2020. június 1. hétfő

jún. 1
19:24
Zápor, zivatar és még szélvihar is lehet a hónap első munkanapján (Háziállat)
Éjszaka a Duna-Tisza közén és a Dél-Alföldön felhős marad az idő, másutt többnyire kiderül az ég. Hajnaltól észak felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amely napközben szakadozik, és egyre inkább gomolyosodik.
jún. 1
19:33
103 évesen túlélte a koronavírust, szisszentett rá egy sört (Index)
.
jún. 1
19:33
Olyan szép ez az off-roader busz, hogy díjat nyert (Autónavigátor)
Ha szép járműre gondolunk, elsőként eszünkbe juthat egy előkelő angol kupé, egy merész olasz sportkocsi, vagy akár egy amerikai izomautó
jún. 1
19:33
Száz darab lufival a székéhez kötözve az egekbe emelkedett egy férfi, 25 kilométert repült (Promotions)
Valahol a rémület és a lelkesedés között érezte magát folyamatosan.
jún. 1
19:33
Szoftverfrissítéssel tiltják le a OnePlus 8 Pro egyik hátlapi kameráját (GSMring)
A OnePlus egy frissítéssel tiltja le a OnePlus 8 Pro tárgyakon is átlátó kameráját, de a későbbiek során ismét elérhető lenne. Kérdés már csak az, hogy a feloldás után mit is tudunk majd kezdeni vele. A múlt hónap közepén beszámozunk róla, hogy a OnePlus 8 Pro szénszűrős lencséje képes műanyag felületeken és akár a ruhán
jún. 1
19:36
Újabb dollár százmilliókkal támogatja meg a vakcinagyártást Amerika (Portfolio)
628 millió dollárral támogatja meg az amerikai kormány a potenciális koronavírus-vakcina gyártási kapacitásának felpörgetését, ezúttal az Emergent BioSolutions nevű céggel kötött megállapodást – írja a Reuters.
jún. 1
19:36
Közel három évtized után hagyja ott csapatát a legendás svéd játékos (Sport365)
Magnus Wislander 29 év után távozik a Redbergslids kispadjáról.
jún. 1
19:39
Szlovéniában negyedik, Horvátországban második napja nincs új fertőzött (Tiszta Jövő)
.
jún. 1
19:39
Csodaszép a facélia – ha nem tapossák le egy fotóért… (Agrofórum)
Az elmúlt napokban virágzásnak indult a facélia, más nevén a mézontófű - többek között otthonom, Pilisvörösvár határában is. Pünkösd hétfőre pedig a csodaszép lila virágok mellé a napos, kellemes idő is megérkezett. Sokan ezért útnak indultak, hogy fotókat készítsenek a különleges helyszínen, ám a növényeket többen letaposták, megkárosították – ped
jún. 1
19:45
Spanyolország hat tartományában egy hete nem hunyt el senki a fertőzésben (Képmás)
A korlátozások lazításával egyre több kulturális intézmény készül újra megnyitni kapuit. A színházak közül elsőként a madridi királyi színház (Teatro Real) jelentette be, hogy július elsejétől a Traviata előadásával folytatja a márciusban félbeszakadt évadot.
jún. 1
19:45
Barack Obama volt amerikai elnök elutasította az erőszakot és békés cselekvésre szólított fel (SzMo)
Arra biztatta az embereket, hogy menjenek el szavazni, és olyan kormányzatot válasszanak, amelynek 'tisztségviselői válaszolnak a követeléseinkre'.
jún. 1
19:48
Reményt keltő adatokat közöltek Spanyolországban (Infostart)
Közben kiderült az is, hogy a turizmust hétmilliárd euró veszteség érte a járvány miatt.
jún. 1
19:51
Dobó Kata megmutatta ritkán látott gyermekét: Szofi nagylánnyá cseperedett (Ripost)
A színésznő mindennél jobban szereti a lányát, akinek az ölelése a mai napig teljesen feltölti.
jún. 1
19:51
Nem kell sugar daddy - írta a csinos magyar úszó, miután autót vett magának (BorsOnline)
Vicces fotóval jelentkezett Instagram-sztorijában az Európa-bajnoki bronzérmes úszó,
jún. 1
19:57
Élő kukacot etettek a dolgozókkal büntetésként, mert nem teljesített elég jól a kínai cég (SzMo)
Más, hasonlóan elképesztő szankciókat is kitaláltak az alkalmazottaknak.
jún. 1
20:00
Hatalmasat kaszált Elon Musk a sikeres kilövéssel (Portfolio)
770 millió dollár értékű részvényopciót hívhat le Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezére miután utóbbi cég szombaton sikeresen juttatott űrhajósokat a Nemzetközi Űrállomásra – írja a CNN. A cégvezető szerződésében szerepelt, hogy a sikeres expedíció esetén jelentős mennyiségű részvényt vásárolhat kedvezményes áron.
