Az orosz-szaúdi olajvitáról szólva az amerikai elnök úgy fogalmazott: mindkét fél „megbolondult”. A Rijád és Moszkva közötti árháború és piaci részesedésért folytatott vita.
Egyre többen próbálkoznak kiberbűnözéssel Magyarországon - mondta Rajnai Zoltán, Magyarország kiberkoordinátora az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában. Kiemelte, hogy a koronavírus-járvány miatt sokan otthonról dolgoznak, és a home office munkalehetőségben a cégek feladata is, hogy gondoskodjon a biztonságról, többek között olyan hálózat
Az olajipari társaság emlékeztet: március 24-én tájékoztatták a részvényeseket arról, hogy az április 16-ra összehívott éves rendes közgyűlést a Covid-19-járvány miatt nem lehet megtartani.
A koronavírus-világjárvány elleni küzdelemről és az olajpiaci helyzetről folytatott telefonon hosszas megbeszélést Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.
Elektronikusan is kérhetők különféle igazoló iratok, például nyugdíjjogosultsághoz vagy kárpótláshoz a Magyar Nemzeti Levéltártól - tudatta az intézmény közleményben hétfőn.
Elkezdődött a Kárpátok romániai vonulatát átszelő első, a Nagyszeben-Pitesti nyomvonalon haladó autópálya építése - jelentette be a román állami autópályaépítő vállalat.
A hajhullás egy bizonyos mértékig természetes folyamat. Akkor tekinthető rendellenesnek, ha túlzott mértékű (naponta több mint 60-100 hajszálat veszítünk el), és hiányzik a normál visszanövekedés.
„Drámaian indult a 2020-as évtized, de a következő hét év, sőt az egész évtized is hasonlóan viharos lehet” - kezdi hétfői gazdasági összefoglalóját és kitekintőjét Matolcsy György a növekedés.hu-n megjelent cikkében. A Magyar Nemzeti Bank elnöke s írásában 12 pontban vázolja fel, hogy melyek a 2020-as évtized új lehetőségei, amelyek között az első
Nem közös euróövezeti kötvény kibocsátásával kell forrásokat szerezni a koronavírus-járvány gazdasági kárainak enyhítéséhez, hanem az övezet állandó válságkezelő eszközét, az Európai Stabilitási Mechanizmust (ESM) kell mozgósítani - hangsúlyozták a német kormány szóvivői hétfőn Berlinben.
A WTI jegyzése hatalmasat esett hétfőn, az olajár 2002 februárja óta nem látott szintekre esett. Az árfolyamot ezt követően kissé visszahúzták, a jegyzés hétfőn 5,6 százalékkal került lejjebb.
A nagy kérdés, hogy miután a karanténokkal visszavertük a vírust, hogyan tud ebből talpra állni a gazdaság, és legfőképp mikor – kezdi legújabb blogbejegyzését Zsiday Viktor. A befektetési szakember rögtön meg is osztja az olvasóival a véleményt, amely szerint a kulcs az, hogy mikor lesz gyors, nagy mennyiségben bevethető teszt - ha ez rendelkezésr
Európai kutatók szerint az asztronauták vizeletében lévő karbamid lágyítóként alkalmazható a szerkezetek betonjában, így segíthet megépíteni a Holdon az alapbázist.
Egyre többen próbálkoznak kiberbűnözéssel Magyarországon - mondta Rajnai Zoltán, Magyarország kiberkoordinátora az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
A globális koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések jelentős hatással bírhatnak a szerződéses kötelezettségek teljesítésére. Jogi szakértők az elmúlt időszakban a legtöbbet a vis maior kifejezéssel találkoztak ügyfeleik...
Az átvonult hidegfront után nagy területen kitisztul az ég és mérséklődik a szél, így országszerte fagyos reggelekre kell felkészülnünk, helyenként akár -10 fokig csökkenhet hajnalra a hőmérséklet.
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfő este Isztambulban bejelentette, hogy az új típusú koronavírus-járvány miatt héthavi fizetését felajánlva gyűjtést indít a rászorulók megsegítésére, miközben országában az igazolt fertőzöttek száma a friss adatok szerint túllépte a 10 ezret
A határozott intézkedések hozzásegítették Oroszországot ahhoz, hogy megakadályozza a koronavírus-fertőzés robbanásszerű terjedését, de létfontosságú, hogy a hatóságok további lépéseket tegyenek a védekezésben, még akkor is, ha azok túlzottnak tűnnek
Az Opus a hétfőn közzétett közgyűlési meghívójában nem lát lehetőséget arra, 2020. április 30-i éves rendes közgyűlése a társaság alapszabálya előírásainak megfelelően, a meghirdetett időpontban személyes megjelenéssel megtartásra kerüljön a koronavírus járvány miatt. Amennyiben a közgyűlés tervezett időpontjáig a járványügyi veszélyhelyzet megszűn
A határozott intézkedések hozzásegítették Oroszországot ahhoz, hogy megakadályozza a koronavírus-fertőzés robbanásszerű terjedését, de létfontosságú, hogy a hatóságok további lépéseket tegyenek a védekezésben, még akkor is, ha azok túlzottnak tűnnek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn Novo-Ogarjovóban, a regionális államfői megbízot
Komoly fizetéscsökkentéseket jelentettek be az FC Barcelonánál, Lionel Messi fizetése is kevesebb mint harmadára esett a koronavírus miatt. Több futballklub is jelezte már, hogy a sportolók csökkentésével igyekszik túlélni a koronavírus-járvány...
Az MNB a CIG Pannónia leányvállalatával, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-vel (EMABIT) szemben folytatott célvizsgálatának lezárásával egyidejűleg 50 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki.