2020. március 13. péntek

márc. 13
15:15
Koronavírus-gyanúval különítettek el egy szegedi férfit (ATV)
A Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Kálvária sugárúti épülete, azaz a II-es kórház fertőzőbeteg-osztályán különítettek el egy fiatal szegedi férfit, aki nemrégiben érkezett haza Németországból – értesült a Szegeder.
márc. 13
15:17
Tarol a koronavírus a madridi kormányban (Kripto Akadémia)
Péntek reggel újabb spanyol vezető politikus fertőzöttségét jelentették. A kabinet már csak videokonferenciák útján hozza meg döntéseit.
márc. 13
15:18
Magyarországon is jöhet a rettegett adó (Infostart)
Az ÁSZ elemzéséből kiderül, van olyan megoldás, amit előnyösnek tartanak.
márc. 13
15:18
Koronavírus: be is zárják, meg nem is az iskolákat Ausztriában (Privátbankár)
Nyugati szomszédunknál jövő héttől fokozatosan felfüggesztik a közoktatást. Az iskolákból azonban nem tűnnek el teljesen a tanárok, sőt, a 14 év alatti gyerekek továbbra is bemehetnek tanulni, ha a szülők nem tudják megoldani felügyeletüket. Ausztriában eddig több mint négyszáz fertőzött és egy halálos áldozat van a koronavírus miatt. Két települé
márc. 13
15:18
Kézilabda kupameccseket sem rendeznek a járvány miatt (Azenpenzem)
.
márc. 13
15:18
Emmi: A hozzátartozók mellett a barátok, ismerősök gyógyszere is kiváltható felírási igazolás nélkül (Biztosító Magazin)
A koronavírus-fertőzés miatt a kormány által kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel péntektől bárki kiválthatja hozzátartozója, barátja, ismerőse gyógyszereit.
márc. 13
15:21
Váradi József júliusra várja a javulást (Menedzsment Fórum)
A Wizz Air március végéig 40 millió euró kárt szenved el a koronavírus-járvány miatti keresletcsökkenés és a repülési tilalmak miatt, de várhatóan júliustól ismét teljes kapacitással üzemelhet a magyar hátterű diszkont légitársaság - mondta Váradi József vezérigazgató az MTI-nek.
márc. 13
15:21
Koronavírusos lett a brazil elnök, aki Trumpnál vendégeskedett a múlt hétvégén (Portfolio)
Megfertőződött a koronavírussal Jair Bolsonaro brazil elnök, jelentette be a brazil Jornal O Doa. Ő az első államfő, akit a vírussal diagnosztizáltak a járvány kitörése óta.
márc. 13
15:21
Keményen nekiment a DK Orbánnak és az operatív törzsnek (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) budapesti kerületi polgármesterei szerint elégtelen az operatív törzs a koronavírus-járvány megelőzése érdekében végzett tevékenysége és közölték: az általuk vezetett kerületekben az iskolabezárások esetén "nem büntetnék" a tanárokat, azaz nem küldenék őket fizetés nélküli szabadságra. Erről Niedermüller Péter erzsébetv
márc. 13
15:21
A brazil elnök is koronavírussal fertőződött (ATV)
Megfertőződött a koronavírussal Jair Bolsonaro brazil elnök – írja az Index a brazil Jornal O Doa alapján. Ő az első államfő, akit a vírussal diagnosztizáltak a járvány kitörése óta.
márc. 13
15:24
Koronavírus: Ukrajna is lezárja határait (SzMo)
Természetesen az összes külföldön tartózkodó ukrán állampolgár visszatérhet Ukrajnába.
márc. 13
15:27
A "lifegő" hátsó szárny maradt, a felnik újak: ilyen lett az új Zenvo TSR-S (Auto Pult)
A Zenvo hiperautó-gyártó bemutatta az utcai használatra is alkalmas TSR-S modell 2020-as változatát.
márc. 13
15:27
Bolsonaro cáfolja a brazil sajtóinformációkat, hogy elkapta a koronavírust (444.hu)
Az elnökön azután végezték el a tesztet, hogy egy közeli munkatársa megfertőzödött. Mindketten Trump vendégei voltak pár nappal ezelőtt.
márc. 13
15:30
Döbbenetes hatással van a bőrünkre a C-vitamin - Jobb lehet, mint a botox (Femcafe)
Ez nem egy mendemonda, ugyanis tényleg elképesztő változásokat érhetünk el vele, így nem fontos több tízezreket költeni a sokszor hatástalan kozmetikumokra.
márc. 13
15:30
Elhalasztják a Giro d'Italia kerékpáros körversenyt (Igényesférfi.hu)
Immáron biztossá vált, hogy nem rendezik meg Magyarországon az idei első három szakaszt.
márc. 13
15:33
Üresek az utcák az olasz kisvárosokban (HírTV)
Üresek az utcák az egyik olasz kisvárosban, csoportosan nem lehet kimenni, az utazást pedig engedélyhez kötött - erről számolt be híradónknak egy Porto Viro-ban élő magyar asszony.
