Magával rántotta a brutális tőzsdei pánik a magyar befektetési alapokat is: akadnak olyan befektetők, akik pár nap alatt közel 20%-os mínuszt szenvedtek el. Bár úgy tűnik, hogy néhány nagyobb veszteséget elszenvedő portfoliómenedzsernek sikerült megfognia az alapját, a portfóliók árfolyamán még nem is látszik teljesen a BUX 16%-os leértékelődése má
A COVID-19 vírus okozta fertőzések kapcsán az Ön saját felkészülése mellett gondoljon az idősebbekre is, hiszen ők az új koronavírus által nagyobb veszélynek vannak kitéve. Tanácsok az Emberi Erőforrások Minisztériumának friss tájékoztatója alapján.
A nitrogénszennyezés visszaszorítása érdekében csütörtöktől sebességkorlátozásokat vezetett be Hollandia a közutakon, hétfőtől pedig óránként 100 kilométerben korlátozzák a gépjárművek megengedett legnagyobb sebességét az autópályákon - jelenti az MTI.
"Miután Európa-szerte hozzák a rendkívüli intézkedéseket a különböző országok, zárnak be az intézmények, és Rómában is bezárják a templomokat, a magyar kormány még mindig nem hajlandó lépni ez ügyben" - írja közleményében a Demokratikus Koalíció.
Szigorít a brit kormány, de nem annyira, mint mások a koronavírus elleni védekezésben. A kormányfő szerint a leginkább veszélyes időszakig még van néhány hét, és a cél az, hogy az egészségügyi rendszer meg tudjon birkózni vele.
A WTI nagyot emelkedett a tegnapi mélypontjáról egészen 33 dollárig. A Fed jelentős likviditást nyújt a piacnak, ami ugyan nem tudta megfogni a részvénypiacok esését, de az olaj esetében adott némi támaszt a zuhanó áraknak.
Az Index információ szerint a Toldy Ferenc Gimnáziumba jár az egyik koronavírussal fertőzött nő gyereke. Az ügyben az ATV Híradója megkérdezte a kormányt, válaszukat változtatás nélkül közöljük.
Azt, hogy mi lesz az elhalasztott mecsekkel, illetve hogyan folytatódjanak az európai bajnokságok és a nemzetközi kupasorozatok, majd jövő kedden dönthetnek, közölte az Európai Labdarúgó Szövetség.
Várhatóan előbb-utóbb az egész országban bezárnak az óvodák, iskolák. - A társas érintkezés korlátozása az első számú járványlassító módszer - emelték ki német politikusok. Ausztriában a 14 év alatti gyermeket nevelő szülők akár három hét rendkívüli szabadságot is kaphatnak.
Több londoni élelmiszerüzletben is üres polcokkal szembesültek a vásárlók csütörtökön és pénteken a koronavírus járvány miatt, a Reuters beszámolója szerint több helyen is hiány mutatkozott tésztából és vécépapírból is.
A koronavírus járvány a légiforgalmi irányításban is egyre komolyabban érezteti hatását. Az elmúlt időszak eseményei a szállítmányozás tevékenységét, a napi és a hosszútávú tervezést egyaránt befolyásolják. Az adatok szerint...
A koronavírus-járvány miatt biztossá vált, hogy nem rendezik meg Magyarországon a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny idei első három szakaszát.
Heiko Maas német külügyminiszter arról tájékoztatta ma Szijjártó Pétert, hogy egy új szabályozással lehetővé teszik, hogy Németország kivételt tegyen az EU-országokba irányuló egészségügyi védőeszközök szállítása esetében az exporttilalom alól - ezt Szijjártó Péter jelentette be mai sajtótájékoztatóján.
Korábban már írtunk arról, hogy nem igazán szerencsés, ha túl korán lefekszel a kiszemelttel, hiszen így az izgalmas ismerkedési fázistól megfosztjátok...
Az új típusú koronavírus terjedése miatt külföldi állampolgárok vasárnap éjféltől nem léphetnek be Csehországba, a cseh állampolgárok pedig nem utazhatnak külföldre - közölte Andrej Babis cseh miniszterelnök a kormány rendkívüli ülése után pénteken Prágában.
Február végén, közel 300 fő részvételével zajlott az Építőipar 2020 konferencia, melynek során az előadások és panelbeszélgetések mellett a közönséget is számos témában megkérdeztük. Az alábbiakban a feltett kérdések kiértékelt eredményeit, vagyis a közönségben ülő szakértők építőiparral kapcsolatos február 27-i véleményeit mutatjuk be.
A nemzetközi Generali Csoport igazgatósága jóváhagyott egy 100 millió eurós rendkívüli nemzetközi alapot, amely nemzetközi szinten a Covid-19 vészhelyzet elleni küzdelem támogatására irányul - közölték.
Csökkentett teljesítménnyel üzemel a paksi atomerőmű 3. blokkja, mert egy villamos berendezés meghibásodása miatt védelmi működés lépett fel - közölte honlapján az atomerőmű.
A geopolitikai csatározások nem érik el az ingerküszöbünket, az orosz katonai fenyegetéstől és az amerikaiak gyengülő Nato-elköteleződésétől csak a megkérdezettek 8,6 százaléka tart.
A koronavírus terjedése az építőipart és az ingatlanfejlesztőket is komoly kihívások elé állítja. A szektorban hosszabb ideje meglévő kapacitáshiányt és a teljesítési határidők elhúzódását jó eséllyel tovább növeli majd a járvány terjedése. A Kapolyi Ügyvédi Iroda szerint a nagy irodaházak, ipari épületek, szállodák építésével kapcsolatos projektek
A koronavírus járvány a légiforgalmi irányításban is egyre komolyabban érezteti hatását. Az elmúlt időszak eseményei a szállítmányozás tevékenységét, a napi és a hosszútávú tervezést egyaránt befolyásolják. Az adatok szerint...
Szijjártó szerint a német kormány hamarosan dönthet róla, hogy mégis leszállítsák a korábban megrendelt felszereléseket. A gyógyszertárakban bevezethetik, hogy csak annyi vevő legyen bent, ahány kiadóablak működik.