jún. 1
20:00
Az amerikai igazságügyi miniszter szövetségi karhatalmat vetne be a tüntetők ellen (444.hu)
Utasította a szövetségi büntetésvégrehajtást, hogy Miamiba és Washingtonba is küldjenek oszlató alakulatokat.
jún. 1
20:02
Kedd reggeltől újra üzemel az esztergomi teherkomp (Portfolio)
Kedd reggeltől újra üzemel az esztergomi teherkomp - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán hétfőn.
jún. 1
20:03
Konyhakéssel leszúrta és kádban fojtogatta kiscicáját – azt mondja, önvédelem volt (BorsOnline)
Letartóztattak egy 21 éves iowai nőt, aki egy konyhakéssel háromszor megszúrta, majd
jún. 1
20:03
„Engem hetente felidegel a gyerekem apja” – Hódi Pamela Berkivel való kapcsolatáról beszélt (SzMo)
'Hol privátban akarja tönkretenni az életem, hol a médiában, és három év után is ez a kitűzött cél számára' – mondta volt párjáról.
jún. 1
20:06
Mennyi az átlagkereset Magyarországon? - ábrán mutatjuk! (ProfitLine)
teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
jún. 1
20:06
Jó hírt osztottak meg Korda Györgyék (ATV)
Júniusban újra kinyithat a Korda-villa, számolt be a Blikk.
jún. 1
20:06
Meghosszabbította a Manchester United játékosa kölcsönszerződését (Sport365)
A támadó szerződése május végén járt le.
jún. 1
20:09
Figyelmeztet a NASA: hatalmas aszteroida száguld a Föld felé, beléphet a légkörbe is (Ripost)
Egy hatalmas aszteroida száguld a Föld felé, már a NASA is figyelmeztetést adott ki.
jún. 1
20:11
Elsápadt a férfi, mikor meglátta, mi élt a fülében napokig (Ripost)
Bár fájdalmai nem voltak, nagyon zavarta, hogy nem hall rendesen. Aztán kiderült, mi okozta a panaszokat...
jún. 1
20:15
Keddtől újra üzemel az esztergomi teherkomp (Infostart)
Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be közösségi oldalán.
jún. 1
20:18
Tucatnyi rendőr jött a kutyapárt tagjaiért, mert kipingáltak egy szellőzőaknát (Alternatív Energia)
Három járőrautóval érkeztek az egyenruhások, eljárás is indult a festegetés miatt.
jún. 1
20:21
Tokmac is kiállt a megölt férfi mellett (BorsOnline)
A hétvégén Lewis Hamilton, Jadon Sancho és a Fradi focistája, Tokmac Nguen is megemlékezett a rendőri brutalitásban elhunyt afroamerikai George Floydról.
jún. 1
20:27
Balhé volt: lopáson érték a Stranger Things sztárját (Promotions)
Az utóbbi évek egyik legjobb sorozatában főszerepet kapó színésznő komoly botlást követett el.
jún. 1
20:30
Oroszországnak már saját gyógyszere van a vírus ellen (Infostart)
A jövő héttől kezdik alkalmazni a jóváhagyott készítményt.
jún. 1
20:30
Gyermekkori álmának teljesülése mellett hatalmasat kaszált a héten Elon Musk (Portfolio)
770 millió dollár értékű részvényopciót hívhat le Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezére a héten. Így nem csak gyermekkori álma teljesült, hogy embert küldjön az űrbe, de jelentősen gazdagodott is  – írja a CNN. A cégvezetőre még további jelentős opciók várnak, ha a Tesla további mérföldköveket ér el.
jún. 1
20:30
Balog Zoltán ismét kiállt a Kásler Miklós által eltávolított főigazgató mellett (ATV)
A Pünkösd lényege a jézusi üzenet belsővé, meggyőződéssé, hitté válása. Erről Balog Zoltán református lelkész, volt emberierőforrás-miniszter beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában Pünkösd hétfőn.
jún. 1
20:32
Molnár Zsolt: a kormány kisajátította március 15-ét és június 4-ét is (ATV)
Az MSZP pártigazgatója szerint Trianonnak nincs pártpolitikai hovatartozása. Molnár Zsolt hozzátette: a nemzeti ünnepek nem eladóak.
jún. 1
20:33
Kockának hívná gyerekét a Rubik-kocka után egy külföldi apa, párja szerint ez lenne a leghülyébb név a világon (SzMo)
A férfi nagy matekos, és különleges nevet akar fiának, ezért esett erre a választása. Az anya viszont egyelőre meggyőzhetetlennek tűnik.