márc. 13
15:33
Rossz hírt kapott a Richter az Esmyával kapcsolatban (Portfolio)
A Richter pénteki tájékoztatása szerint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Farmakovigilancia Kockázatértékelő Bizottsága (PRAC) a március 9-12. közötti ülését követően egy értékelési eljárást indított el azután, hogy egy, az Esmyaval kezelt beteg esetében a közelmúltban májátültetéshez vezető súlyos májkárosodás lépett fel.
márc. 13
15:33
Több-kevesebb napsütésre számíthatunk szombaton (Háziállat)
A legtöbb helyen megszűnik a csapadék.
márc. 13
15:33
Ukrajna lezárja határait minden külföldi előtt (ATV)
Ukrajna lezárja határait minden külföldi előtt március 15-29. között, a koronavírus-járvány terjedése elleni védekezésül - jelentette be pénteken Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a testület ülését követő sajtótájékoztatón.
márc. 13
15:36
Tegnap kopp, ma hopp: visszapattantak a tőzsdék (Privátbankár)
Az évtizedek óta nem látott csütörtöki zakókat korrigálják ma a piacok, miután a befektetőket élteti a remény, hogy a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítésére eddig tett jegybanki lépéseket követően a kormányok is élénkítő intézkedéseket hajtanak végre.
márc. 13
15:36
Itt a hivatalos kormányzati tájékoztatás a Toldy gimnázium diákjával kapcsolatban (Pénzcentrum)
A budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumba jár az egyik koronavírussal fertőzött nő gyereke. Elsőként az Index hozta nyilvánosságra azt a levelet, melyben a budapesti Toldy gimnázium igazgatója, Porogi András péntek reggel a szülőknek.Tájékoztatom...
márc. 13
15:36
9 alap fűszerkeverék, amit otthon is elkészíthetsz (Spabook)
Készítsd el a saját fűszerkeverékeidet, hisz nagy hasznukat fogod venni a sütések/főzések során. Keverd össze őket a megadott arányok alapján...
márc. 13
15:39
Elmarad a női kézilabdázók győri olimpiai selejtezője (Infostart)
A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) elhalasztotta a 2020. március 20-22. közötti időpontra kiírt női olimpiai selejtezőket
márc. 13
15:39
Lezárják Csehország határait (ProfitLine)
Külföldi állampolgárok vasárnap éjféltől nem léphetnek be Csehországba, a cseh állampolgárok pedig nem utazhatnak külföldre az új típusú koronavírus terjedése miatt - jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök a kormány rendkívüli ülése után pénteken Prágában.
márc. 13
15:39
Így teljesít a részvénypiac Donald Trump elnöksége alatt (Portfolio)
Donald Trump kommunikációjában igen jelentős hangúlyt kap a részvénypiac, az elnök előszertettel hangoztatja a tőzsdék jó teljesítményét, azonban az elmúlt 3 hétben történt részvénypiaci zuhanást figyelembe véve korántsem kedvező a helyzet. Trump 2016-os megválasztását követően mindössze 24 százalékkal került feljebb az S&P 500 tőzsdeindex, amely l
márc. 13
15:39
Lecsapott az MNB: több mint 20 milliós bírságot szabott ki (Pénzcentrum)
Az MNB összesen 20,75 millió forint bírságot szabott ki a KDB Bankra a felügyeleti vizsgálata során feltárt hitelkockázatkezelési, számviteli, adatszolgáltatási, betétbiztosítási, piac- és partnerkockázati, illetve az IT és IT-biztonsági...
márc. 13
15:39
Gyurcsány Ferenc is home office-ra váltott (ATV)
Nem zárható ki, hogy a Demokratikus Koalíció egyik munkatársának édesanyja is elkapta a koronavírust. A párt ügyvezető alelnöke egy Facebook-videóban azt mondta: sajtósuk édesanyja is azok között van, akik napokig egy olyan embert láttak el a Szent László kórházban, akinél tegnap koronavírust állapítottak meg.
márc. 13
15:41
Itt mindent megtalálsz, amit a hazai bevásárlóközpontokról tudni szeretnél (Portfolio)
A hazai kiskereskedelmi piacot tekintette át legújabb elemzésében a Cushman & Wakefield, melynek során az állomány és a bérleti díjak mellett az ország gazdasági helyzetének összefüggéseiben is megvizsgálta a számokat.
márc. 13
15:42
A Mazsihisz bezárja zsinagógáit (Alternatív Energia)
A Dohány utcai zsinagógát turisták sem látogathatják az intézkedés visszavonásáig.
márc. 13
15:42
Rajcsányi Gellért: Járványt várva – a vihar előtti csend helyetti nyüzsgésről (Tiszta Jövő)
Mintha még sokan nem éreznék a változtatás szükségességét.
