42
Szabályok, amiket tarts be, ha ismét lefekszel az exeddel (Spabook)
A helyzet: volt egy kapcsolatod, ami bár tele volt problémákkal, a szex fantasztikusan működött. Te pedig most szingli vagy, és állítólag a...
febr. 4
21:48
Fennakadt a doppingvizsgálaton a svédek világbajnok birkózója (Azenpenzem)
Minden bizonnyal nem lehet ott a tokiói olimpián a női birkózók 68 kilogrammos kategóriájának egyik esélyese, a svéd Jenny Fransson, miután fennakadt egy doppingvizsgálaton.
febr. 4
21:48
Dancsó Péter az Rtl Klubon debütál - Mutatjuk az Álarcos énekes zsűritagjait (Femcafe)
Február 9-én indul az Rtl Klub legújabb, nagyszabású showműsora: az Álarcos énekes! Elképesztő zsűrit sorakoztat fel a csatorna!
febr. 4
21:54
Sérültjei is vannak a magyarországi ítéletidőnek (Infostart)
Több mint négyszázszor riasztották a tűzoltókat a viharos szél okozta károk miatt kedd este 6 óráig országszerte, mintegy 100 épületben, köztük 10 közintézményben keletkeztek károk.
febr. 4
21:54
Két sérült és 400 riasztás a szélvihar kedd esti mérlege (Alternatív Energia)
100 épületben, köztük 10 közintézményben keletkeztek károk, Pápán egy ház tűzfala is leomlott. 22 esetben villanyvezetékeket szaggatott le a szél.
febr. 4
21:54
5-ös erősségű földrengés rázta meg Puerto Ricót (Grill Receptek)
Tavaly december óta nagyjából ötszázszor mozgott a föld a sziget déli vidékein, az egymást érő természeti csapások már teljesen lerombolták a térség infrastruktúráját.
febr. 4
21:54
Több családi házhoz is szén-monoxid mérgezés miatt hívtak mentőt (ATV)
Nagyszénáson és Nagykátán is rosszul lettek a lakók.
febr. 4
22:00
A Bösz kiállt az ellen, hogy a központi kormányzat alá rendeljék az óvodákat (444.hu)
A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége szerint az óvodák a hazai oktatási rendszer talán legjobban működő részei, ahol a legnagyobb problémát a munkaerőhiány okozza.
febr. 4
22:06
105 millió eurós porcelán (Sport365)
Újra megsérült Dembélé, a mostani idényben már nem játszhat.
febr. 4
22:09
Conte: Az Eu-nak támogatnia kell a tagállamok zöld beruházásait (HírTV)
Conte megjegyezte, a zöld megállapodás sikerre vitele érdekében az Eu-nak megfelelő költségvetéssel kell rendelkeznie.
febr. 4
22:09
Felvásárolnák az eBayt (Portfolio)
A Wall Street Journal információi szerint a New York Stock Exchange tulajdonosa, az Intercontinental Exchange felvásárlási ajánlatot tett az eBay-re. Az ajánlatnak köszönhetően az online aukciós oldalt 30 milliárd dollárra értékelik.
febr. 4
22:12
Lélek, túlvilág és a halál pillanata. Van élet a halál után? (Spabook)
Egyes népcsoportok egész életükben készülnek a halálra, és inkább boldogsággal gondolnak rá... nem úgy, mint a mi kultúránk. Ezek a népek életüket...
febr. 4
22:15
Conte: az EU-nak támogatnia kell a tagállamok zöld beruházásait (Portfolio)
Az Európai Uniónak támogatnia kell a tagállamok zöld beruházásait - jelentette ki Giuseppe Conte olasz kormányfő kedden Brüsszelben, miután találkozott Ursula Von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével.
febr. 4
22:18
A vártnál erősebben nőtt az amerikai gyáripari megrendelések értéke decemberben (USAracing)
A vártnál nagyobb mértékben, az utóbbi közel másfél év legerősebb ütemével emelkedett az amerikai gyáripar megrendeléseinek értéke decemberben, de a vállalatok állóeszköz-beruházásainak szintje továbbra is gyenge maradt, ami azt jelzi, hogy az üzleti bizalom javulásának dacára korlátozott az esély a feldolgozóipar teljesítményének erőteljes fellend
febr. 4
22:18
Régi mobilok visszagyűjtésével és csapvízzel is harcolna a klímaváltozás ellen az EU (NRGreport)
2030-ra felére csökkentené az EU-ban képződő települési hulladék mennyiségét az Európai Bizottság új, körforgásos gazdaság kiépítésére vonatkozó cselekvési tervének nem végleges első verziója. Az Euractiv által megszerzett és ismertetett anyag kezdeményezi továbbá egyebek mellett egy európai visszagyűjtő rendszer létrehozását a régi mobiltelefonok
febr. 4
22:21
A Tesla megállíthatatlan, történelmi csúcson a Nasdaq is (Portfolio)
Felülkerekedtek az optimistak hangok a tengerentúli részvénypiacokon: a befektetők most már szeretnék azt elhinni, hogy a globális gazdaság kisebb károkkal, de átvészeli a kínai koronavírus következményeit. Ennek hatására mindhárom vezető részvényindex méretes pluszban fejezte be a keddi kereskedést.
febr. 4
22:24
Mi kell még a győzelemhez (Sport365)
Kétszer egyenlített a Mezőkövesd az Újpest ellen.
febr. 4
22:27
Felhagyna az atomfegyverek megáldásával az orosz ortodox egyház (Kripto Akadémia)
Putyin évtizedei alatt mindennapossá vált a tömegpusztító eszközök megáldása.

Keresés