jún. 1
20:36
Már a héten visszatérhet Ibrahimovic (Sport365)
A 38 éves támadónak az Achilles-ína sérült meg.
jún. 1
20:42
Véres széklet - Milyen betegségeket jelezhet? (WebBeteg)
A véres széklet (hematochezia) akkor fordul elő, ha a tápcsatornából vér szivárog a belekbe. Gyakran valamiféle sérülés, aranyér, az emésztőrendszer súlyos betegsége vagy krónikus gyulladása okozza.
jún. 1
20:42
Varga-Damm Andrea: Jakab Péter Thürmer Gyula helyére vezeti a Jobbikot (ATV)
Nem tudja, mi történik a Jobbikban, pedig nagyon ritkán van olyan, hogy ő nem tud valamit. Erről Varga-Damm Andrea, a Jobbik-frakcióból kilépett képviselő beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
jún. 1
20:45
Egy pixeles virág miatt akarták előállítáni a kétfarkús aktivistákat (Index)
.
jún. 1
20:45
WHO: rengeteg beteg nem kapta meg szükséges kezelését a koronavírus miatt (Pénzcentrum)
A koronavírus-járvány miatt kevesebb ellátás jut a más betegségektől szenvedő pácienseknek - olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn közzétett felméréséből, amelyet májusban végeztek a világ 155 országban. "Az
jún. 1
20:45
Szijjártó: Kedd reggeltől újra üzemel az esztergomi teherkomp (Igényesférfi.hu)
Az Esztergom és Párkány közötti teherkomp újraindítása jelentősen enyhítheti más határátkelők leterheltségét és könnyebbé teszi a környékbeli vállalatok helyzetét is.
jún. 1
20:48
Az űrkutatás is szóba került Trump és Putyin beszélgetésén (Infostart)
Donald Trump amerikai elnök tájékoztatta orosz hivatali partnerét, Vlagyimir Putyin elnököt arról az elképzeléséről, hogy Oroszország, Ausztrália, India és Dél-Korea vezetőit is meghívhatja a G7-csoport csúcstalálkozójára - közölte a Kreml sajtóosztálya.
jún. 1
20:51
Kreml: Trump tájékoztatta Putyint a kibővített G7-csúcs lehetőségéről (Képmás)
Putyin megköszönte Trumpnak az Egyesült Államoktól kapott lélegeztetőgépeket.
jún. 1
20:51
Itt a bizonyíték, hogy a vihar bár félelmetes, mégis lenyűgöző látvány (SzMo)
A haragos felhőktől a távolban ömlő esőig, az első előbukkanó napsugaraktól a szivárványig fantasztikusan sokféle és varázslatos a nyári zápor.
jún. 1
20:54
Már 20 magyar intézményben használják a Vodafone új "okostantermét" (ATV)
Távoli és iskolai használatra egyaránt alkalmas okostanterem-megoldást dolgozott ki a Vodafone, húsz magyar oktatási intézményben már működik szolgáltatásuk.
jún. 1
20:54
Kiderült, ők mehetnek be elsőként a Fradi mérkőzéseire (Ripost)
A Ferencváros vasárnap a Diósgyőrt fogadja a labdarúgó NB I-ben. Fontos információ a szurkolóknak!
jún. 1
21:03
Szégyenükben késelték halálra bátyjai a tinilányt (BorsOnline)
Kegyetlen testvérgyilkosság miatt emeltek vádat egy harminc- és egy húszéves férfi
jún. 1
21:03
Ketten is fizettek a bérgyilkosnak, aki felrobbantotta a máltai újságírót: az egyik a volt gazdasági miniszter (ATV)
Christian Cardona volt máltai gazdasági miniszter 350 ezer eurót (122 millió forint) fizetett Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró meggyilkosáért - közölte hétfőn Melvin Theuma az ügyben illetékes bíróság előtt tett tanúvallomásában.
jún. 1
21:06
Drámai fejlemény a máltai újságíró meggyilkolásának ügyében (Infostart)
Fontos részletek derültek ki egy tanúvallomásból.
jún. 1
21:06
Gyilkosság Montevideóban! Megöltek egy uruguayi bírót (Sport365)
Andres Polleronak el akarák lopni a kocsiját, ő pedig ellenállt.
jún. 1
21:06
Miniszterre vallott a máltai újságírógyilkosság koronatanúja (444.hu)
A korábban beismerő vallomást tevő Melvin Theuma szerint Christian Cardona, az ország egykori gazdasági minisztere 350 ezer eurót fizetett Daphne Caruna Galizia meggyilkolásáért.

Keresés