Az azonnali fizetés az év minden napján elérhető lesz nem csak a munkanapokon, hanem folyamatosan, a rendszer március 2-i bevezetésétől - mondta az Erste Bank központi operációjának vezetője háttérbeszélgetésen szerdán Budapesten.
Orosz szerzők népszerű zenéi, Scsedrin Carmen-szvitje és Rahmanyinov Szimfonikus táncok című műve hangzik el a Magyar Állami Operaház Zenekarának Érzéki haláltánc című hangversenyén február 10-én a budapesti Erkel Színházban.
A világháló egyes gyanús külföldi portáljain megkezdődött az egyik nagy közösségi médiaszolgáltató által kibocsátandó (valójában még el sem érhető) kriptovaluta hamis „előértékesítése”, ami a piramisjáték, személyes adatokkal visszaélés és más bűncselekmények melegágya.
A szenátus többsége leszavazta mindkét vádpontot. Egyetlen republikánus írt történelmet azzal, hogy az elnök ellen szavazott. Trump népszerűsége rekordszinten.
Szeretne játszani a márciusi Davis Kupa-selejtezőn Fucsovics Márton, aki az ausztrál nyílt teniszbajnokságon vívott nyolcaddöntőjével az 53. helyre jött fel a világranglistán.
Dalmáciában a legmagasabb fokozatú, vörös riasztás van érvényben. Kamiont döntött fel, fákat csavart ki, házakat rongált meg már eddig is a tomboló szél, amely a tengerparton rekordokat döntött.
96 éves korában meghalt Gene Reynolds amerikai rendező, producer, a MASH című világhírű tévésorozat egyik alkotója, az amerikai rendezők céhének (DGA) hajdani elnöke – közölte kedden Los Angelesben a szervezet.
A Liszt Ferenc Repülőtéren eddig csaknem 900 olyan utas szűrését végezték el a koronavírus-járvány miatt, aki közvetlen járattal érkezett Kínából a magyar fővárosba – közölte a Budapest Airport kommunikációs vezetője szerdán, a légikikötőben tartott sajtóbejáráson.
Íme néhány tipp, mikor hívjunk mentőt, keressünk fel szakembert, és mikor érdemes bevetni néhány természetes, otthoni praktikát, amelytől gyorsabban meggyógyulunk.
Komoly problémát jelent Párizsban a kínai bevándorlók megkülönböztetése a koronavírus miatt, többen tapasztalják, hogy ázsiai származásuk miatt kerülik el őket a nyilvános helyeken - írja az Euronews. Mindez kihatással van a vendéglátásra, valamint a turizmusra is, a megbélyegzés miatt pedig elindult egy kampány a Twitteren #neménvagyokavírus megje
Szerelemről, családról, a nővé válásról szól a Kisasszonyok című film. A March család négy lánya a polgárháború sújtotta Új-Angliában nő föl. A Louisa May Alcott klasszikus, önéletrajzi ihletésű regényéből készült legújabb filmváltozat a XIX. század családi életének színpompás krónikája, sajátos tisztelgés a családi tűzhely melege és a női függetle
Tudd meg, hogy mi ellen védelmez a cicád annak függvényében, hogy milyen színű bundája van. Ugyanis nem mindegy, hogy milyen színű puha négylábút dédelgetsz.
A volt brit miniszterelnök testőre ott felejtette fegyverét a repülő mosdójában, amire az egyik utas talált rá. A rendőrtisztet azóta fel is függesztették a munkavégzés alól.
Merre tovább Dzsudzsi? Ahogy arról korábban beszámoltunk, váratlanul elküldte az egyesült arab emírségekbeli al-Ittihad Kalba a magyar válogatott sztárját, Dzsudzsák Balázst, akinek ezáltal a válogatottbeli helye is veszélybe került. A futballistát sokkolta a klub döntése és most nagy kérdés, hogy vajon hol folytatja majd pályafutását a 33 éves fut
Lejer Zoltánt, az eddigi Bács-Kiskun megyei regionális igazgatót választotta a Jobbik pártigazgatójává szerdai ülésén az ellenzéki politikai erő elnöksége.
Nemrégiben kaptuk a lesújtó hírt, hogy életét vesztette az ismert szaxofonos, Gyenes Béla , aki munkássága alatt számos zenekar tagjaként alkothatott. Ilyen volt a Satöbbi, a Kentaur, a Pierrot, az R-GO, a PUF, a Rapülők, a Studió Dixiland, a Takács Tamás DBB, az Emberek vagy az Uniszex.
Az amerikai szenátusban szerda este felmentették Donald Trump amerikai elnököt az ellene folytatott alkotmányos felelősségre vonási eljárás keretében felhozott két vádpont - a hatalommal való visszaélés és a kongresszus akadályozása - alól, az elnök hivatalban marad.
Keresztes Zoltán, egy Kínában maradt magyar férfi azt mondta, azért nem tért vissza hazánkba, mert kínai származású feleségét nem akarta otthagyni, valamint úgy érzi, hogy ő egyedül látja el a feladatokat a munkahelyén.
Kirúghatja a francia Éric Abidal sportigazgatót a spanyol Barcelona labdarúgócsapata, miután egy nyilatkozatával magára haragította a klub első számú sztárját, az argentin Lionel Messit.