Spanyolország ismét rekordszámú turistát fogadott tavaly - derült ki a spanyol ipari, kereskedelmi és turisztikai minisztérium internetes oldalán olvasható jelentésből.
Ciprus légvédelmi és hajók elleni rakétákat vásárol – erősítette meg csütörtökön egy jól érsült forrás a La Tribune című francia lap erre vonatkozó cikkét. Az ügyletre olyan időben kerül sor, amikor kiéleződött a feszültség a szigetország és földközi-tengeri szomszédja, Törökország között.
A negyedik negyedévi eredménymutatók javulása ellenére is kevesebb jármű eladása mellett csökkent tavaly a Fiat Chrysler forgalma és nyeresége a konszern honlapján csütörtökön közzétett mérlegbeszámoló alapján. A konszern az idén eredménye javulására számít.
A módosított Nemzeti alaptanterv (Nat) vállaltan hazafias, gyerekközpontú és 21. századi - nyilatkozta a köznevelésért felelős államtitkár csütörtökön.
1920. február 7-én, 100 évvel ezelőtt született dr. Béres József, a Béres Csepp megalkotója. Egyike azon magyaroknak, akik felfedezésükkel és évtizedek kemény és sokáig el nem ismert munkájával kiemelkedőt és páratlant alkottak, egy igazi hungarikumot. Élete a szorgalom, a becsület, a hazaszeretet, a kitartás, a meg nem alkuvás, a segítőkészség egy
A cseh kormányfő azt mondta, figyelembe véve az egyes Eu-tagországok hajthatatlan álláspontját, az uniós költségvetésről a csúcson valószínűleg nem születik majd megállapodás.
19 külföldi állampolgár kapta el eddig a koronavírust Kínában, közülük csupán ketten hagyhatták el eddig a kórházat gyógyultan, a többiek továbbra is karantén alatt vannak.
A Szerbiában indult migránsmenet csütörtök délután fél ötkor Tompánál elérte a magyar határt. A Kelebia-Tompa határátkelőt a magyar hatóságok ugyan lezárták, a migránsok mégis abban reménykednek, hogy - mivel gyerekek és nők is vannak a csoportban - a hatóságok átengedik őket - értesült az MTI tudósítója a helyszínről. Úgy lehet fogalmazni, hogy ül
Kásler Miklós 8 millió forintot ítélt meg az P. Management Szolgáltató Kft.-nek az Edda jubileumi koncertjének megvalósítására a Sportarénában, írja a 24.hu. Az emberi erőforrások minisztere megteheti, hogy saját támogatási keretéből is támogathat kulturális eseményeket, zenészeket, művészeket, egyesületeket. Ezeket a támogatási összegeket havonta
A legfőbb cél az, hogy kiszűrjék a gyermekek szempontjából hátrányos és indokolatlan felmentéseket - írja közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma
Fellélegzés! A Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika szakorvosai a szerdai műtét után is folytatták Benkő László (76) kivizsgálását, amelynek eredményét már közölték is az Omega együttes alapítójával.
A jövő hét elején ismét viharos szél várható, emiatt hétfőn a Balaton vízszintje is "megbillenhet" - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön Facebook-oldalán.
Tovább emelkedett az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma Németországban, csütörtökön egy nő szervezetében mutatták ki a kórokozót, amelyet így országszerte már tizenhárom fő hordoz bizonyítottan.
Izzik a levegő azon párok között, akik Valentin-napi játékunkra kedvenc közös képükkel neveztek. Ica és Pisti a nyaralásukról jelentkeztek be szerkesztőségünkbe, míg Herczeg Sándorné egy csodálatos népviseleti ruhában mutatta meg, mekkora az összhang ő és a párja között. Pető Sándor pedig a szó legszorosabb értelmében tenyerén hordozza a kedvesét,
A GLAMOUR Women of the Year divattervezőinek határozott véleményük van a trend és a stílus közti különbségekről. Őszintén mesélnek az évtized legkedveltebb és legkevésbé szeretett ruhadarabjairól, ráadásul még tippeket is megosztanak a tökéletes szett megkreáláshoz, amelyekkel szinte lehetetlen hibázni.
Nyolc év börtönre ítélte szerdán Kőrös Gusztávot, a Demokratikus Koalíció (DK) volt politikusát elsőfokon a Kaposvári Törvényszék – tudta meg bírósági forrásból a PestiSrácok.hu.