márc. 13
15:42
Kulcsár Edina 8 hónapos terhesen plázázgat, nem fog bezárkózni otthon (SzMo)
Külön jó, hogy most kevesen vannak a bevásárlóközpontokban.
márc. 13
15:42
Elhalasztották a magyar női kézilabda-válogatott olimpiai selejtezőjét (Promotions)
A Magyar Kézilabda Szövetség folyamatosan egyeztet a Nemzetközi Kézilabda Szövetséggel.
márc. 13
15:45
Brazília elnöke is fertőzött, szombaton még Trumppal rázott kezet (Infostart)
Elérte a legmagasabb politikai szinteket is a koronavírus-fertőzés. Bejelentették, hogy megfertőződött Jair Bolsonaro brazil elnök.
márc. 13
15:45
Elárulták a magyar biztosítók, mire fizetnek, ha elkapod a koronavírust (Portfolio)
Az Union kivételével a legtöbb biztosító koronavírus után is térít a meglévő szerződések esetén. Új életbiztosításnál két helyen tekintenek el a 2-6 hónap várakozási időtől: a CIG Pannónia és a MetLife biztosítóknál a szerződéskötés másnapjától, az első havi díj befizetésétől kezdve él a védelem. A Generali ettől csak orvosi kivizsgálás fejében tek
márc. 13
15:45
Elhalasztják az olasz országúti kerékpáros körversenyt (Sport365)
A szervezők közölték, nem tartják meg a versenyt.
márc. 13
15:45
A márciusi átlagos csapadékösszeg tízszerese hullott le Kairóban (Háziállat)
Egy intenzív mediterrán ciklon okoz kiadós esőzéseket, villámárvizeket Egyiptom északi részén.
márc. 13
15:45
Von der Leyen a határok lezárása és a határellenőrzés visszaállítása ellen emelt szót (ATV)
A jelenlegi, új koronavírus okozta járványhelyzetben "mindannyian olaszok vagyunk" - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben.
márc. 13
15:47
Koronavírus: hamarosan megszólal az operatív törzs (Portfolio)
Ma 16:00 órakor sajtótájékoztatót tartanak az operatív törzs ülése után.
márc. 13
15:48
Eltűnik a Bentley zászlóshajója (Autónavigátor)
A csökkenő kereslet miatt búcsúzik a Bentley legkonzervatívabb modellje. A Mulsanne gyártása tíz év után fejeződik be.
márc. 13
15:48
Az utódlást is megoldhatja a pályázat (AQUA)
Többek között a generációváltást támogató rendszerek kiépítésére is igényelhetnek támogatást egy hamarosan megnyíló pályázatból a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások.
márc. 13
15:48
Eltemették Göröcs Jánost (HírTV)
A játékszervezés mestere volt. Távozásával szegényebb lett a magyar labdarúgás és a magyar sportélet is.
márc. 13
15:48
Keanu Reeves barátnője ezt üzeni azoknak, akik szerint nem illik a filmcsillaghoz (Joy)
Íme Alexandra Grant véleménye a fanyalgókról!
márc. 13
15:48
Eltemették Göröcs Jánost (MMonline)
„Távozásával szegényebb lett a magyar labdarúgás és a magyar sportélet is” - A Megyeri Temetőben kísérték utolsó útjára az Újpest legendáját
márc. 13
15:54
Beindultak az elbocsátások a koronavírus miatt (Menedzsment Fórum)
Jobban fog fájni a koronavírus miatti válság, mint a 2008-as gazdasági világválság: már most elkezdődtek a leépítések a turizmusban, de a szolgáltatási szektor egésze bajban van.
márc. 13
15:54
Szerbiában is zárt kapusak lesznek a focimeccsek (Azenpenzem)
.
márc. 13
15:54
A meleg idő tényleg megöli a koronavírust? (Femcafe)
A kérdés a tudóstársadalmat is megosztja.
márc. 13
15:54
Ailbhe Rea: Miért nincs még vesztegzár alatt Nagy-Britannia? (Tiszta Jövő)
A kormányt olyan bizonyítékok vezetik, amik azt sugallják, hogy az emberek nem maradnak pár hétnél tovább önkéntes izolációban.
márc. 13
15:54
Élet a karanténban (Bank360 blog)
Nem elég összefogni a szomszéddal, vagy ismerősökkel, az egész országnak együtt kell küzdenie a nehéz pillanatban
márc. 13
15:56
Megadja Gábor: KariGeri vörösgárdista-osztaga végrehajtja a politikai parancsot (Tiszta Jövő)
Eszenyi Enikő bűne az, hogy nem csatlakozott a Mozgalomhoz.
márc. 13
15:57
Gyógyszernagyker: nincs maszk és nehéz is beszerezni (Infostart)
A legnagyobb, magyar tulajdonú gyógyszernagykereskedő, a HungaroPharma vezérigazgatója, Feller Antal az InfoRádióval közölte, nincs gyógyszerhiány a patikákban, és kézfertőtlenítő is érkezik nemsoká.

Keresés